Mikor jött rá, hogy alkalmas a teste egy 217 kilométeres táv lefutására, nyolcezres szintkülönbséggel, 45 órás szintidővel – a Himalájában?    

Sok éven át futballoztam, az elejétől éreztem, hogy jó lennék azokban a sportokban, amelyekben masszív állóképesség kell. Ráadásul azok közé a játékosok közé tartozom, akik szeretnek és tudnak sokat edzeni. Aztán 2017-ben viszonylag hirtelen visszavonultam, erőnléti edző lettem, és elkezdtem önmagamat, vagy talán valami mást keresni a futásban. Mindig csodáltam a robosztus állóképességgel rendelkező embereket, például Kolonics Gyurit, akit a válogatott dunavarsányi edzőtáborában láthattam edzeni. Emberfeletti munkát végzett. Solymáron laktam korábban, és rendeztek az emlékére egy félmaratoni futóversenyt, a tiszteletére elindultam. Felkészülés nélkül…Kiköptem a tüdőmet, miközben azt láttam, hogy előttem az én tempómban fut két ötvenes férfi, kedélyesen beszélgetve.

Ezen jól felhúzhatta magát.

Elkezdtem blogokat olvasni a hosszútávfutásról és kisebb célokat kitűzni. Például a félmaratont másfél órán belül – 3-4 hónapon belül meglett. Gondoltam, nézzük meg akkor a maratont – lefutottam, többet is. Aztán az öt percen belüli kilométerenkénti szintidőt tűztem ki. Meglett. Aztán csapatban körbefutottuk a Balatont négy nap alatt, ott ismerkedtem meg Blaskó Misi barátommal, aki rábeszélt az őrültebb távokra, például a vértesi Vércsére, ami egy 103 km-es terepfutó verseny. Aztán jött az Ultrabalaton hármasban, végül egyedül. Utána már a komolyabb ultraversenyeket céloztuk, például a 490 kilométeres Athén–Spárta–Athén futást, a nagyjából 285 km-es Milánó-San Remo közti ultratávot vagy a csehországi Devil’s Challenge-t, ahol egy héten át minden nap 100 kilométert teljesítettünk.

A bakancslistára végül felkerült a himalájai The Hell Race, amit a világ legkeményebb futóversenyének tartanak. Tényleg kemény.

42 óra 46 perc 52 másodperc, ez a szintidő Blaskó Mihállyal, ami az önök kategóriájában 2. helyet ért. Elégedett vele? 

A tiszta szintidőnk 42 óra volt, csak engem kiszedtek a versenyből nagyjából háromnegyed órára a magaslati betegség miatt. Rengeteget hánytam, és azt mondták, hogy összevissza beszéltem. Némi pihenés után jobban lettem, és folytathattuk. 12 induló között lettünk másodikok, úgy, hogy öten értek célba. Az volt a lényeg, hogy szintidőre teljesítsük. Misivel mindig együtt futunk, de ezt a versenyen kevesen értették, mindenki egyedül fut. Mi párban értünk be, de nem volt két ezüstérem, úgyhogy kő-papír-ollóval döntöttük el, kié legyen. Egy indiai srác nyert, aki akkor hagyott le minket, amikor a hallucináció miatt engem leültettek kicsit.

Mély morális kapcsolat lehet önök között, hogy mindig megvárják, segítik egymást. 

Nagyon sokszor átsegítettük már egymást a holtpontokon. Rengeteget edzünk együtt, a másik összes szokását ismerjük, és megegyezik a tempónk, ami mindennek az alapja. Nagyon szoros baráti kötelék köt össze minket.

Toldi Péter és Szőnyi Ferenc korábban megnyerték ezt a versenyt, Toldi pályacsúccsal. Kért tőlük tanácsot? 

Hogyne! Többször is beszélgetünk. Peti elképesztően precíz ember, térképen berajzolta, milyen szintkülönbségek voltak a teljes versenytávon résztávokra osztva. Hogy melyik részen mit evett, mit ivott, egy teljes mappát összerakott, és odaadta nekünk. A tanácsai nagyon hasznosak voltak.

Óriási kihívás olyan alacsony hegyekkel rendelkező országban felkészülni egy ilyen versenyre, mint Magyarország. A 2023-ban elhunyt Suhajda Szilárd mesélte korábban, hogy ő a Pilis egyik csúcsára futott fel egy nap többször, illetve a Mátrában is készült a Himalája-expedíciójára. Ön hogyan készült?