Danubius Rádió
Média

Visszatérhet a Danubius Rádió?

Szalay Dániel
Szalay Dániel

2016. 07. 29. 11:52

Bár már közel 7 éve, hogy elvesztette országos frekvenciáját a Danubius Rádiót működtető cég, az bevételek híján, veszteségei ellenére is tovább működik. A háttérben, úgy tűnik, valami készülődik.

Most is működik a a Danubius Rádiót egykoron működtető, 1997-ben létrehozott Danubius Rádió Zrt. valamint a rádió reklámértékesítését végző, a Danubius Rádió Zrt. tulajdonosaként bejegyzett Danubius Kereskedőház Vagyonkezelő Zrt. – írja az mmonline.hu.

A cégek 2008 óta a Mezzanine Managementhez tartoznak, vagyis még csak tulajdonosváltásra sem került sor az utóbbi időben,  annak ellenére, hogy a cégcsoport 2009-ben elvesztette frekvenciáját, így nem tudták folytatni a műsorszolgáltatást Danubius Rádió néven.  (A Mezzanine egyébként épp a frekvencia elvesztését megelőzően, 2008-ban vásárolta meg a Danubiust, vélhetően a folytatás reményében.)

Csődeljárás is volt ellenük, de az lezárult

A Danubius Rádió a 2009-es frekvenciavesztés után kritikus helyzetbe került: a cég ellen még csődeljárás is indult, de végül 2010 nyarán megegyeztek a hitelezőkkel, így végül lezárult az eljárás, és a cég a 24.hu által ellenőrzött cégbírósági adatok szerint máig működik, a cégbírósági adatok szerint épp pár hónappal ezelőtt neveztek ki vezérigazgatót is Gáldi Zoltán személyében.

Emellett évente közzéteszik az eredménybeszámolójukat is.

Ezek alapján árbevételük egyébként évek óta nincs, csak veszteségeik, és folyamatosan élik fel a társaság tőkéjét: a Danubius Rádió Zrt. 2015-ös eredménykutatása szerint 2014-ben és 2015-ben is 0 Ft nettó árbevételük volt, adózott eredményük másfél millió forint veszteség volt. Információink szerint a cégnek egyébként 1,857 milliárd forint hosszú távú kötelezettsége van, amit elsősorban az anyavállalatuk, a Danuius Kereskedőház Vagyonkezelő Zrt. felé kell rendezniük. Az anyavállalatnak pedig 455 millió forint rövid lejáratú kötelezettsége van a beszámoló alapján, miközben az éves árbevétele 2015-ben nem érte el az ezer forintot: (nem elírás!) 56, azaz ötvenhat forint volt tavaly. A reklámértékesítő cég adózott eredménye 463 millió forint veszteség volt.

Miért nem szüntette meg a céget a Mezzanine?

Az mmonline.hu cikke egyébként azt taglalja, hogy vajon ilyen körülmények ellenére miért nem szüntették meg a céget, hiszen a portál tudomása szerint az egyik lehetséges indok az lehetne, hogy pereskednek az állammal a frekvenciaügy miatt, azonban az elbukott frekvencia miatt indított jogi eljárásoknak a portál szerint vége lett már évekkel ezelőtt.

Egy másik teória, hogy esetleg visszatérne a rádiós piacra cég, amire jó alkalom lehetne, ha a Sláger Rádió Zrt. által Simicskától megvett Class FM idén novemberben lejáró hullámsávját újra megpályáztatná a Médiahatóság. Egyébként a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál (SZTNH) korábban az Autórádió Kft. már kezdeményezte a Danubius Rádió és a Danubius FM elnevezések levédését, de a megpályázott budapesti frekvenciák nem lettek az övék, ráadásul a nevek levédésével nem jártak sikerrel.

Idén januárban viszont az Antuco Kft. nevű cég Rádió Danubius néven kezdeményezett védjegyoltalmi eljárást. Ennek a cégnek a tulajdonosa Multus Advisory Kft., amely annak a Monos Andrásnak az érdekeltsége, aki egyébként a Mezzanine Management (a Danubius-cégek fent már említett tulajdonosának) magyarországi befektetési igazgatója is. Ez a portál szerint azt a teóriát erősíti, hogy nem csak úri huncutságból tartják fenn a két Danubius céget. Monost azonban hiába keresték, ő nem válaszolt egyelőre a portálnak.

Ha még érdekli a reklámpiac: cmsales.hu (x)
vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

US President Donald Trump (C), Secretary of Defense James Mattis (L) and US Navy Captain Richard McCormack (R) attend an operations briefing at the pre-commissioned USS Gerald R. Ford aircraft carrier in Newport News, Virginia, March 2, 2017. / AFP PHOTO / SAUL LOEB
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.