Média

Kicsinálhatja Simicska rádióját a Fidesz

class fm (class fm, rádió, )
class fm (class fm, rádió, )
Úgy tudni, a Fideszben már eldőlt: nem szólhat tovább a Class FM, a kormányoldal igényt tart a frekvenciára.

Őszig van érvényes frekvenciaengedélye az egyetlen országos kereskedelmi rádiónak, a Class FM-nek. A médiatörvény szerint lehetőség van a szerződés egyszeri, öt évvel való meghosszabbítására, de a Népszabadság úgy tudja: a Fideszben már eldőlt, hogy a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó rádiónak el kell hallgatnia.

A Class FM-et működtető Advenio ügyvédje és igazgatósági tagja, Nagy Ajtony Csaba a lapnak elmondta: már tavaly július 30-án benyújtották a hosszabbítási kérelmet, a hatóság pedig ezt befogadta, vagyis eljárási hibát nem követtek el. Ugyanakkor, ha a hatóság megállapítja, hogy a rádió súlyosan vagy ismételten megszegte a médiatörvényt, elvehetik tőle a hosszabbítás jogát. Márpedig a Médiatanács múlt kedden vizsgálatot indított, arra hivatkozva, hogy Sebestyén Balázsék műsorában, a Morning Show-ban nem volt megfelelő a korhatár-besorolás.

Simicska Lajos környezetében úgy értelmezik a vizsgálatot, hogy felsőbb politikai nyomásra fogást próbálnak találni rajtuk. Az elmúlt hat évben viszont a Médiatanács mindössze ötször marasztalta el a Class FM-et, ismételt jogsértést egyszer sem állapítottak meg. A legsúlyosabb büntetést 2014-ben kapták, félmillió forintot kellett kifizetni azért, mert Sebestyénék a gólyatábori nemi erőszak áldozatán viccelődtek, de ez sem a Médiatörvénybe, hanem egy másik jogszabályba, az ún. médiaalkotmányba ütközött.

Polyák Gábor és Nagy Krisztina médiajogászok szerint a Médiatanács még akkor is dönthet új pályázat kiírása mellett, ha a Class FM múltja makulátlan, a törvényben ugyanis az van, hogy a frekvenciaengedély „öt évre megújítható”, vagyis ez nem kötelező. Sőt, még úgy is dönthetnek, hogy semmiféle pályázatot nem írnak ki – a 2012-ben csődbe ment Neo FM frekvenciáit is egyszerűen átadták a Kossuth rádiónak. Ugyanakkor a Népszabadságnak az új jobboldali média felépítésében járatos forrása azt mondta: a Class FM frekvenciájára „igényt tartanak” a kormányoldalon, azt „nem fogják parlagon hagyni”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik