Budapest, 2016. május 12.
Banai Péter Benõ, a Nemzetgazdasági Minisztérium államháztartásért felelõs államtitkára felszólal a 2017. évi költségvetési törvényjavaslatról szóló általános vitában az Országgyûlés plenáris ülésén 2016. május 12-én.
MTI Fotó: Kovács Tamás
Gazdaság

Ezernél is több módosító javaslatot adtak be a költségvetéshez, találtak 400 milliárdot, amit el lehet költeni

Tóth Richi
Tóth Richi

Na, ugye. 2016. 05. 14. 10:25

A Jobbik egyébként is aktív volt, 800 fölött adtak be módosítót, nyilván egyikből sem lesz semmi, ahogy a többi ellenzéki javaslatból sem, legfeljebb a kormánypártiakból.

Z. Kárpát Dániel a költségvetés módosításával kapcsolatban ismét felhozta az önálló határőrség felállításának gondolatát, azt mondta, ha a kormány akarná, erre is lenne pénz.

Beszélt arról is, hogy az általános forgalmi adó kulcsának 5 százalékra való csökkentését javasolja az alapvető élelmiszerek mellett a gyermeknevelési cikkek széles körében is, és úgy látta, hogy bérlakásépítési programot is indítani lehetne.

Plusz 400 milliárd

A költségvetés módosító vitájában a fideszes országgyűlési képviselők egyébként arról beszéltek, azért kell a módosítás, mert plusz forrást találtak, 400 milliárd forintot.

A KDNP-s vezérszónok, Hargitay János erre azt mondta, „ennél nagyobb tragédia soha ne érjen minket.”

A politikus szerint egyetlen tétel van a mostani módosításban, amely korábbi tervezési hiba korrigálásának tudható be, ez a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ plusz támogatása.

Emellett beszélt arról is, hogy ismerve az országos közúti állapotokat jó helye lesz annak a 69 milliárd forintnak is, amelyet útfelújításra költhetnek el.

Van az a pénz

A fideszes módosítók megvalósulására van esély, ezek között van például, hogy:

  • Németh Szilárd 1 milliárd forintot biztosítana a Magyar Birkózó Szövetség csepeli Központi Birkózó Akadémiájának létesítésére, amelyet a 14-23 éves tehetségek nevelése érdekében hoznak létre.
  • Bene Ildikó és Boldog István közös javaslatában a közúthálózat felújításának keretét emelné meg 10 milliárd forinttal, Boldog István pedig egy másik indítványban 2,5 milliárd forinttal növelné a helyi önkormányzatok működésének általános támogatását is.
  • Tilki Attila a települési önkormányzatok egyes szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatására plusz 2 milliárd 542 millió forintot, a szociális célú humánszolgáltatások támogatására plusz 841,7 millió forintot javasol.
  • Salacz László és Zombor Gábor a nemzeti minősítésű színházművészeti szervezetek művészeti és létesítmény-gazdálkodási célú működési támogatásának összegét emelné meg 458,1 millió forinttal. Az indoklás szerint a kecskeméti Katona József Színház teljesítette a nemzeti előadó-művészeti szervezeti minősítés feltételeit, a minősítés folyamatban van, a végleges nemzeti minősítés a szükséges költségvetési többletforrás biztosításával valósulhat meg.
  • Tiffán Zsolt Siklóson egy zenei-művészeti centrum kialakításához javasol 238,1 millió forintot, másik módosító javaslatában pedig a harkányi gyógy- és strandfürdő fejlesztésére 1 milliárd 660 millió forintot.

Az MSZP megpróbálta

Az MSZP egyik módosítója szerint mintegy 350 milliárd forintot csoportosítanának át, ennek forrása az MNB alapítványainak vagyona lenne, amely felett “Matolcsy György és rokonsága felelőtlenül és öncélú módon kiskirálykodott”.

A javaslat egyebek mellett további 180 milliárd forintot biztosítana az egészségügyi alkalmazottak bérfejlesztésére, és 60 milliárdot a háziorvosi rendszerre, illetve a fiatal, pályakezdő orvosok praxisjogvásárlási támogatására.

Itt lehet szemezgetni a módosító javaslatok között.

A kiemelt képen Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium államháztartásért felelős államtitkára felszólal a 2017. évi költségvetési törvényjavaslatról szóló általános vitában az Országgyűlés plenáris ülésén 2016. május 12-én. MTI Fotó: Kovács Tamás

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

US President Donald Trump (C) makes his way to board Air Force One in Riyadh as he head with the First Lady to Israel on May 22, 2017. / AFP PHOTO / MANDEL NGAN
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.