Belföld

Az anya orra előtt molesztálták a kislányát, de olyan részeg volt, hogy észre sem vette

Első nyilvános ülését tartotta a Fővárosi Ítélőtábla annak a férfinak az ügyében, aki csaknem egy éven át molesztálta élettársa kislányát. Korábban az anyának is bíróság elé kellett állnia, de esetében jogerőre emelkedett az elsőfokú döntés.

Első fokon a Székesfehérvári Törvényszék döntött 2016 novemberében. A férfit kiskorú veszélyeztetésében és szexuális erőszak bűntettében találták bűnösnek és 9 év fegyházbüntetéssel sújtották. A nőt bűnsegédként elkövetett szexuális erőszak bűntettével és kiskorú veszélyeztetésével vádolták meg, de csak utóbbi miatt ítélték el: két év börtönt kapott öt évre felfüggesztve, illetve pártfogót rendeltek ki mellé.

A bíróság megállapította: a vádlottak 2011 óta élettársak, együtt nevelték a másodrendű vádlott előző házasságából, 2005-ben született kislányát Székesfehérváron. A nő egy helyi éjszakai szórakozóhelyen dolgozott táncosnőként, nappal és munka közben is rendszeresen ivott, ahogy tette azt párja is délutánonként.

Amikor a gyerek megkezdte az iskolát, nem figyeltek rá, ruhája koszos volt, haja kócos, a tanítónő emiatt többször szólt. Az anya nem egyszer elvitte munkahelyére a gyereket és ivott mellette. Végül valaki bejelentést tett, ezután rendőrök jelentek meg a család bérelt szobájában és elrendelték a család gondozását, mert a lakásban nagyfokú rendetlenség, kosz, piszok uralkodott.

2012 nyarán az anya már rendszeresen takarított és ígéretet tett arra, hogy gondoskodni fog a gyermekről, de ezután minden folytatódott tovább.

A vád szerint a férfi 2011 novembere és 2012 októbere között több esetben maradt egyedül nevelt gyermekével. Az ilyen alkalmakkor a kislánynak “több szexuális cselekményt kellett eltűrnie”. Előfordult, hogy a nő is jelen volt, de ittassága miatt nem volt képes felfogni, hogy mi történik körülötte.

A férfi a történtek után általában kedvesebb volt a gyerekhez és édességet vett neki. A bíróság tájékoztatásában az áll, hogy “az események hatására a sértett magatartásán jelentős mértékben meglátszott a fokozott szexuális érdeklődés”. A kislányt végül nevelőszülőknél helyezték el.

Az ügyészség súlyosításért fellebbezett, a férfi és védője pedig enyhítésért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik