Belföld

Újra nekifut az ügynöknyilvánosságnak az LMP

A párt a kommunizmus áldozatainak mai emléknapján újra benyújtja az ügynökaktákkal kapcsolatos törvényjavaslatát a parlamentnek – írják közleményükben.

A Fidesz eddig 13 alkalommal mondott nemet az ügynökakták nyilvánosságára.

 

Kovács Béla elhurcolásának napján emlékezünk a kommunizmus áldozataira. Nem csak a 300 ezer magyarra, hanem világszerte arra a 100 millió emberre is, akinek a gyilkos eszme vette el az életét. Emlékezünk azokra, akik meghaltak a diktaturában és azokra is, akiknek az életét megnyomorította a bolsevizmus. Fejet hajtunk a hősök előtt, akik harcoltak a kommunista terror ellen és azok előtt is, akik a mindennapokban, titokban, családjuk körében és kis közösségekben mondták ki az igazságot, nem adva fel a reményt, hogy egyszer véget ér az embertelen tömegterror rendszere.

 

Nem volt értelmetlen az áldozatok szenvedése az elmúlt száz évben, ha megteszünk mindent a múlt megismeréséért  és levonjuk a következtetéseket. Az LMP azért küzd, hogy hozzák nyilvánosságra a bűnösök nevét, a rendszer működtetőit és becsüljük meg azokat, akiknek a gerincét nem roppantotta meg a kommunizmus. Ezért is – már 14. alkalommal – az LMP benyújtja az ügynökaktákkal kapcsolatos törvényjavaslatát a parlamentnek.

– írja Szél Bernadett és Hadházy Ákos, az LMP két társelnöke közleményében.

Népszavazás a paksi bővítésről

Szél Bernadett pénteken jelentette be, hogy országos népszavazást kezdeményeznek a paksi atomerőmű bővítéséről.

Azért nyújtják be a kérdést hamarosan a Nemzeti Választási Bizottsághoz, mert a paksi atomerőmű bővítése még az olimpiarendezésnél is kockázatosabb vállalkozás – közölte.

Az LMP kérdése úgy szól:

Egyetért-e Ön azzal, hogy a jelenleg üzemelő atomerőművi blokkok kapacitásánál nagyobb összesített áramtermelő kapacitással Magyarországon atomerőművek ne legyenek üzembe helyezhetőek?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik