A horvát származású Utyesenovics Martinuzzi György, ismertebb nevén Fráter György 10 évesen, 1492-ben került Corvin János szolgálatába, a herceg halála után pedig Szapolyai János erdélyi vajda udvarába. Katonai pályáját megszakítva 1502-ben a sajóládi pálos rendházba vonult vissza, tehetségének köszönhetően később az európai hírnévvel büszkélkedő czestochowai, majd a sajóládi kolostor is perjelének választotta – írja a Rubicon.hu.
A mohácsi csata után, immár Fráter Györgyként visszatért Szapolyai mellé, és hamarosan az uralkodó legfőbb tanácsadója, kincstartó, főkancellár, 1534-ben pedig váradi püspök lett. Kitartva Szapolyai, majd fia, János Zsigmond mellett Buda török kézre kerülése után az ország egyesítésén dolgozott, ám miután Habsburg I. Ferdinándnak nem sikerült Budát visszaszereznie, Fráter megkezdte kiépíteni a keleti országrész, a későbbi Erdélyi Fejedelemség önálló államszervezetét.
Továbbra sem mondott le azonban a két, keresztény kézen megmaradt országrész egyesítéséről a törökkel dacolni képes, erős Habsburg Birodalom uralkodójának főségével. Számtalan akadályt legyőzve ez 1551-ben látszott megvalósulni, amikor is a császári katonaság vette át a hatalmat Erdélyben. Szolgálatai jutalmául Ferdinánd bíborosi rangot járt ki Fráter Györgynek a pápánál, ám viszonyuk hamar megromlott. Az erdélyi Habsburg katonaság vezetője, Castaldo tábornok –j elentései nyomán pedig Ferdinánd is – meg volt győződve arról, hogy Fráter György kettős játékot játszik, az oszmánokkal is egyezkedve hatalma biztosítására törekszik. Év végén az uralkodó jóváhagyta Fráter meggyilkolását, a bíborossal Marco Aurelio Ferrari nevű titkára végzett az alvinci kastélyban 1551. december 17-én. A beszámolók szerint
Fráter György eztán 70 napig feküdt temetetlenül, testét csak 1552 februárjában helyezték végső nyugalomra. A pápa felháborodott ugyan, mégis megtorlatlanul hagyta bíborosa halálát, I. Szulejmán 1552. évi bosszúhadjáratát viszont Ferdinánd diplomatái nem tudták megakadályozni, és a király Erdélyt sem tudta megtartani.
