Most sikerült először megörökítenie fotósoknak, ahogy két hosszúszárnyú bálna párosodik. Amikor felvételeiket megmutatták egy tengeri emlősszakértőnek, az megerősítette, hogy mindkét fél hímnemű, így újabb példa tűnt fel arra vonatkozóan, hogy az állatvilágban is elterjedt az azonos nemű állatok szexuális aktivitása – írja az IFLScience.
Lyle Krannichfeld és Brandi Romano fotósok Stephanie Stack doktorandusztól, a Pacific Whale Foundation munkatársától kértek segítséget, amikor realizálták, hogy valami nem stimmel a képekkel. A szakértő jelezte, hogy a fotó nemcsak azért különleges, mert most először látni akció közben az állatokat, de azért is, mert a képeken két hímnemű példány van.
A púpos bálnák sarkvidéki vizekben táplálkoznak, majd átvándorolnak, hogy a trópusokon töltsék a telet, ahol megszülnek és felnevelik utódjaikat. Amennyiben kiderülne, hogy a gyanúnak megfelelően a szex melegebb vizeken történik, az javítaná a megörökítési és dokumentációs lehetőségeket.
A megfigyelések eddig annyira hiányosak, hogy a bálnák péniszének megjelenését is csak néhányszor lehetett tetten érni, ezek többségében pedig számos hím versenyzett egyetlen nőstény kegyeiért. Kutatók szerint a homoszexuális, nem reproduktív viselkedés célja igen változatos. Lehetséges, hogy így tanulják meg, vagy gyakorolják a reproduktív viselkedést, erősítik meg kapcsolataikat, vagy alakítanak ki újakat, de az is lehet, hogy a társadalmi feszültségek csökkentésének is ez az egyik módja.
Ez azonban a kutatók szerint lehet, hogy az egyik, jóval vékonyabb és parazitákkal fertőzött bálna segélykiáltása volt. A Marine Mammal Science folyóiratban megjelent tanulmány szerint ráadásul az egyik egyed már 1993 óta szerepel a nyilvántartásokban, ami azt jelzi, a kor nincs feltétlenül hatással a nemi aktivitásra.