Tudomány

Rejtélyes város segíthette elő Caesar polgárháborús győzelmét

LorenzoPatoia / Getty Images
LorenzoPatoia / Getty Images

Egy kétezer éves, mandula alakú ólomgolyón megtalálták Julius Caesar nevét, ami a történészek szerint azt jelzi, hogy a mai Spanyolország területén élő bennszülöttek támogatták a római diktátort a több mint kétezer évvel ezelőtt zajló polgárháború során – írja a LiveScience.

Mint ismert, Caesar győzelemre vezette a római hadsereget az i.e. 58-50-ig zajló gall háborúkban, azonban ezt követően nem volt hajlandó feladni újonnan megszerzett hatalmát. Ezt követően i. e. 49. január 10-én átkelt a Rubicon folyón, nem sokkal később pedig megkezdődött a Nagy Pompeius és hívei ellen indított polgárháború. A Kr. e. 49-45-ig tartó harcok Olaszországra, Görögországra, Egyiptomra, Afrikára, Spanyolországra és a Balkán-félszigetre terjedtek ki, az utolsó mundai csata pedig Caesar diadalmát hozta el.

Moralejo Ordax et al

Az ólomgolyó a Zephyrus folyóiratban 2023 júniusában megjelent tanulmány szerint Caesar neve mellett egy ősi város jelölését is tartalmazta. Az IPSCA felirat a szakértők szerint egy olyan városra utalhat, amely részt vett a Caesar és Pompeius közötti polgárháborúban, habár hasonló nevű település nem található a feljegyzések között.

Javier Moralejo Ordax, a Madridi Egyetem régészeti adjunktusa szerint a Kr.e. 1. században sok feliratos golyót készítettek, mivel hasznos eszköznek bizonyultak rövid üzenetek gyors továbbítására.

Az ezen a lövedéken lévő üzenet minden bizonnyal politikai propaganda és Caesar csapatainak bátorítása volt a szakértő szerint, amelynek célja az volt, hogy tudassák, Ipsca Caesart támogatta Pompeius helyett. Spanyolországban mindössze egy másik, Caesar nevével ellátott golyót találtak, az azon található „CAE / ACIPE” felirat azonban pont azt jelezte, hogy Caesar ellen vannak.

A kutatásban résztvevő szakemberek szerint tehát a rejtélyes Ipsca városa segíthetett Caesarnak döntő győzelmet aratni Spanyolországban, elindítva az események egy olyan láncolatát, amely Caesar diktátori kinevezésétől, a köztársaság bukásán át elvezetett a Római Birodalom későbbi felemelkedéséig.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik