A modern történelmünk legsúlyosabb traumái egyértelműen a két világháborús konfliktusból fakadnak, melyek kapcsán bizonyára kevesen tudnának felidézni pozitív eseményeket. Ez nem véletlen, a két háború ugyanis összesen több mint tíz évig tartott, mely során több mint 65 millióan vesztették életüket. Mégis, az akkor még csak Nagy Háborúként emlegetett első konfliktus kezdetén mindkét fél katonái felülemelkedtek nemzetük nézeteltérésén, és emberséget mutatva pillanatnyi békét kötöttek karácsonykor.
Emberség a borzalom közepette
Bár II. Vilmos német császár 1914 augusztusában gyors háborúra számított, a konfliktus nem akart hamar véget érni: október és november során, az első yperni csatában első alkalommal alakult ki állóháború. 1914 decemberére már százezrek estek el, a lövészárkokban való rejtőzés pedig sokak mindennapjává vált, pedig a legnagyobb borzalmak – bár ezt ekkor nem tudták – még mindig a katonák előtt álltak.
Az első évben voltak próbálkozások, hogy az ünnepek idejére hivatalos tűzszünet köttessen. XV. Benedek pápa reménykedett benne, hogy a harcok felfüggesztése elvezethet a tárgyalásokhoz, a résztvevő országok vezetőinek érdeklődését azonban nem keltette fel a kezdeményezés.
Ilyen körülmények között 1914 karácsonyának reggelén, nem sokkal éjfél után a német csapatok egy jelentős része egyszerűen abbahagyta a harcot, és ünnepi dalokat kezdett el énekelni. A nyugati front egyes pontjain a franciák és a britek maguk is csatlakoztak, a History történelmi forrásai alapján hasonló esetek történtek keleten az osztrák–magyar és az orosz fél között is.
Napkelte után rengeteg német tiszt bújt elő a védelmi állásokból, átvágtak a senki földjén, és anyanyelvükön köszöntötték ellenségeiket. A túloldalon először nagy volt a bizonytalanság: sokan csapdától tartottak, de mivel látták, hogy a németeknél nincs fegyver, idővel a szövetségesek is előléptek. Több alacsonyabb rangú tiszt egyenesen megtiltotta, hogy tüzet nyissanak az érkezőkre.
A háború ennek eredményeként egy rövid időre véget ért: azok, akik néhány nappal korábban még egymást lőtték, most kezet fogtak, cigarettát, élelmiszert cseréltek, és együtt énekeltek. Egyes helyszíneken arra is volt példa, hogy együttesen temették el halottaikat. A britek néhol még focimeccset is játszottak a németekkel. Érdemes azonban hozzátenni, hogy az átmeneti békét többen nem fogadták el, néhány helyen még áldozatai is lettek a tűzszüneti kísérletnek. Az ünnepeket követő napokban a harcok végül mindenütt ismét kitörtek.
Hitler utolsó offenzívája
A második világháborúban jóval több résztvevő nemzet volt, a harcok is tovább dúltak, a modern technológia révén pedig sokkal több áldozatot is követeltek. A történelemkönyveket fellapozva bizonyára kevés helyen lehetne annyi emberiség elleni bűntettet látni, mint a német fél kontóján, így tehát nem meglepő, hogy az első világháborús spontán karácsonyi békéhez hasonló tettet aligha lehetett várni a német diktátor, Adolf Hitler csapataitól.
1944 végére a német vezetés számára nagyrészt egyértelművé vált, hogy elvesztették a háborút. A szövetségesek sikeresen végrehajtották a normandiai partraszállást, melyet követően gyorsan haladtak előre, felszabadították Párizst, és tovább vonultak Németország határai felé. Miután a német csapatok az Ardennekig hátráltak, mindkét fél az utánpótlási nehézségek kiküszöbölésével foglalkozott. A szövetségesek használhatóvá tették Antwerpen kikötőjét, Hitler pedig ezt látva mindenáron téli támadást követelt meg tábornokaitól. A cél Antwerpen visszaszerzése, a szövetséges erők egymástól való elválasztása lett volna.
A csata úgy indult, hogy hajnali fél 6-kor 2000 ágyú nyitott tüzet az amerikai állásokra, azonban a szövetségesek először nem gondolták, hogy komoly ellentámadás jöhet. Hasso von Manteuffel német parancsnok 5. páncélos hadserege valósággal elsöpörte az Our folyó szakaszán 30 kilométer hosszúságban elnyúlt 28. amerikai hadosztályt.
Bár voltak nehézségeik, a német előretörés megrettentette az amerikai hadsereg főparancsnokát, Dwight D. Eisenhowert is, aki az ardenneki hadműveletek irányítását átadta Bernard Montgomerynek, aki az offenzíva előtt egyetlen nappal még haza akart menni karácsonyra, ugyanis képtelennek tartotta a németeket a támadásra. Az új főparancsnok átcsoportosításai azonban hatékonynak bizonyultak, és sikerült megerősíteni a kulcsfontosságúnak számító Mause, Namur és Dinant hídjait is.
A Harmadik Birodalom utolsó ellentámadása a nyugati fronton tehát kudarcba fulladt, köszönhetően az amerikai hadsereg kitartó védekezésének. Az ütközetben a Múlt-kor szerint összesen 800 ezren vettek részt? ez volt az a csata, amelyben az amerikaiak a legnagyobb számmal voltak jelen. Az ardenneki offenzíván belül zajló ütközetek a német oldalon 130 ezer, a szövetségeseknél 77 ezer halottat és sebesültet követeltek. Az offenzíváról nagyrészt valós eseményeken alapuló film is készült, az 1965-ös A halál ötven órája.
A németek is gyakoroltak emberséget
Bár a hivatalos feljegyzések nem tesznek említést semmilyen 1944-es karácsonyi fegyverszünetről, az American Battle Monuments Commission oldalán elérhető egy személyes beszámoló az ardenneki csata idejéből. Fritz Vincken, aki a csata idején egy 12 éves német fiú volt, elmondta, hogy édesanyjával egy kis házikóba költözött a Hürtgen-erdőbe, miután szülővárosuk, Aachen részben megsemmisült egy korábbi amerikai offenzíva során. A környék egészen nyugodt volt, mígnem karácsony előtt kilenc nappal a német csapatok át nem özönlöttek a térségen. Fritz így emlékezett vissza az eseményekre:
hallottuk a tábori ágyúk szüntelen dübörgését; a repülők folyamatosan szálltak a fejünk felett.
Karácsony estéjén Fritz és az édesanyja kopogást hallott az ajtón: három amerikai katona állt ott, az egyik súlyos sérüléssel. Bár a család nem beszélt angolul, az amerikaiak pedig németül, sikerült minimálisan megérteni egymást a francia nyelvnek köszönhetően. Fritz édesanyja behívta az amerikaiakat, és megpróbálta kényelembe helyezni őket. Megtudták, hogy az ameriakat Jimnek és Robinnak hívják, sérült társuk pedig Harry volt, akinek már fehér volt az arca a vérveszteségtől. Az anya ekkor étellel kínálta a katonákat, főzés közben azonban ismét kopogást hallottak az ajtón. Fritz Vincken így emlékezett vissza:
Arra számítva, hogy még több elveszett amerikait találok, habozás nélkül kinyitottam az ajtót. Négy katona állt ott, egyenruhát viseltek, amely öt év háború után meglehetősen ismerős volt számomra. Wehrmachtosok voltak – németek! Megbénított a félelem. Bár még gyerek voltam, ismertem a szigorú törvényt: az ellenséges katonák elszállásolása hazaárulásnak minősült. Mindannyiunkat lelőhettek volna!
A német tizedes jelezte, elvesztették az ezredünket, és szeretnék itt megvárni a reggelt. Az anya beleegyezett, és tudatta velük, hogy meleg ételt is kapnak. Ugyanakkor jelezte, hogy van még három másik vendégünk, akiket nem biztos, hogy barátoknak tartanának. És mivel szenteste van, így nem tűri el az otthonában a lövöldözést. A németek felhőköltek, realizálva, hogy a vendégek amerikaiak, mire az anya azt mondta:
Akár önök is lehetnének a fiaim, ahogy azok is, akik itt vannak bent. Egy fiú lőtt sebbel fekszik, az életéért küzd, és vele van két barátja, akik ugyanúgy elveszettek, mint önök, és ugyanolyan éhesek és kimerültek, mint önök. Ezen az egy éjszakán, ezen a karácsonyi éjszakán felejtsük el a gyilkolást.
A németek az ajtó mellé helyezték a fegyvereiket, és egy gyors szóváltás után a riadt amerikaiak is átadták a fegyvereiket Fritz édesanyjának. Az egész társaság, kissé feszülten, de leült és közösen vacsorázott. Fritz szerint a gyanakvást idővel kezdte felváltani a megnyugvás. Mint mondta, mindenki nagyon fiatal volt. Heinz és Willi, mindketten Kölnből, 16 évesek voltak. A német tizedes, 23 éves korával, volt a legidősebb mindannyiuk közül. A fegyverszünet egészen karácsony reggeléig tartott, amikor a két csapat kezet rázott egymással és távozott, mindegyikük a saját seregéhez tartva.
Bár valószínű, hogy voltak más ilyen kisebb léptékű fegyverszünetek, hallgatólagos megállapodások a helyi amerikai és német egységek között, ez az egyetlen dokumenált eset arról, hogy a második világháborúban szenteste és karácsony napján tartózkodnak a támadásoktól és a tüzeléstől.
