Jelentős élőhely-átalakító hatása miatt a hód természetvédelmi szempontból rendkívül fontos, úgynevezett ökoszisztéma-mérnök faj. Míg a vizesélőhelyek rohamosan fogyatkoznak az emberi tájátalakítás és a klímaváltozás következtében, addig ő „mérnöki” munkájával képes visszaadni a vizet a tájnak, menedéket nyújtva ezzel sok más fajnak az ízeltlábúaktól a kétéltűeken keresztül a madarakig, emlősökig. Hazánkból a XIX. században a túlzott vadászat pusztította ki az eurázsiai hódot, de az 1990-es, 2000-es években a faj visszahódította magyarországi élőhelyeit – részben természetes úton, részben tudatos telepítés révén.
Nyilván a mesék, rajzfilmek, reklámok hatására a legtöbben cuki, kapafogú kis állatként képzeljük el, ám a valóság ennél árnyaltabb. Agresszívnek semmiképp nem nevezhetők, ám 20-30 kilós testtömegükkel, hatalmas, borotvaéles fogaikkal szükség esetén hatékonyan védekeznek. Főleg a vízben. Sokan élnek a Duna fővárosi szakaszán közvetlen szomszédságban az emberrel, ezért nem is csodálkozhatunk, ha konfliktusok alakulnak ki.
Kutyás fórumokon rendszeresek a figyelmeztetések úszó ebekre támadó hódok miatt, a laikus hiszi is meg nem is az ezek mögött húzódó történeteteket. A farágás rendben van, még az is, ha valaki megijed a termetes rágcsálótól, de hogy támadjon? Aztán szembe jön az egyértelmű bizonyíték egy olyan baleset képében, ahol csak a szerencsén múlt a kutya élete.
Pipacs és a hód
A német vizsla-labrador keverék Pipacs gyakori vendég az észak-budai Duna-parton, a gazdájának általában késő este van ideje nagyobb sétákat tenni. Sok a hód, viszonylag gyakran megesik, hogy hangos csobbanással vetik magukat a vízbe a közeledő kutya elől, aki azon nyomban, „ösztönből” iramodik utánuk, a vízbe is begázol. Pipaccsal ellentétben a gazda, Gerhardt Máté viszont nem tartja jó mókának menekülő állatok üldözését, ezért ilyenkor azonnal visszaparancsolja a kutyát.
Április közepén, este 11 óra tájban is úgy tűnt, ez a százszor lejátszódott jelenet ismétlődik majd meg a Római parton. A hód csobbant, Pipacs utána, de mire Máté szólhatott volna, a kutya már kint is volt, a lábai közé bújt mint mindig, amikor fél vagy megijed valamitől.
Megveregettem az oldalát, és csak utána, telefonnal világítva láttam, hogy a kezem csurom vér, Pipacs oldalán pedig egy irgalmatlan seb
– mondja a 24.hu-nak Gerhardt Máté.
Irány az állatorvos, aki jó 10-15 centi hosszan varrta őt össze, ráadásul „duplán”: a rágcsáló felső metszőfogai nemcsak a bőrt, hanem az alatta lévő izmokat, szöveteket is felhasították. Két seb látszott, egy kisebb, ahol az alsó fogait „megtámasztotta”, és egy jóval nagyobb, ahol a felsőkkel végigszántott. Pipacsnak óriási szerencséje volt, ha a hasát éri a harapás, netán ütőeret talál, valószínűleg nem jut idejében orvoshoz – most már azonban jól van, a napokban varratokat is kivették. Illetve viszonylag nagy testű ebről van szó, kisebb kutya akár már egy ilyenbe is belepusztulhat.
Megdöbbentő történet, ami nyilván számos kérdést vet fel. Mi okból támad a hód kutyára? Megtörténhet ugyanez pancsoló gyerekekkel is? Hogyan előzhetjük meg a hasonló eseteket? Juhász Erikát, az Ökológiai Kutatóközpont tudományos segédmunkatársát, a hazai hódok szakértőjét kérdeztük.
A hód nem játék
Ami fenti esetet illeti, önvédelemnek tűnik. A hód nyilván késve érzékelte a közeledő kutyát – az ő szemszögéből a rá vadászó ragadozót –, menekülőre fogta, de Pipacs valószínűleg már túl közel volt. A vízbe érkezve, „küzdj vagy menekülj” döntés előtt állt, és az előbbit választotta, támadással válaszolt a fenyegetésre. Kutyák elleni „hódtámadások” a szakember és a nemzetközi média szerint is elvétve ugyan, ám előfordulnak, nyilván minden helyzet más és más. Általánosságban viszont kijelenthető:
Egy hód ok nélkül nem fog kutyára támadni. Amikor veszélyt érez, lapos farkával hatalmasat csap a vízre, így figyelmezteti társait, hogy jobb lesz menekülni
– mondja a 24.hu-nak Juhász Erika. Hozzáteszi: ettől függetlenül ha szükségesnek érzi, akkor védekezik, mint minden élőlény, és megvannak a képességei, hogy ilyen esetekben komoly sérüléseket okozzon. Nagyon fontos észben tartani: egyetlen vadállat, így a hód sem játék.
Ahhoz, hogy a veszélyes szituációkat összegyűjtsük és a megfelelő óvintézkedésekre kitérhessünk, először némiképp meg kell ismerni a faj egyes jellemzőit.
Szinte csak a farkas fenyegeti
Növényevő rágcsálókról van szó, a hódok friss rügyekkel, levelekkel, vékony ágakkal, fakéreggel, hánccsal táplálkoznak – ezek megszerzéséhez döntenek ki fákat –, vegetációs időszakban nagy mennyiségű lágyszárú növény is felkerül az étlapjukra. A puhafákat részesítik előnyben, főként a füzeket és nyárfákat, élelemkeresés közben pedig nem szívesen távolodnak el 5-10 méternél távolabb a biztonságot nyújtó víztől.
Lakhatásukat is a víz segítségével oldják meg. Leggyakrabban a partfalba ásnak tágas kotorékokat úgy, hogy a bejárata a víz alatt legyen, majd felfelé haladva alakítják ki a száraz, tágas lakóüreget. Ez a kotorék. Ha a part adottságai vagy a vízszint nagy ingadozása ezt nem teszi lehetővé, a felszín „felett” is terjeszkednek, ilyenkor sárból, faágakból emelt „kupola” védi a lakóüreget. Ez a hódvár.
Mindkettőben közös azonban, hogy a bejáratnak a víz alatt kell lennie, ehhez legalább 80-100 centis vízmélység szükséges, amit a hódok nem bíznak a véletlenre, hanem gátakkal biztosítanak – a magyarországi hódok visszatéréséről, helyzetéről, életmódjáról itt írtunk bővebben.
Természetes ellenségük a medve és a farkas, utóbbi szokott gyakran hódra vadászni – általában lesből támad a parton ügyes-bajos dolgait intéző rágcsálóra. Nem kizárt, de tudományos adat még nem támasztja alá azt, hogy a sakálfalka is képes lehet hódot elejteni. Mivel azonban a farkas jelenti számára a legnagyobb fenyegetést, már vissza is kanyarodhatunk szűkebben vett témánkhoz: „hódszemmel” a kutyát nagyon könnyű farkasként azonosítani, felbukkanása azonnali menekülést vált ki.
Nézzünk pár helyzetet, amikor viszont életbe léphet a „legjobb menekülés a támadás” elve.
Védi magát vagy a kölykeit
Ha egy kutya üldözi, sarokba szorítja akár szárazon, akár a vízben, akkor a hód önvédelemből támad (bár utóbbi elég életszerűtlen, a víz rengeteg menekülési útvonalat rejt számára). Akkor is így tesz, ha kölykeit érzi veszélyben, ilyen szituáció kialakulásához pedig részünkről elég a figyelmetlenség. Tegyük fel, hogy észre sem vesszük, de ismétlődően a kotorék vagy vár bejáratához dobáljuk a kutyának a labdát, újra és újra csobban a játék, csobban a kutya.
A hód ebből annyit érzékel, hogy egy ragadozó folyamatosan az ürege, kölykei közvetlen közelében ólálkodik. El tudok képzelni olyan helyzetet, amikor ez támadást válthat ki
– mondja a szakember.
A balesetek megelőzésének legjobb módja, nevezhetjük ökölszabálynak is, ha tiszteletben tartjuk a természetet: a vízpart sem a saját szórakozásunkat szolgálja, ott is természetes folyamatok működnek olyan állatokkal, mint például a hód. Erdőt járva mindenki jól tudja, hogy a vaddisznókat érdemes inkább elkerülni, pláne akkor nem állunk meg barátkozni, ha csíkos kismalacok tűnnek fel előttünk.
Érdemes tisztelettel viselkedni a hóddal is, bár alapvetően nem kell veszélyforrásként tekinteni rá úgy, mint mondjuk egy vaddisznókocára. És nem csak a magunk érdekében ne engedjük vadállatokhoz az ebet, hanem mert ami nekünk vagy a kutyának játék, „ismerkedés”, az a vadnak iszonyatos stressz, életveszély lehet.
A legjobb nappal úsztatni
Tény, hogy a Duna mentén sok a hód, telítődnek az élőhelyek. Ez az állapot a gyakorlatban akkor következik be, amikor másfél-két kilométeren belül már két hódcsalád is megjelenik. Amikor egy folyószakasz már nem tud otthont biztosítani az újonnan érkező hódoknak, akkor a territoriális állat „birtoka” védelmében elűzi idegen fajtársait. Olykor komoly verekedések, vérre menő csaták is zajlanak az egyedek között. A laikusban persze felmerül, mi van, ha konkurens fajtársat lát a hód az úszó kutyában, és azért támad, Juhász Erika azonban ezt nem tartja valószínűnek, ugyanis a két állat teljesen máshogy mozog a vízben.
„Hódügyileg” a budapesti Duna-szakasz is megtelt, nehéz elkerülni a rágcsálókat még akkor is, ha olyan óvatosak, hogy ritkán kerülnek a szemünk elé: ők biztosan tudatában vannak a jelenlétünknek. Íme néhány tanács az ökológustól balesetek elkerülésére:
- Hódvár vagy kotorék közelében soha ne engedjünk vízbe kutyát.
- Ha a lakóhelyét nem is ismerjük pontosan, a frissen megrágott fák mindenképpen árulkodó nyomok.
- A hódok jellemzően napnyugta előtt egy-két órával bújnak elő és napkeltéig aktívak, nappal az üregükben alszanak. A kutyaúsztatásra ezért mindenképpen nappali időpontot válasszunk.
- Hasznos lenne, ha a helyi kutyás közösségek táblákkal figyelmeztetnék tagjaikat a potenciális veszélyt jelentő szakaszokra.
A hódok tevékenységével kapcsolatban pedig bárki hasznos tapasztalatok megosztásával segítheti a faj kutatóinak munkáját is az Ökológiai Kutatóközpont HódTérkép nevű közösségi adatgyűjtő programjának keretében.
Hód és ember
Különböző fórumokon felvetődött, hogy ezek szerint emberek, főleg gyerekek sincsenek biztonságban, ám a rövid válasz erre az, hogy nem igaz. A hód fél az embertől, kerüli, olyan gyorsan eliszkol előle, hogy még lefényképezni is nehéz. Önszántából soha nem támad meg minket, ám nyilván senki ne próbáljon direkt „hódokkal úszni”, követni, sarokba szorítani az állatot, és sérült hódhoz sem közelítünk. Egyetlen egy emberhalállal végződő hódtámadásról sikerült információt találni a médiában.
Fehéroroszországban egy horgász meg akart fogni egy hódot azért, hogy közös fotót készítsen vele: a hód harapott, felszakította az illető combi ütőerét.
Összefoglalva tehát a hódokat nem szabad alábecsülni, és bár önvédelem miatti támadásaik egyáltalán nem gyakoriak, de előfordulhatnak még az olyan nagyvárosokban is, mint Budapest. A természetközeli területeken vadon élő állatokkal találkozhatunk, és nekünk, embereknek kell alkalmazkodni, odafigyelni, hogy elkerüljük a balesetekhez vezető konfrontációt. A hódtól alapvetően nem kell tartani, életnyomaik megfigyelése pedig érdekes program lehet egy családi séta során.
