Batthyány Lajos grófot kétségkívül komoly tisztelet övezi a mai magyar közvéleményben, bármelyikünk szemrebbenés nélkül idézi az iskolai ünnepélyek alapján, hogy ő az első felelős miniszterelnök, a szabadság mártírja. A legtöbben viszont bajban lennénk, ha ennél mélyebb tudásról kellene számot adni, ha valaki rákérdezne: rendben, de ezen túl ki is volt Batthyány Lajos? Valószínűleg nem csak a mi hibánk. A reformkor Széchenyiről és Kossuthról, 1848 forradalma a kokárdáról, a múzeumkertről és persze Petőfiről, a szabadságharc pedig Kossuthról és ma már talán Görgeiről szól. Dicső csatákról, összefogásról, majd tragikus végkifejletről – október 6-án, az aradi mártírok mellett szintén „elsikkad” Batthyány annyival, hogy őt is kivégezték ezen a napon.
A történettudománynak is voltak komoly adósságai. Amikor már lehetett róla beszélni, mártíromságát állították a középpontba, 1945 után pedig származása okán éppen csak megtűrték a nevét a forradalom lapjain. Mostanra sokat javult ugyan a helyzet, a történészek elvégezték a munka dandárját, de ne legyenek kétségeink: évtizedek kérdése, mire a tudományos kutatások eredményei „leszivárognak” a közös történeti tudatba.
Ki volt Batthyány Lajos? Az a miniszterelnök, aki a magyar történelemben először nem az uralkodó, hanem a nemzet akaratából végezte a munkáját, és a hazának, egész pontosan az országgyűlésnek tartozott érte elszámolással. Az a kormányfő, aki a halált is vállalta a szabad, polgári Magyarországért, nem is akárhogy: megsebezte a nyakát, hogy ne tudják felakasztani, mint egy köztörvényes bűnözőt, majd maga adta ki a tűzparancsot a kivégzőosztagnak. Ezt jelenti az iskolai ünnepélyekről idézett néhány szó, amiért őszintén tiszteljük, de amiből megismerni nem lehet őt.
2023. március 17-én lesz 175 éve, hogy Batthyány Lajos megkapta a miniszterelnöki kinevezést. A 24.hu-n Dr. Melkovics Tamás történész, az ELTE BTK Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszékének oktatója segítségével sorozatot indítunk Batthyány életének bemutatására. Az első részben a kezdeti évekről lesz szó,
„Ne bolondozzon!” – közéleti nihil Magyarországon
Batthyány Lajos 32 esztendősen, a teljes politikai ismeretlenségből bukkant fel az 1839–40-es országgyűlés főrendiházában, és ezzel egy csapásra a történelem nagyszínpadára lépett – a közvélemény korábban legfeljebb egyes pletykák miatt találkozhatott az ifjú gróf nevével. Annyiban igaz ez az utókorra is, hogy nem írt naplót, nem jegyezte/jegyezhette papírra visszaemlékezéseit, leveleit sem rendezte, így gyermek- és ifjúkoráról csupán minimális információkkal rendelkezünk.
Születésekor, 1807. február 10-én a kontinens hadakozott, a francia forradalom után Európa a napóleoni háborúkat vívta. Ezek lezárása, 1815 után hosszú időre háttérbe szorultak a „szabadság, egyenlőség, testvériség” eszméi, a győztesek által létrehozott szent szövetségi rendszer az abszolút monarchiák megerősödését hozta, aktívan lépett fel mindenfajta átalakulást sürgető, forradalmi kezdeményezéssel szemben. Magyarországot mindez kevéssé érintette azon szomorú okból, hogy az abszolutista elnyomás itthon már előbb megkezdődött.
Az 1790-es évek legelején kibontakozó szellemi pezsgést és reformhajlandóságot a magyar jakobinus mozgalom felszámolásával, Martinovics Ignác és társai kivégzésével törte le végleg I. Ferenc. A merev, abszolutista berendezkedést erős cenzúra, a felvilágosult hivatalnokok kirostálása, a társadalmi, nemzeti mozgalmak elnyomása jellemezte. Visszalépés történt a magyar rendek részéről is, az ország egyfajta nihilbe süllyedt, az átalakulást szorgalmazó gondolatok a magánszférába szorultak vissza. A közállapotokat remekül jellemzi az eset, amikor az 1807-es diétán Sopron vármegye követe, Felsőbüki Nagy Pál
azt javasolta, hogy valamit kezdeni kellene szerencsétlen jobbágyokkal, mert már az adót sem tudják fizetni, akkor »ne bolondozzon!« felkiáltásokkal fojtották bele a szót
– mondja a 24.hu-nak Melkovics Tamás.
Az országgyűlések gyakorlatilag a király által kért adók és katonák megszavazásáról szóltak, Ferenc 1811 után már gyűlésbe sem hívta a magyarokat, helyette rendeleti kormányzást vezetett be. A vármegyei ellenállási mozgalom viszont el tudta érni, hogy 1825-ben végül összehívják a diétát, és ott új alapokra helyezzék az uralkodó és a magyar rendek viszonyát.
Anyja szinte kiforgatta a vagyonából
Pezsgő szellemi életről tehát a legjobb szándékkal sem beszélhetünk, de ha lett is volna ilyen, az Batthyány Lajosra valószínűleg semmiféle hatással nem bírt volna.
Az édesapa, Batthyány József Magyarország egyik legősibb, legvagyonosabb és legtekintélyesebb főúri famíliájának, pontosabban annak grófi ágának tagja volt – a másik, hercegi vonal jelentős szereplőjeként Lajos pályatársát, a Védegyletet elnöklő Batthyány Kázmért említhetjük. Batthyány József gróf a Vas megyei Ikervár központtal Nyugat-Magyarországon volt birtokos, 1801-ben kötött házasságot a horvátországi eredetű, köznemesi származású Skerlecz Borbálával.
A kis Lajos születése után nem sokkal a szülők házassága annyira megromlott, hogy közös megegyezéssel különváltak, a fiú édesanyjával és két évvel idősebb nővérével, Amáliával Bécsbe költözött. Batthyány később így írt erről: „Atyám jó volt, noha nagyon heves, hirtelen haragú, de anyám olyan természettel bírt, hogy házaséletük boldog nem lehetett, s néhány év múlva különváltak”.
Az édesapa 1812-ben nagyon fiatalon, alig 35 évesen elhunyt, végrendeletében minden birtokát, vagyonát – Skerlecz Borbálát kizárva – egyetlen fiára hagyta, a jószág kezelésével és Lajos gyámságával annak nagykorúságáig Vas vármegye illetékes szerveit és alispánját bízta meg. Csakhogy Borbála asszonynak ez nagyon nem tetszett. Olyannyira, hogy az ikervári uradalmi jogtanácsos segítségével meggátolta a végakarat kihirdetését, és ő maga vette át mind a birtokok igazgatását, mind Lajos gyámságát.
Egy kisgyereknek nyilvánvalóan anyja mellett a legjobb, de ha a szerető anya mintaképét keressük, ezt ne Skerlecz Borbála körül tegyük. Szinte kiforgatta a vagyonából a fiát, s neveltetésével is csak kényszerűségből törődött
– jegyzi meg a történész.
Nemzetétől döntően távol nevelték, alig tudott valamit magyarul
A korban egyáltalán nem számított kuriózumnak, hogy főúri családok sarjai bentlakásos intézetekben nevelkedtek, ahol rangjuknak megfelelő kiváló képzést kaptak, ám esetünkben ez nem valami tervezett stratégia volt. Batthyány édesanyjának az volt a lényeg, hogy a gyerek ne legyen a közelében, de azért „valaki” foglalkozzon vele. Ha nagyon le akarjuk egyszerűsíteni, Borbála számára a fia vetélytárs volt a családi vagyonért folytatott harcban, sokszor még a fiúnak járó, rendszeres életjáradék kiutalásáról is „megfeledkezett”. A birtokok fejlesztésével természetesen mit sem törődött, az innen származó jövedelem csupán gátlástalanul fényűző életmódjának finanszírozására szolgált.
Batthyány Lajos tanulóévei tehát zaklatottak voltak, egy kisebb győri kitérőt leszámítva döntően Bécsben folytatta tanulmányait, miközben a szerető családi kört, sőt, egyáltalán bármilyen családi kört nélkülöznie kellett. Talán ennek is köszönhető, hogy forrófejű, dacos, nehezen kezelhető fiúként említették, gyerek- és ifjúkoráról azonban csak korlátozott információkkal rendelkezünk. Az viszont biztos, hogy Batthyányt nem vette körül olyan támogató közeg, családi példamutatás, mint nagy főúri pályatársait, Széchenyi Istvánt vagy éppen Wesselényi Miklóst. Melkovics Tamás kiemeli:
az első magyar miniszterelnököt érzelmi sivárság vette körül, ráadásul szinte semmiféle hazafias, magyar nemzeti nevelést nem kapott, német volt az anyanyelve, bár egy ideig tanult, de felnőtt koráig alig beszélt magyarul.
Valójában kész csoda, hogy ilyen háttérrel mégis azzá vált, akinek megismertük: az életét is feláldozta hazája szabadságáért és fejlődéséért.
„Így nőttem fel, otthon nélkül”
Felsőfokú jogi tanulmányait végül 1826-ban fejezte be, vizsgáit magánúton tette le Zágrábban, eközben pedig – apja példáját is követve – anyja akarata ellenére katonai pályára lépett. Miközben szépen lépdelt felfele a ranglétrán, szabadidejében kicsapongó, mondhatnánk önpusztító nagyvilági életet élt, tetemes adósságokat halmozott fel. Az ifjú botrányos életvitelét kihasználva Skerlecz Borbála lépten-nyomon „csapdákat” állított, az i-re az tette fel a pontot, amikor az apai örökség megszerzésének reményében az „édesanya” 1828 áprilisában adósságai és tékozlása miatt feljelentette saját, uzsorások által csapdába csalt fiát a katonai hatóságoknál.
Vizsgálat indult, Batthyány megrovást kapott és elvesztette felettesei bizalmát. Szerencsénkre fennmaradt egy levél, amelyben Batthyány 1828. május 28-án Reviczky Ádám gróf udvari kancellárnak írt saját álláspontját bemutatva, és súlyos vádakkal illette anyját. Messziről kezdi, hosszasan ecseteli benne kapcsolatukat, azt írja, az asszony „megszűnt anya lenni”, „gyanakvás és bizalmatlanság szállta meg a lelkét”.
„Így nőttem fel otthon nélkül; mert anyám mindig távol tartott magától; szülők nélkül, legtöbbnyire fizetett álbarátoktól körülvéve, kik meg voltak bízva, hogy minden szavamat drágán adják el édesanyámnak. Midőn eszmélni kezdtem, merevsége, hajthatatlansága, hidegsége annál inkább feltűnt, mivel több ízben tanúja voltam, mily bensőséges szeretettel dédelgették más szülők az intézetben velem levő gyermekeiket.
Minden igyekezetem ellenére, hogy megnyerjem – mely igyekezetemben részint saját érzelmeimet, részint nevelőim és barátaim tanácsát követtem –, nem voltam képes őt a legkisebb mértékben sem megváltoztatni, és mindig úgy viselkedett velem szemben, hogy már puszta látásával is minden vidám gondolatom elhalt.”
Kiderül az is, hogy mikor Lajos katonának állva Itáliába utazott az Esterházy gyalogezredbe kadétnak, hűvös búcsúztatását követőn otthon ünnepi lakomát tartottak, járandóságát pedig csaknem megfelezték. Tényleg szomorú egy történet, a vége viszont az lett, hogy a fiatal alhadnagynál betelt a pohár, és évekig tartó nyilvános küzdelmet kezdett anyjával a családi vagyonért.
Végre hazatért
A huzavonának 1831-ben szakadt vége, Lajos 24. születésnapján: nagykorúságát elérve birtokai teljes jogú tulajdonosa lett, Skerlecz Borbála 1834-ben bekövetkezett haláláig a kompenzációként megkapott szalónaki, kisebb birtoktömböt tulajdonolta. Batthyány 1831 tavaszán tiszti rendfokozatának megtartása nélkül kilépett a hadseregből, és végre hazaköltözött Ikervárra. Eddigi élete során mindössze két évet tartózkodott hazájában, a bécsi évek mellett a négyéves katonai szolgálatot Itáliában, Stájerországban és Csehországban töltötte.
Sem a magyar nyelvben, sem a hazai viszonyokban nem volt jártassága, a következő éveket a tudatos önképzés és a birtokok korszerűsítése tette ki. Több alkalommal utazott Európa számos országába, 1834 decemberében pedig feleségül vette Zichy Antónia grófnőt.
Nagyon fontos lépés ez Batthyány életében, Zichy Antónia – akit az első modern, magyar női politikusnak tartok – elképesztő személyiség: testvérével karöltve szinte külön intézménnyé válik a korszakban Batthyány Lajos feleségeként éppúgy, mint saját jogán. Minden bizonnyal komoly szerepe volt abban, hogy Lajos a magyar politika felé fordult
– mondja a történész.
Az akasztófa tükröződik a szeméből
Az 1839–40-es pozsonyi országgyűlésre Batthyány már kiérlelt tervekkel és komoly ambíciókkal érkezett. Valójában a teljes ismeretlenségből, a közvélemény jobb emlékezőképességgel megáldott része legfeljebb a „bulvárhírekből” emlékezhetett rá: ez az az arisztokrata, aki anno az anyjával harcolt az örökségéért.
Nem tudjuk, csak sejthetjük, milyen hatások érték, miért döntött a politikai szereplés mellett, holott az előző diétának 1832–1836-ban, bár egy ideig éppen Pozsonyban tartózkodott, a közelébe sem ment. Azon túl, hogy 1832-ben Vas vármegye táblabírójává nevezték ki, semmiféle tisztséget nem vállalt korábban, a vármegye közgyűlésein is csak néha-néha jelent meg. A történész szerint belépője roppant tudatos politikai építkezés eredménye volt, az országgyűlési titkosrendőrség már 1839 júniusában azt írta róla, hogy
Hogyan sétálhattak be hercegek, grófok bárók a törvényhozás legfelsőbb szintjére csak úgy a XIX. század derekán? Mi az a főrendi ellenzék, amelynek Batthyány a vezéralakjává vált? Hogyan vette kezdetét politikai pályája? Mennyi pénzt fordított erre? Milyen jelmezt öltött magára 1840 farsangján? És mit szólt mindehhez Széchenyi István? Erről lesz szó a Batthyány Lajos életét bemutató sorozatunk következő részében.
