Tudomány

Vasúti munkásból lett az USA egyik legnépszerűbb elnöke

Matt Anderson Photography / Getty Images
Matt Anderson Photography / Getty Images
Abraham Lincoln iskolázatlan tanyasi gyerekből vált az Egyesült Államok első republikánus elnökévé. Hazájában a mai napig rajongás övezi, az amerikai erkölcs megtestesítőjeként, a feketék felszabadítójaként ünneplik.

Abraham Lincoln, 214 éve, 1809. február 12-én született Kentucky állam egyik kis farmján – írja a Múlt-kor. Nem iskoláztatták, saját elmondása szerint csak írni, olvasni és számolni tudott, amikor nagykorú lett. Kalandos karrierutat járt be: megválasztása előtt volt révész, vasúti munkás, katona, szatócs és postamester is. Mindeközben folyamatosan képezte magát és 1837-ben ügyvédi oklevelet szerzett.

Harc a rabszolgatartás ellen

Már ekkor is ellenezte a rabszolgatartást, nemcsak erkölcsi meggyőződése miatt, hanem mert felismerte, hogy az amerikai gazdaság fejlődését hátráltatja a nagy tömegű ingyenes élőmunka alkalmazása. Hét évet töltött az illinois-i törvényhozásban, majd 1847-ben a liberális Whig Párt színeiben beválasztották a washingtoni Képviselőházba. Két év után visszatért az ügyvédi praxishoz, de továbbra is feszítették a politikai ambíciók, nevét lassan országszerte megismerték. 1860-ban ő lett a frissen alakult Republikánus Párt elnökjelöltje, és meg is választották.

Eközben a déli és északi államok közötti feszültség egyre nőtt, mire az új elnököt beiktatták, hét déli állam már kimondta elszakadását és megalakította a Konföderációt. Lincoln a déliek elszakadását lázadásnak minősítette, innen egyenes út vezetett a polgárháború 1861. április 12-i kitöréséhez. Hosszú, véres háborúskodás kezdődött, amelyben a fordulópontot az 1863. július 1–3. között vívott, északi győzelemmel végződött gettysburgi csata jelentette.

A diadalmas elnök tragédiája

Lincoln 1863 első napján aláírta az emancipációról szóló proklamációt, amely mindörökre szabadnak nyilvánította az északiak által elfoglalt déli területeken élő rabszolgákat. 1864-ban újraválasztását, egy 1865-ben pedig a polgárháború megnyerését ünnepelhette, az öröm azonban nem tartott sokáig.Egy héttel azután, hogy a déliek Robert E. Lee tábornok vezette főserege megadta magát, a washingtoni Ford Színház páholyában pisztollyal fejbe lőtte egy John Wilkes Booth nevű színész, aki a déliek ügyével rokonszenvezett.

Az elnök másnap reggel nyolc órakor meghalt, merénylőjét tizenegy nappal később menekülés közben lelőtték. Lincoln volt az első elnök, akinek holttestét a Capitolium épületében ravatalozták fel, majd az egész országot bejáró vonaton szállították végső nyughelyére, az Illinois állambeli Springfieldbe.

Lincoln személyét hazájában kultusz övezi, őt tekintik az amerikai erkölcsi értékek megtestesítőjének. Minden közvélemény-kutatás a legkiemelkedőbb elnökök közé sorolja, nevét autómárka, anyahajó és tengeralattjáró viseli.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik