Kinizsi Pál valamikor az 1430-as években született, és bár rengeteg legenda szól a nagyerejű molnárlegény ifjúkoráról, ezek történeti hitele azért kérdéses. Tény azonban, hogy a király katonája vált belőle, és miután több hadjárat megannyi csatájában kitüntette magát, 1477-ben már saját serege élén vezetett várostromot Alsó-Ausztriában – írja a Rubicon.hu.
Mátyás királytól már 1472-ben megkapta Nagyvázsonyt, a Magyar Benignával kötött házassága alkalmával, hozományként pedig a király Somló várát is átadta.
A csatamezőn volt az élete
A félelmetes erejű katona a csehek és osztrákok után 1478-tól az oszmánok ellen hadakozhatott, Mátyás ugyanis ebben az esztendőben Temesvár urának és alsó-magyarországi főkapitánynak tette meg hadvezérét. Az 1479. évi kenyérmezei csatában oroszlánrészt vállalt a magyar seregek győzelmében, a következő évben pedig 30 000 fős seregével Krusevácig nyomult előre az oszmánok által megszállt Szerbiában.
A későbbiekben Szendrőnél többször is győzelmet aratott a törökök ellen, miután pedig Mátyás és I. Bajazid szultán 1483-ban tíz évre szóló békeszerződést kötött, a határ menti oszmán portyák megakadályozása lett a fő feladata.
1490-ben meghalt Hunyadi Mátyás, Kinizsi pedig főkapitányként egyszeriben jelentős politikai befolyáshoz jutott, amit II. Ulászló trónra juttatása érdekében használt fel. Nem volt könnyű helyzetben, ő vezette azt a hadsereget, amely legyőzte Corvin János csapatait, és neki kellett szétvernie a fosztogatásig süllyedt, egykor dicső fekete sereg maradványait is.
Haláláig tette a kötelességét
Ulászló szolgálatában Kinizsi az országbírói tisztségig jutott, és soha nem szűnt meg Magyarország érdekében munkálkodni. Oroszlánrészt vállalt a trónkövetelő Miksa római királykiűzésében, a végeken pedig az oszmánok ellen szállt táborba.
Kinizsi 1494 elején agyvérzést kapott: talpra állt, de többé nem volt a régi. Nem tudjuk, pontosan milyen károsodásokat szenvedett, csupán annyit, hogy halála napjáig talpon volt: állapota folyamatosan romlott, de nem vesztegette az idejét pihenésre. Szendrő ostrománál lábait a nyereghez kötözték, hogy le ne essen a lóról. A vár – egyébként sikertelenül zárult – vívása közben hunyt el valószínűleg 1494. november 24-én (de biztosan 26-át megelőzően).
