Bár az idei évet kétségkívül a koronavírus dominálja, Nobel-díjat azért még nem ért a kutatása – egy másik, potenciálisan sokkal veszélyesebb vírus azonban elhozta a tudományos élet legnagyobb elismerését megosztva Harvey J. Alternek, Michael Houghtonnak és Charles M. Rice-nak. A kutatók a hepatitis C vírus felfedezéséért és azonosításáért kapták az orvosi Nobel-díjat.
A hepatitis C vírust először az 1970-es években kezdték el tanulmányozni, korábban csak a másik két hepatitis vírusról, az A-ról és a B-ről tudott az orvostudomány. Ezek létezése azonban nem magyarázta meg azt, hogy a rájuk hatékony terápiák ellenére miért van még mindig olyan sok májkárosodott beteg a vérátömlesztések után – ez volt az, ami Harvey J. Alternek annyira szúrni kezdte a szemét, hogy nekiállt kutatni a rejtélyes megbetegedéseket.
A hepatitis A vírus fertőzött ivóvízzel és élelmiszerrel terjed, a hepatitis B viszont vér útján. Mindkettő felfedezése után hatékony diagnosztikai módszert és terápiát fejlesztettek, ennek ellenére még mindig rengeteg olyan beteg volt, akire nem hatott a hepatitis B elleni kezelés, a betegséget pedig vérátömlesztéssel kapta el. 1976-ban Nobel-díjat ért Baruch Blumbergnek a hepatitis B felfedezése, de megmagyarázhatatlan volt, hogy a pontos diagnosztika és a hatékony védőoltás ellenére miért vannak még mindig megbetegedések.
Alter az Amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézetek kutatója volt éppen, amikor rájött, hogy kell egy harmadik vírusnak is lennie: elnevezte nem-A, nem-B vírusnak (non-A, non-B hepatitis), de ezt követően több mint tíz évig nem sikerült izolálni a kórokozót.
Itt jött képbe Michael Houghton, aki a Chiron gyógyszergyártó cég munkatársaként kollégáival csimpánzokon kezdett kísérletezgetni. A hepatitis C ugyanis, mint később kiderült,
A kutatók a fertőzött csimpánzok vérében talált nukleinsavakból DNS-töredékeket vontak ki, és ezeket vizsgálták meg. Tudták, hogy bár a minták nagy része a csimpánz saját genomjából lesz, a rejtélyes vírusnak is megtalálják majd némi nyomát. Ezután a fertőzött emberekben kerestek erre a vírusra adott antitesteket, és rátaláltak az új RNS-vírusra, a hepatitis C-re.
Arra, hogy ez a vírus magában képes-e fertőzni, és betegséget okozni, Charles M. Rice-nak sikerült rájönnie: a Washington Egyetem kutatója génszerkesztés segítségével felismerte a vírus genomjának azon részét, ami a vírusreplikációban játszik szerepet. Amikor a Rice által megszerkesztett vírust csimpánzok májába juttatták, a szervezetük ugyanolyan választ adott rá, és olyan antitesteket kezdett termelni, mint a korábban megfigyelt fertőzésnél. Így vált biztossá, hogy a hepatitis C képes fertőzést előidézni.
Nem is enyhét egyébként: a komoly hepatitis C-fertőzés a fő kiváltó oka például a májban kialakuló tumoroknak és a májátültetéses műtéteknek. Globálisan 70 millió Hepatitis-C esetet regisztráltak, ez azonban valószínűleg csak töredéke a valós betegszámnak, mivel sokszor a betegség regisztrálatlan, sőt, észrevétlen marad. A fertőzés évente 400 ezer halálozásért felelős.
A kórkép elsősorban a májat érinti, de más szervekbe is átterjedhet. Rossz hír, hogy csak az esetek 15 százalékában okoz tüneteket, és a lappangási ideje még akkor is lehet akár 25 hetes is. A megfelelő felismerésnek és jó diagnosztikai eljárásoknak köszönhetően a betegek 50-80 százaléka meggyógyul, 80 százalékban azonban krónikus megbetegedés jelentkezik.
