Tudomány

Gyűrűje lehetett a Marsnak

Már korábban is gyanakodtak kutatók, de most újabb kutatás bizonyíthatja: valaha gyűrűje volt a vörös bolygónak. A SETI Intézet szakértői szerint a titok a Mars kisebb holdjában, a Deimoszban rejlik – írja a Science Alert. A Deimosz enyhe dőlésszögben kering a bolygó egyenlítőjéhez képest, ami jelentheti azt is, hogy

egy korábbi törmelékgyűrű lökte ki a természetes pozíciójából. 

Amikor gyűrűs bolygókról beszélünk, a legtöbb embernek csak a Szaturnusz jut az eszébe, pedig egyáltalán nem ritka az, hogy egy planéta körül törmelék keringjen: az Uránusznak, a Neptunusznak és a Jupiternek is van törmelékgyűrűje. Először 2017-ben vetették fel azt, hogy egyszer a Marsnak is lehetett, de akkor a két hold nagyobbikát, a Phoboszt vizsgálták. A kutatók úgy gondolták, hogy akkor jöhetett létre, amikor a Marsba becsapódott egy aszteroida, törmeléket lövellve a világűrbe, majd először törmelékgyűrűt, majd a holdat formálta meg.

Kép: Flickr / Kevin Gill

A Deimosz dőlésszöge nem nagy, a vörös bolygó egyenlítőjéhez képest csak 1,8 fokos, ezért nem is nagyon foglalkoztak vele korábban az asztrofizikusok. Ezen kívül egyébként teljesen normális kísérő, 30 óra alatt kerüli meg a Marsot, és nincs benne semmi különleges.

A Phobosz azonban minden évben 1,8 centiméterrel közelebb kerül a Marshoz, ami azt jelenti, hogy a távoli jövőben eléri azt a határt, ami után a bolygó árapály-erői széttörik a holdat. A törmelékből először törmelékgyűrű, majd egy újabb Phobosz keletkezik majd. A SETI szakértői szerint ez többször is megtörténhetett a múltban, főleg úgy, hogy a Deimosszal kapcsolatos kutatások is megerősítették ezt az elméletet.

A nagyobb Phobosz ugyanis képes lett volna annyira ellökni a Deimoszt, hogy az megdőljön egy kicsit az egyenlítőhöz képest.

A szakértők szerint ez a folyamat 3,5 milliárd évvel ezelőtt játszódhatott le. Ezzel az elmélettel egyébként azt is kizárhatják, hogy egy aszteroida lökte el a holdat a helyéről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik