A II. világháború utolsó éveiben a nyugati szövetséges repülőgépek több mint 26 ezer tonna bombát dobtak le a mai Magyarország területére, a halálos áldozatok száma elérte a 20 ezret. És ez még „csak” a hátország iparának, közlekedésének megsemmisítését szolgáló, katonai célpontok ellen indított hadászati bombázás eredménye.
A front hosszas átvonulása során szovjet gépek a Vörös Hadsereg harcoló egységeit támogatva megszámlálhatatlan harcászati bombázást hajtottak végre, ehhez jön még a lövegek, aknák, harckocsik okozta pusztítás. Mindezt pedig azért fontos egy ökológiai témájú cikk elején kiemelni, hogy lássuk: hazánknak szinte nincs olyan pontja, ahol a háború ne hagyott volna nyomot a természetben úgynevezett „bombatölcsérek” formájában.
Az idő és az ember rengeteget eltüntetett közülük, ám még ma is százával találunk Magyarországon világháborús bombák tépte mélyedéseket a földön – és persze az azóta lőtérként használt területeken is. A természet mindeközben tőlünk függetlenül teszi a dolgát, birtokba vette a háborús tájsebeket, a „halál gödreit”, sőt néhol egészen egyedi fajokat, hihetetlenül gazdag, vízhez kötődő élővilágot találunk a bombatölcsérekben.
Kirobban az élet
Dr. Vad Csaba biológus, az Ökológiai Kutatóközpont munkatársa kollégáival a kiskunsági Apaj közelében kutatja a bombatölcsérek élővilágát, ahol pár száz méteren belül több mint száz, sós- és édesvizű mélyedés alkot egészen egyedi élőhelyhálózatot.
A tölcsérek között nagy eltérések vannak, 3-15 méter átmérőjű, kör alakú mélyedésekről van szó a feltöltődés különböző stádiumában, amelyekben egész évben vagy csak időszakosan maximálisan 100 centiméternyi víz gyűlik össze a talajvíz felszivárgásából és a csapadékból. Ennek következtében sós, szikes kis tavacskák alakulnak ki – a sót persze ne úgy képzeljük el, mint a tengervizet: a talajvízben oldott nátrium- és hidrogénkarbonátokról beszélünk.
A laikus számára szabályos alakú, érdekes pocsolyák ezek, ha sokáig nézegeti egy béka talán kidugja belőlük a fejét vagy lát bennük mozogni pár apróságot, ám ez még a jéghegy csúcsánál is kevesebb. Már ahhoz képest, amilyen burjánzó élet a kutatók szeme előtt bontakozik ki:
Eddig összesen 274 fajt azonosítottunk a bombatölcsérekben: 9 gerincest, 80 kovaalgát, 74 zooplanktont, 111 makrogerinctelent
– mondja a 24.hu-nak a szakember.
Csak Chilében és a Kárpát-medencében
A „puszta közepén” vagyunk, hogyan kerülhet ennyi élőlény az apró tavakba? A folyószabályozás előtt itt a Duna ártere volt, illetve a környéken megmaradtak az egykori rizsföldeknek kialakított csatornák, a visszamaradt lápokban pedig rengeteg vizes élőhelyhez kötődő növény és állat talált menedéket. Akik aztán persze alkalom adtán terjeszkednek. A hüllők, kétéltűek nyilván saját lábukon, a szitakötőknek, szúnyogoknak, repülni, mászni képes rovaroknak sem kell segítség, a rákokat, csigákat, növényi magokat a szél sodorhatja, de az is előfordulhat, hogy szürke marhák testére tapadt sárral érkeznek.
Így máris képet kaptunk arról is, nagyjából milyen apróságok lakják a bombatölcséreket, a legkülönlegesebb közülük – legalábbis a kívülálló szemében – egy kovaalga, a Halamphora dominici. Egy chilei sósvizű tóban találtak rá először, 2009-ben új fajként írták le. Ezen kívül a világon egyedül Kárpát-medencei szikes tavakban és az Apaj környéki szikes vizű bombatölcsérekben mutatták ki jelenlétét.
Vad Csaba szerint ennek oka az lehet, hogy a hasonló kisvizek világszerte kevéssé kutatott élőhelyek, és ezeknek is csak egy kis szelete a szikes kisvizek, magyarán e téren alig vannak adatok. Lehet, hogy máshol is előfordul, de még nem találtak rá. És hogyan kerülhetett Magyarországra? Nem tudjuk a választ, de a szakértő kiemeli, az apró egysejtűek hihetetlen távolságot képesek megtenni a globális légáramlatokkal.
Nincs két egyforma
Az ökológus szemével azonban a bombatölcsérek élővilágát nem a kiemelt, ritka fajok, hanem az együttes biodiverzitásuk teszi különlegesen értékessé, illetve esetünkben az, hogy az élőhelyek itt nagy kiterjedésű hálózatot alkotnak.
A gerinctelenek fajgazdagságának elsődleges oka, hogy mivel a mélyedések gyakran kiszáradnak, nem élnek bennük halak, amelyek megennék őket.
Emellett egyes fajok – mint például a tócsarákok – petéinek kikeléséhez szükséges, hogy a bölcső ideig-óráig szárazra kerüljön. A szikes tavak, és általában a vizes élőhelyek világszerte eltűnőben vannak, a bombatölcsérek számos fajnak jelentenek menedéket.
Ráadásul mivel szinte nincs két olyan tavacska, ahol a fajkompozíció megegyező lenne, tanulmányozásukkal általános ökológiai, evolúciós kérdések megválaszolására nyílik mód. Sorsuk ugyan idővel a természetes feltöltődés lenne, ám a természetvédelmi szakemberek már felismerték értéküket: ma már nemhogy nem temetik be őket, megtartásuk Apajon kifejezetten az élőhelyrekonstrukciós munkák része.
Kiemelt kép: Horváth Zsófia
