Tudomány

Elveszett civilizációra bukkantak az esőerdő mélyén

A guatemalai esőerdő mélyén fekszik egy ősi metropolisz, melyet mintegy ezer éve nem érintett az ember. Most szakértők egy csoportja lézeralapú távérzékelés (LIDAR) segítségével több ezer építményt fedezett fel a régióban.

A térségben először 2009-ben használtak LIDAR-t, majd hosszú keresést követően idén februárban találták meg a településhálózat maradványait. A Marcello Canuto, a Tulane Egyetem munkatársa által vezetett csapat most új tanulmányban részletezte a felfedezést – írja az IFLScience.

A szakértők szerint a kutatás során mintegy 61 ezer különböző struktúrát, így házakat, palotákat és piramisokat azonosítottak a dzsungel mélyén.

A LIDAR képes felfedni a topográfiai jellemzőket. A magasságbeli eltérésekből a kutatók következtetni tudtak a falak, utak és épületek jelenlétére, az adatok alapján pedig utóbb 3D-s térképet alkottak a területről.

A csapat úgy gondolja, hogy a régióban a klasszikus kor végén, időszámítás szerint 650-800 között 7-11 millió ember élhetett. Canuto szerint a térségben sokkal többen éltek, mint ahogy azt a régészek korábban gondolták. A népesség egyenetlenül oszlott el a közel 1200 négyzetkilométeres lakott területen, a helyiek pedig úgy módosították a tájat, hogy az alkalmas legyen az intenzív mezőgazdaság fenntartására.

A területen a kutatók sűrű út- és töltéshálózatot is kimutattak, a rendszer a különböző városi központokat kötötte össze.

Az új felfedezés alaposan átírja a régióról kialakított képet, emellett pedig abban is segíthet a szakértőknek, hogy pontosabban meghatározzák, hol érdemes helyszíni vizsgálatot folytatni.

Kiemelt fotó: Thinkstock

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik