Tudomány

Ősi maja városra bukkantak a guatemalai dzsungelben

A maják civilizációja modern szemmel egyszerre volt meglepően fejlett és barbár. Az ősi kulturákkal ellentétben a maják úthálózatokat, ipari méretű mazőgazdasági területeket és öntözőrendszereket építettek ki.

Légi lézeres eljárással több tízezer maja házra, erődre, és piramisra bukkantak kutatók a guatemalai dzsungel mélyén. Ez arra utal, hogy sokkan többen élhettek ott, mint azt korábban hittük. Mintegy 60 ezer különálló épületegyüttest fedeztek fel, köztük négy nagyobb rendezvényközpontot és piramisokat.

A Tikal város melletti síkságon akár tízmillióan is élhettek, ez pedig két-háromszor több, mint amit az amerikai, európai és guetamelai régészek korábban feltételeztek. A kutatók a Google-autókból ismert Lidar lézeres technológiával térképezték fel a területet, ekkor fedezték fel a romokat.

A képek alapján jól látszik, milyen hatalmas, ipari méretű mezőgazdasági területeket és öntözési csatornákat alakítottak ki, a föld 95 százalékát megművelték.

Mezőgazdaságuk sokkal intenzívebb, és ezért fenntarthatóbb volt, mint gondoltuk. A föld minden négyzetcentiméterét megművelték”

– mondta Francisco Estrada-Belli, a kutatásban részt vevő, Tulane Egyetem professzora.

A lelőhelyet teljesen benőtte az őserdő, ez egyben konzerválta is a romokat. Azonban éppen ezért szabad szemmel nem tudták észrevenni, egy több kilométeres falat is csak a lézeres feltérképezés mutatott ki.

Amikor megláttuk a térkép által kirajzolt képet, mindannyian egy kicsit birkának éreztük magunkat. Végig ott sétáltunk felette, és nem vettük észre”

– mondta Marcello A. Canuto, a Tulane Egyetem régészprofesszora.

Az Észak-Guatemala területén fekvő első várost csak az 1960-as években fedezték fel, pedig számtalan látványos piramis, palota, tér és ház található benne. A romokra a kőolaj után kutató munkások bukkantak rá. A kutatók azóta több évtizedet eltöltöttek az Indiana Jones-szerű kutatással a guatemalai dzsungelben a maja civilizáció után kutatva, mégis a mostani felfedezést áttörőnek nevezték.

(The Guardian, Washington Post)

Kiemelt fotó: Especial/Notimex/Europress

Ajánlott videó

Olvasói sztorik