Vannak bizonyos képek amerikai filmekből, melyek örökre beleégtek a fejünkbe, egyúttal plakátokon is visszaköszönnek, ha egyes hollywoodi filmstúdiók vezetett túráira befizetünk: ilyen a szakállas, hosszú, szőke hajú, lebarnult és lesoványodott Tom Hanks látványa, amint a tengerparton ücsörög, mellette egy röplabda pihen, amire arcot festett. Ha erre emlékszünk, emlékszünk mindenre a Számkivetettből, Robert Zemeckis Robinson Crusoe remake-jéből.
A pontosan 25 éve, decemberben bemutatott film egy, az időt folyton szem előtt tartó vállalati menedzser egyszemélyes küzdelmét meséli el. Chuck Nolan repülőgép-szerencsétlenséget szenved a Csendes-óceán fölött, és négy évig raboskodik egy lakatlan szigeten, miközben olyan dolgokat tanul meg, amiket legutóbb kiscserkészként csinált.
Lehet hinni azoknak a hangoknak, hogy a kapitalizmus kritikája volna a Számkivetett, amelynek főhősét a civilizációtól is több ezer kilométer választja el? Miért lett Hollywoodban referenciapont Hanks testet és lelket jól láthatóan igénybe vevő alakítása? Hogyan írta át a Covid a filmről alkotott értelmezéseinket? És ami a legfontosabb: kinek a fejéből pattant ki Wilson, mindenki kedvenc, de sanyarú sorsú röplabdája? Ezekre kísérlünk meg választ adni évfordulós cikkünkben.
Egészen biztos, hogy a Számkivetett után tömegek kezdtek kicsit kevésbé félni a fogorvosoktól. Sajátos gondolatmenetünket a film egyik jelenetével magyarázzuk: a lakatlan szigeten rekedt Chucknak már annyira fáj a begyulladt foga, hogy végül egy korcsolya talpával üti ki, majd ott helyben elájul. Beszédes képsorok: a férfi topmenedzser a FedEx csomagküldő szolgálatnál, igazi problémamegoldó mindenes, aki bármilyen helyzetben feltalálja magát.
Olvastam egy cikket a FedExről, és rájöttem, hogy a csomagokkal teli 747-esek naponta háromszor repülnek át a Csendes-óceán fölött. Csak arra gondoltam, mi történik, ha egy lezuhan
– morfondírozott Tom Hanks korábban a film alapötletéről.
Ennél kacifántosabb a Számkivetett keletkezésének története: Hanks 1995-ben leforgatta az Apollo 13-at, amin együtt dolgozott William Broyles forgatókönyvíróval. Egy nap megemlítette neki, hogy újra lehetne gondolni Robinson Crusoe történetét. Broyles úgy emlékszik, ettől azonnal lelkes lett: „Tökéletes ötletnek tűnt, a FedEx mottója akkoriban amúgy is valami olyasmi volt, hogy »a világ határidőre«, ami bizonyos fokig reflektál a filmre: kapcsolatunkra a világgal és az attól való elszakadásra.”
Broyles korábban megjárta a vietnámi háborút, így szélsőséges módon közelítette meg a Számkivetett forgatókönyvének megírását: megszervezte, hogy eljuttassák egy mindentől elszeparált, kietlen partszakaszára a Kalifornia-öbölnek, hogy aztán élelem és víz nélkül ihletet gyűjtsön a forgatókönyvhöz.
Egy hétig élt így.
Találtam egy kókuszdiót. És aztán minden, amit Tom karaktere tesz a film első szakaszaiban, pontosan ugyanaz, amit én tettem akkor.
Az ötödik napon elé sodort a víz egy röplabdát. Mivel magányos volt, hínárral és kagylókkal emberszerűvé változtatta a kerek tárgyat, és az ágya mellé helyezte. Másnap reggel megszületett a film kezdetleges forgatókönyve.
Hat éven át formálta a történetet, egyre jobbá csiszolta, időközben Robert Zemeckis is belépett a munkafolyamatba, aki a Kapcsolat című sci-fi után ismét drága produkciót vett a nyakába. No meg a közös munkát azzal a Hanksszel, akivel kritikai és anyagi sikert arattak a Forrest Gumppal. 90 millió dollárt kalapoztak össze a 20th Century Foxtól a túlélő drámára, ám a fejesek egyre idegesebbek lettek a ténytől, hogy olyan filmre költötték el a pénzüket, amiben a főszereplő egy röplabdával beszélget.
Valójában Wilson sokkal több egy röplabdánál: Chuck elméjének része, ami fizikai valójában arra készteti, hogy kritikusan tudjon gondolkodni, megőrizze a reményt, hogy túlélheti a szigeten töltött időt.
Mindannyian, akik láttuk már a filmet, tudjuk, mi lesz Wilson sorsa: menthetetlenül elsodródik Chucktól az utolsó, szigetről való menekülési kísérlet során, miközben persze érteni véljük, hogyha a főszereplő visszatér a civilizációba, muszáj elveszítenie a barátját. Noha sok filmben, szkeccsműsorban kiparodizálták a jelenetet azóta, Hanks javára írandó, hogy képesek vagyunk rajta a huszadik alkalommal is elpityeredni, miközben Alan Silvestri páratlan, Grammyt érő filmzenéje alatt csak tépkedjük a zsebkendőket. Mi mást tehetnénk? Chuck az életet, a civilizációt választja, de bűntudatot érez Wilson elvesztése miatt.
Wilson, ne haragudj! Sajnálom! Sajnálom!
A Számkivetett 2000. december 22-én jelent meg az amerikai mozikban, globális szinten 420 millió dolláros bevételt termelt, Tom Hanks pedig Oscar-jelölést kapott a teljesítményéért. Sokáig nem volt egyértelmű, hogyan fogadja majd a közönség a filmet. Nem véletlenül, mert már a forgatás is sajátos volt, hiszen ketté bontották a munkálatokat. Első körben a zuhanás előtti jeleneteket rögzítették, majd jött közel egy év szünet, Hanks addig látványosan lefogyhatott a legfontosabb jelenetekre.
Általában Christian Bale-t és Matthew McConaughey-t szokás emlegetni azon színészek között elsőként, akik a testükkel mindenfajta őrültséget csinálnak egy-egy szerep kedvéért, de ne feledjük: Tom Hanks megcsinálta 25 évvel ezelőtt ugyanezt, karrierje eddigi szakaszát látva pedig azt mondhatjuk: tőle valóban szokatlan módon.
Tudjuk jól, hogy ő egy kivételes képességű sztár, amit hajlamosak vagyunk túl gyakran lesöpörni az asztalról azzal, hogy Tom Hanks mindig, mindenben jó. Zemeckis filmje nem a szerteágazó cselekmény és nem is a vizuális megvalósítás miatt emelkedett kultstátuszba két és fél évtized alatt, noha a repülőgép-szerencsétlenség ábrázolása tényleg remekül megkomponált jelenet.
Szemernyit sem kételkedünk Chuck szenvedéseiben, hitelesnek látjuk az elmagányosodással vívott belső harcait. S bár sokan, sokszor próbálták megénekelni azóta is a Robinson Crusoe-féle kirekesztettség érzését (Crusoe-val ellentétben Chuck persze széles érzelmi skálákat él meg, magába zuhan, elmereng azon, hogy túl lehet-e élni), legtöbbször elbuktak ezek a próbálkozások.
Hajlunk arra, hogy az Oscar-jelölése nem a fogyásának és nem is a szigetes jeleneteinek szólt, hanem annak az utolsó 30 percnek, amit Hanks produkált Chuck hazatérése után. Helen Hunttal közös utolsó jeleneteikre szívesen emlékszünk, még úgy is, hogy csak leginkább egy Demjén-sláger egyik sora jut eszünkbe, miközben figyelünk: „a szívem majdnem megszakad”.
A Covid miatt új értelmet nyert
2020-ban minden korábbinál népszerűbb lett a Számkivetett a streamingplatformokon, ennek részint az volt az oka, hogy 9 hónapot elveszítettünk az életünkből a koronavírus-járvány alatt. Persze még mindig jobban jártunk, mint Chuck a maga 4 év magányával.
Végső soron Zemeckis filmje is az elveszített időről szól: Chuck nem egyszerű alkalmazott a FedExnél, hanem a rendszer ideológiai ügynöke, az idő pénz mentalitás megtestesítője. Ha beszélni kell, stoppert indít, övcsatján csipogót hord – még a karácsonyi vacsoránál is az órát nézi. Ha akkor lett volna Instagram, azon is értesítések pittyegnének neki. Barátnője, Kelly sztoikus nyugalommal fogadja el ezt a fajta munkamániát. Mi mást tehet? Tom Hanks a nagybetűs Férfi az életében.
Ezzel szemben Chuck a lakatlan szigeten drasztikus változásokkal néz szembe. Az idő immár teherként nyomja a vállát: nem érdekli percre pontosan, mennyit üt az óra, de látja, hogy felkel és lemegy a nap, mentőcsapat pedig nem érkezik. Ahogy mi a pandémia alatt, úgy Chuck is új képességekre tesz szert az elszigeteltség során. Megtanul tüzet gyújtani, kókuszdióból levet kinyerni, s egész szép tutajt eszkábál a film legvégére.
Miután hazatér, a FedEx hatalmas ünnepséget rendez a tiszteletére, újra emberek százai közt lehet. Ekkor már nem a percmutató által mozgatott Chuck köszön vissza a vásznon, hanem csak egy zavarodott ember, aki esetlenül áll a tömegben, majd percekkel később már a pihenőhelyiségben csodálkozik rá az olyan kényelmi szolgáltatásokra, mint a gyufa.
Emlékszünk még arra a pillanatra, amikor először mehettünk újra társaságba maszk nélkül? Chuckhoz hasonlóan mi is zavartan, félve léptünk be munkahelyünk ajtaján, ami korábban teljesen rutinszerűnek tűnt.
Kapitalizmuskritikának kevés
A Számkivetett egyik legérdekesebb értelmezése két és fél évtizede, hogy a globális kapitalizmusnak görbe tükröt állít. Ehhez a zuhanás utáni jeleneteknél messzebb nem is kell menjünk. A FedEx-dobozok a szigeten a repülőgép-szerencsétlenség haszontalan velejárói. Látszólag haszontalan termékek sodródnak partra ott, ahol nincs piac, fogyasztói kultúra, csak egyetlen ember. Mégis ezek a dobozok válnak túlélési eszközökké Chuck számára.
Az egyik legtöbbet elemzett motívum az a FedEx-csomag, amelyet a főhős nem bont ki, sőt, hazatérése után kiszállítja a címzettjének. Hogy miért nem nyitotta fel? Talán hű maradt a rendszerhez, aminek része volt, de az sem kizárt, hogy egyfajta illúziót épített fel magában, hogy van még miért túlélnie. Ez a legkeserűbb felismerés Chucknak: már nem tartozik a FedEx világába. Bár újra mérni tudja az időt karóráján, felcsatolhatja a csipogót az övére, de ő maga strukturálatlan emberré silányul egy strukturált rendszerben.
A Számkivetett nem kapitalizmuskritikus film a szó hagyományos értelmében, de kritikája annak a világnak, ami akkor is velünk marad, mikor valójában már nincs rá szükségünk. 25 év távlatából is kitűnő filmélményt kapunk, és bár tengernyi alkotás próbált a Számkivetett farvízén elevickélni, kevésbé vagy egyáltalán nem sikerült nekik. Hogy ehhez Hanks, Zemeckis vagy a forgatókönyv kellett jobban, összességében nem fontos.
Egyet tudunk: ha Chuck helyzetébe kerülünk egyszer, imádkozunk majd azért, hogy egy Wilsonhoz hasonló társat partra sodorjon a víz. Még akkor is, ha egyszer-egyszer dühösen elhajítjuk, mert egy biztató szót sem képes mondani.
∗
Évfordulós filmkritikákból nincs hiány a 24.hu-n. Korábbi cikkeink itt olvashatók:
- 25 éve mutatták be a Majdnem híres című önéletrajzi ihletésű filmet.
- Írtunk az 50 éve bemutatott Spielberg-klasszikusról, a Cápáról.
- Csodálatunkat fejeztük ki a 30 éves Desperadóról és persze Salma Hayekről.
- Megénekeltük, miért nagyszerű a 40 éves Vissza a jövőbe.
- Újra rácsodálkoztunk, mennyire vicces az 50 éves Gyalog galopp.
- Felidéztük, mennyire feel good mozi a Forrest Gump.
- Megírtuk, miért korszakos jelentőségű horrorfilm a Fekete karácsony.
- Michael Douglas és Demi Moore közös filmjében idéztük föl, miért nem készülhetne ma el a 30 éves Zaklatás.
- Nem mehettünk el szó nélkül a 30 éves Ponyvaregény mellett sem.
- A tűzben edzett férfi hiába 20 éves, nemcsak Tarantinóéba, de a mi szemünkbe is könnyeket csal a mai napig.
- Az Armageddon 25 éve is röhejesen macsó volt, de imádjuk még mindig.
