Tudomány
Funny dog closeup

A kutya megtép egy gyereket, mégis a kutyát sajnáljuk

Bihari Dániel
Bihari Dániel

tud újságíró. 2017. 11. 26. 12:00

Érdekes képesség az empátia. Éles helyzetben bárki inkább megölné a kutyát, hogy a gyereket mentse, utólag viszont fordulhat a kocka.
Korábban a témában:

Elsőre meglepő kutatási eredményeket publikált a coloradói és a bostoni egyetem miután azt vizsgálták, mennyiben függ az emberi empátia mértéke annak alanyától. A résztvevőknek álhíreket mutattak egy egyéves baba, egy 30 éves felnőtt, illetve egy kölyökkutya és egy hat éves eb elleni támadásról, amelyek során mindannyian súlyosan megsérültek. A kérdés, melyik eset rázta meg jobban a tesztbe bevont 256 egyetemi hallgatót?

Mielőtt bárki rávágná, hogy az ember az első, íme a sorrend: baba, kiskutya, kifejlett kutya fej-fej mellett, majd a felnőtt ember.

Újabb és újabb meglepetés, de ez az empátia

A női résztvevők összességében a férfiaknál együttérzőbbek voltak mind a négy áldozat esetén. Magát a kutatást a közösségi médiában megfigyelt jelenség ihlette, amit két példával tökéletesen be lehet mutatni:

  • Arizonában egy kutya megtámadott egy négyéves kisfiút olyan súlyos sérüléseket okozva, hogy a gyereken komoly műtéteket kellett végrehajtani, lelki sérüléseiről nem is beszélve. Az ebet el akarták altatni, a Facebookon kampány indult a megmentésére, néhány hét alatt több mint 40 ezer lájk gyűlt össze. A gyerek támogatói oldala ugyanennyi idő alatt 500-nál járt…
  • Egy jótékonysági kampányában egy kutya és egy izomsorvadásban szenvedő gyerek fotóját használták, előbbi kétszer több kattintást generált.

Mi áll a háttérben? Mindenképp az empátia pontos meghatározásával kell kezdenünk, Kigyós Tamás tanácsadó szakpszichológust kérdeztük:

Nagyon röviden az arra való képesség, hogy más élőlény érzelmi állapotát átérezzük, szempontját megértsük, saját nézőpontunkat megváltoztassuk.

Cute brown puppy smiling with eyes closed.
Fotó: Thinkstock

Mi legyen a törött lábú emberrel?

Tekinthetjük egyfajta társadalom- vagy közösségösszetartó erőnek, hasonlatos az alturizmushoz, amikor az egyed úgy nyújt segítséget bajba jutott társának, hogy azért nem vár viszonzást, haszna nem származik belőle. Az empátia teszi lehetővé, hogy bele tudjuk magunkat élni más helyzetébe, megérteni a szituáció többi aspektusát.

Nagyon leegyszerűsítve és kisarkítva a gyakorlatban úgy működik az empátia, hogy ha az utcán fekve látunk egy törött lábú embert, akkor egyrészt felfogjuk, hogy bajban van, segítségre van szüksége, ezért nem sétálunk tovább, hanem megtesszük, ami tőlünk telik. Másrészt ha egyértelműen az a probléma, hogy eltört a lába, akkor nem pénzt adunk neki, vagy egy szalámis szendvicset, hanem mentőt hívunk vagy kórházba visszük.

A mindennapokban az empátia segít a konfliktusok kezelésében az élet minden szintjén.

Amennyiben az ember nem érti, nem érzi, mi a probléma, nyilvánvalóan meg sem tudja azt oldani. Rosszabb esetben az empátia hiánya vagy alacsony szintje odáig vezet, hogy az illető nem is fogja fel a problémát, nem is érzi magát a konfliktust.

A gyengébbet jobban sajnáljuk, de hibáztatjuk az áldozatot

Ezeken az alapokon lehet és kell értelmezni a cikk elején sorolt, meghökkentő állításokat. Azért azt tegyük hozzá, hogy a kísérlet nem véletlenül a kutyát és nem mondjuk ebihalat, illetve békát hasonlított össze az emberrel. Több tízezer éves közös utunk eredményeként a kutyára akarva-akaratlanul csaknem teljes jogú társként tekintünk, szinte már emberként kezeljük.

És akkor lássuk:

  • Az ember mindig a kiszolgáltatottabb helyzetben lévő „élőlény” felé tanúsítja a nagyobb empátiát: az egy éves gyerek és a kölyök kutya nem szorul hosszabb magyarázatra. A felnőtt kutyáról tudjuk, feltételezzük, a sérülékenységet, egy egészséges eb mindig jóindulatú, őszinte, az emberre van utalva, és egyébként is szőrös meg aranyos.
  • A felnőtt emberről ugyanakkor úgy véljük, sokkal inkább meg tudja, meg tudná magát védeni, és itt jön a sokszor önkéntelen áldozathibáztatás: minek ment oda, miért nem kerülte el a helyzetet és a többi.

Így áll fel a sorrend, amikor empátiáról van szó. De félreértés ne essék:

Ez nem azt jelenti, hogy akár a teszt résztvevői, akár más ember éles helyzetben először a kutya és csak utána az ember megmentéséért tegyen erőfeszítéseket. Az már egy lényegesen eltérő szituáció, más komplexebb döntés

– jegyzi meg Kigyós Tamás.

A male German shepherd bites a man by the hand.
Fotó: Thinkstock

A nők az anyai ösztön fellángolása miatt empatikusabbak a férfiak átlagánál, és mindkét nem esetén a négylábú áldozatoknak még egy nagy „előnyük” van az emberiekkel szemben. Életünk során ugyanis összességében sokkal több negatív élmény ér minket felnőtt emberek részéről, mint akármilyen életkorú ebektől. Ezért vélhetjük úgy, hogy miközben a kutya mindig feddhetetlen, embertársainkról már gyakrabban feltételezzük: megérdemelte.

A kutyát sajnáljuk, aki majdnem gyereket ölt

Ami a gyerekre támadó kutya és az áldozat megítélését illeti, a részletek pontos ismerete nélkül a pszichológus csak általánosságban foglal állást. Annyit tudunk, hogy a pitbull akkor ment neki a gyereknek, amikor az elvette a csontját, ami egy az egyben a gazda, a gyerek szüleinek és a környezetben lévő felnőtteknek a hibája: kutyát nem hagyunk egyedül kisgyerekkel főleg akkor nem, ha étel is van a képben. Ettől függetlenül emberre támadó kutyára nincs mentség, persze nem minden esetben kell elpusztítani.

A kutyás tartalmak rettentő népszerűek a közösségi oldalakon, főleg a „mentsük meg ezt a szerencsétlen állatot” típusú bejegyzésekre a legtöbben csuklóból nyomják a lájkokat, és amint bármilyen történetet kiemelünk kontextusából, már nem lehet objektív következtetéseket levonni.

Ez történt esetünkben is: a like-okat gyűjtő kampány cuki képeket sorakoztatott, és nem említette, hogy a halálra ítélt kutyus egyébként megtámadott egy kisgyereket és nekiment egy másik kutyának is.

Ezzel szemben a sérült kisfiú eleve sokkal kevesebb embert ér el, a kívülállókat nem ingerli azonnali, „átgondolatlan” reakcióra, elmélyedni a témában pedig lusták az emberek. Ettől függetlenül az ő története is megérintette az embereket, hetek alatt 31 ezer dollárt gyűjtöttek neki, ami azért nem kis pénz.

Ám még így is igaz: ha a történet egy keretben jelenne meg az események pártatlan bemutatásával, az arány épp fordított lenne – ha még emlékszünk, eredetileg 40 ezer kedvelés az agresszív kutyára, ötszáz áldozatára, a négyéves kisfiúra.

Aggressive Czechoslovakian wolf dog in a training of attack
Fotó: Thinkstock

Félrenézünk, mert úgy kényelmesebb

Más kérdés az adománygyűjtő kampány hasonlóan szívszorító eredménye, ahol ugye a kutya kétszer több támogatót szerzett, mint a beteg gyerek. Itt izomsorvadásról van szó, ami egy látható külső jelekkel járó betegség, a fotókon is átütő szenvedéssel. Az ember nagyon sajnálja a gyermeket, de megijedhet az állapotától, nem tudja hogyan viszonyuljon hozzá, ezért inkább távol marad, félrenéz.

 

Példaként egy mindennapi történet: látássérült ember a buszon leszálláshoz készülődik. Valaki vagy odamegy hozzá felajánlani segítségét vagy nem, de az utasok többsége inkább feltűnés nélkül elsétál egy másik ajtóhoz. Szívesen támogatná, de nem akar kellemetlen helyzetbe kerülni…

 

Ugyanígy működik a virtuális térben: ember esetén inkább meg sem nyitjuk a tartalmat, zavarba jövünk. Kutyák esetén viszont nincs negatív asszociáció.

 

A fotelben ülve erről olvasva nyilvánvalóan egyértelmű az értékítélet, de jobb ha mindenki inkább magába néz: mi magyarázza, hogy adománygyűjtéseknél általában szemmel láthatóan több gyűlik össze az állatmenhelyek, mint gyerekeket segítő szervezetek perselyében?

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

2871252 06/13/2016 US soldiers during a stop of the US armed forces in Riga in the course of the Dragoon Ride II of the Saber Strike-2016 international exercise. Taisija Voroncova/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.