Tudomány

A mai rohanó társadalom már gyászolni sem hagy minket

A gyász hosszú és mély folyamat, különböző fázisai vannak más-más érzelmi állapotokkal. A társadalom viszont sürget, a gyászolót gyakran magára hagyják, pedig épp akkor van szüksége a legnagyobb segítségre, amikor már nem is gondolnánk.

November 2. halottak napja, a temetők elvileg dugig hozzátartozókkal és barátokkal, a sírok gyönyörűen feldíszítve, az ember ilyenkor gyertyát gyújtva néhány percig, pillanatig szeretteire emlékezik sírjuk mellett állva. A többség viszont ma már „túl van rajta”, hiszen rendes munkanap, a múlt hétvégén már lerótta tiszteletét, mások a tömeget elkerülve választottak más időpontot.

Bensőséges pillanatok ezek ilyenkor, mégis túl sok bennük a külsőség, a társadalmi elvárásoknak való megfelelés, ami indokolja fenti kifejezést és az idézőjelet is.

A gyász egy mély és hosszú belső folyamat, az ember természetes reakciója, valaminek az elvesztése váltja ki. A halálhoz kötjük, de szélesebb értelemmel bír: valójában gyász a szerelmi bánat vagy például ha meg kell válnunk egy számunkra kedves tárgytól

– mondja a 24.hu-nak Dr. Hegedűs Katalin egészségpszichológus, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének docense.

Sokk a veszteség hírére, kontrollált időszak a temetésig

Nem lehet összességében definiálni az ilyenkor felszínre törő érzéseket, a gyász különböző szakaszához más és más érzelmek köthetők.

Az első állomás a veszteség híre, amikor megtudjuk, hogy szerettünk elhunyt. Ilyenkor a sokk a vezető érzés. Az ember mintha órákig, sőt napokig ködben járna, képtelen felfogni ami történt, sokszor sírni sem tud. Még akkor is így van, ha fel voltunk készülve, esetleg hónapok óta tudtuk, hogy el fogjuk veszíteni hozzátartozónkat.

A gyászoló sokszor maga is megijed, mert az első percekben, órákban tényleg nem tud sírni, környezete is furcsán nézhet rá ezért. Pedig teljesen normális jelenség, ez agyunk védekező mechanizmusa

– magyarázza a szakember.

Fotó: MTI/Ujvári Sándor

Ezt követi a rendszeresség, összeszedettség úgynevezett kontrollált időszaka. A temetés megszervezése racionalitást kíván, a fájdalom, levertség kevésbé talál magának utat. Manapság, amikor a szertartásra akár heteket is várni kell, ez az időszak igencsak kitolódik.

A társadalom pedig türelmetlen: rendben, gyászoljon a temetésig, de ha megvolt a végső búcsú, minden álljon vissza a régi mederbe. Ugyanezt várja az a gyászoló is, aki meg akar felelni az elvárásoknak.

Tudatosulás: amikor minden összeomlik

Épp ezért fokozottan nehéz a következő periódus, amit tudatosulásnak nevezünk, tartama egyénfüggő, de általában fél évig is eltart. Az ember ijesztő érzelmi zűrzavarba kerül, nem tud koncentrálni, sokszor csak bambul maga elé, alvászavarok lépnek fel, fogyás vagy hízás jelentkezhet.

Nagyon jó, ha ilyenkor előtör a sírás, rengeteget segít. Persze nem éjjel-nappal, de alkalmanként komoly megkönnyebbülést jelent

– emeli ki Hegedűs Katalin.

És ebben a rettenetes lelkiállapotban manapság a rohanó világ magára hagyja az embert. A munkahelyeken a legtöbbször intoleráns a légkör, nem hagynak időt a gyász feldolgozására, azonnal maximális elvárásokat támasztanak.

A temetés után az addig támogató, pátyolgató szűkebb környezet is eltávolodik. Nem érdektelenségből vagy rosszindulatból, hanem mert mindenki úgy véli, a temetéssel lezárult ez a fejezet, az életnek zavartalanul tovább kell mennie. A gyászoló pedig egyedül marad, könnyen magába roskad.

Ha nagyon mély volt a kapcsolat az elhunyttal, ebben a fázisban fordulhat elő, hogy sokat álmodunk vele, de még ébren is szinte vizuálisan megjelenik előttünk. Sőt, olyan vélt vagy valós testi tünetek is előfordulhatnak, amit szerettünk élt át az utolsó időszakban.

Nem szabad magára hagyni és sürgetni

Hogyan segíthetünk magunkon, és mit tehet a környezet?

A munkáltatóknak a jelenlegi gyakorlatnál sokkal megértőbbnek kellene lenniük, lehetőleg könnyebb munkát adniuk a gyászoló munkatársnak és nem véresen komolyan venni, ha hibázik. A család és a barátok ne érezzék úgy, a temetéssel minden rendeződött, és ne hagyják magára.

Vigyék kirándulni, sportolni, szervezzenek programokat, mozdítsák ki, és beszélgessenek sokat vele, viszont ne sürgessék

– javasolja az egészségpszichológus.

Maga a gyászoló is sokat tehet mielőbbi talpra állásáért. Mindenek előtt töltsünk nagyon sok időt szeretteinkkel főleg ha úgy érezzük, már nem sokáig lesznek köztünk. Beszélgessünk sokat, töltsünk minőségi időt együtt, gondozzuk, vegyünk részt az ápolásában. A gyakorlatban sajnos sok emberben győz a hárítás, az elkerülés, ha hozzátartozója haldoklik, pedig ez a legrosszabb megoldás.

Fotó: Thinkstock

A témát kutatva a szakember tapasztalata, hogy minél inkább jelen vagyunk a haldokló életében, annál inkább megkönnyítjük az ő és a saját dolgunkat is.

Gazdagodunk általa, jó érzéssel tölt el – még ha elsőre talán furcsán is hangzik. A régi világban ez természetes volt, manapság a nagy rohanásban inkább már érték, amit tudatosan kell megtartanunk.

A gyász nem betegség!

Gyászolóként beszéljünk bátran a főnökkel, mondjuk el, mit érzünk hogy megértésre, türelemre van szükségünk. Persze szükséges az egyedül töltött idő, de ne utasítsuk el a baráti segítséget, ne távolodjunk el az emberektől, próbáljuk kibeszélni magunkból a fájdalmat.

Nem kell koromfeketében járni, de jó lehet, ha kerüljük a harsány színeket – a külvilágnak szól, de épp ezért segít is.

A gyász azonban nem betegség. Az orvos hamar felírja a nyugtatót, kedélyjavítót, ezek tompítják is az érzéseket, de nem jelentenek megoldást. Sőt, csak a rászokás veszélyét vetítik előre. Mozogni kell, sportolni, folytatni az életet, közben kibeszélni magunkból a fájdalmat, sírni és emlékezni amikor itt az ideje. Végső esetben pedig kérjük pszichológus szakember segítségét

– nyomatékosítja Hegedűs Katalin.

Egy év

Normális esetben a az ember idővel – körülbelül fél év elteltével – egyre aktívabban nyit a külvilág felé. Ma már kevesen tartják, de a gyász ideje hagyományosan egy évig tart, és ez esetben nagyanyáink, nagyapáink bölcsességét a tudomány is alátámasztja.

Egy év alatt minden lezajlik: az első karácsony, az első születésnap, az első családi ünnepek hozzátartozónk nélkül. A következő év, az „újabb kör” már lényegesen könnyebb lehet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.