Tudomány

Boszorkányok márpedig nincsenek. Vagy mégis?

Bihari Dániel
Bihari Dániel

tud újságíró. 2015. 10. 03. 15:36

Ma is sokan hisznek a rontás, kötés, átok erejében, a neten pillanatok alatt számos boszorkánymestert is találunk, akik igény esetén szolgálatunkra állnak. Boszorkányok tehát vannak, hiába jelentette ki a tudós Kálmán király már a XII. század elején: “De strigis vero quae non sunt, nulla questio fiat”.

Vagyis: “A boszorkányokról pedig, mivelhogy nincsenek, semmi emlékezet ne legyen”.

Ám ugyanebben a törvénykönyvben picivel odébb: “A bűbájosokat a főesperes meg az ispán emberei keressék fel és vigyék törvény eleibe”.  A lényeg a két kifejezés. Az első strigákat, a másik maleficákat említ, mindkettőt nyugodtan fordíthatjuk boszorkánynak.

Nem mindegy, melyik fajta

A középkorban viszont odafigyeltek az különbségekre. A striga a mesékből ismert “seprűs boszorkány”, aki képes állatok alakját felvenni, az alvókat látogatják: vérüket szívják, felfalják őket vagy rémes látomásokkal sújtják. Őket a törvényhozók nem vették komolyan, ostoba babonaságnak tartották az egészet.

Mégis elterjedtek lehettek, máskülönben nem lett volna szükség jogi fellépésre. Már Szent István is megengedőnek bizonyult velük szemben.

Ha valami boszorkány találkozik, vigyék a birák törvénye szerint az egyház eleibe és bizzák a papra, hogy bőjtöltesse és oktassa hitben; bőjtölés után pedig menjen haza. Ha másod izben találtatik azon vétekben, alázza meg magát ismét bőjtöléssel; annakutána a templom kulcsával keresztforma bélyeg süttetvén mellére, homlokára és a válla közzé, menjen haza. Ha pedig harmad izben, adják a birák kezébe.

Szent László a lator asszonyokkal vette őket egy kalap alá: “A lator asszonyok és boszorkányok ugy lakoljanak, a mint a püspök jónak látja.” Ehhez képest Kálmán negligálta az egész kérdést kijelentve, hogy strigák márpedig nem léteznek, ezért szóba se kerüljenek a magas törvényhozás szintjén.

Nagy rettentő tilalom

Egészen más viszont a helyzet a maleficákkal. Ők voltak a rontók, bűbájosok, jövendőmondók, varázslók, és korántsem úszták meg némi ideológiai átneveléssel. Szent István: “tanácsi végzésből vetettünk nagy rettentő tilalmat az ördöngösőknek és bűbájosoknak: hogy senki bűbájjal vagy ördöngös tudománynyal egy embert is eszéből kiforgatni vagy elveszteni ne merjen”.

De ha mégis ember vagy asszonyember ennekutána ilyetén dologra vetemednék, adják annak a kezébe, a kit megrontott, avagy rokonai kezébe, hogy tegyenek törvényt reá az ő akaratjok szerint. Ha pedig jövendőmondók találtatnának, a kik hamuban s más effélékben mesterkednek, igazitsa meg őket a püspök ostorral.

Fent idéztük, hogy a maleficákat Kálmán is bíróság elé állította, vagyis a keresztény hit által boszorkányságnak ítélt tetteket a jog részévé tette. Fontos azonban, hogy a bűbájosok felett Magyarországon világi bíróság ítélkezett, és a boszorkányüldözés hazánkban kevésbé hatotta át a közgondolkodást, mint tőlünk nyugatra.

Hiányoztak az inkvizíciós bíróságok, a boszorkányság nem számított kivételes bűnnek, és nem alkalmazták a VIII. Ince pápa bullájából készült útmutatást a boszorkányok bűneinek felismeréséről, büntetéséről.

Nálunk enyhébb büntetésre számíthattak, nem voltak jellemzőek a boszorkányégetések sem. Vagyis a magyar jogban és társadalomban valahol ott élt: boszorkányok márpedig vannak, de nem úgy…

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.