Károly apjához, I. Jakabhoz hasonlóan abszolút módon, az isteni kegyelem ideológiájára támaszkodva kormányzott. Mivel azonban az újoncok és az adó megszavazása is a parlament joga volt, 23 éves uralkodása alatt egyszer-egyszer rákényszerült, hogy összehívja az országgyűlést. A politikai játszma képlete nem volt bonyolult: Károly abszolút hatalmat akart, a parlament pedig korlátozni akarta őt. Az ellentét végül 1642-bentorkollott háborúba, miután a király elmenekült Londonból.
Nem volt hajlandó alkudni
Hat évnyi küzdelem után az Oliver Cromwell vezette parlamenti erők legyőzték a royalistákat. Károly Skóciába menekült, de ők rövidesen kiadták ellenfeleinek – írja a Rubicon.hu. Ekkor még fel sem merült, hogy bárki kezet merjen emelni a koronás főre, a parlament célja csupán a királyi abszolút hatalom megkurtítása volt. Csakhogy Károly nem volt hajlandó egyezkedni, az első adandó alkalommal megszökött, és skót segítséggel újraindította a harcot.
Ismét vereséget szenvedett, de még ekkor sem akarták megfosztani trónjától: 1648. december 1-jén a képviselők erős többséggel arról szavaztak, hogy a vitás kérdéseket Károly trónon hagyásával oldják meg. Ám Cromwell – fanatikus hadseregére támaszkodva –a király visszatérését támogató parlamenti képviselők közül 40 főt elfogatott, hogy biztosítsa a szükséges többséget Károly számonkéréséhez, a per megindításához.
I. Károly lefejezése
A hazaáruló király
Az uralkodót 1649 januárjában szállították Londonba. Az eljárás alapját nem jogi precedens, hanem egy antik korból származó jogelméleti fejtegetés szolgáltatta, miszerint a törvényszegő módon uralkodó zsarnok ellen jogos, sőt, szükséges fellázadni. Ezt az ügyészek aztán konkrét vádakkal próbálták igazolni.
Például azzal, hogy Károly uralkodása alatt abszolút módon próbált kormányozni, amivel nem csak a parlamentet, de az általa reprezentált angol népet is megsértette érdekeiben, jogaiban és szabadságában. Újabb súlyos vádpontnak számított a hatéves polgárháború is, ráadásul a skótok behívásával a király lényegében fegyverrel támadt népére, vagyis hazaárulást követett el.
Károly védelmi taktikája egyszerű volt: nem ismerte el a bírák illetékességét,önmagát a per résztvevői felett állónak nyilvánította. Érvelése azonban semmit nem ért, a gőg erő nélkül hasztalannak bizonyult: kimondták rá a halálos ítéletet, és 1649. január 30-án lefejezték. Tizenegy évvel később a Stuartok mégis visszatérhettek Anglia trónjára, II. Károly pedig szörnyű bosszút állt apja gyilkosain: királygyilkosnak nyilvánított és megöletett mindenkit, aki közreműködött az I. Károly ellen lefolytatott eljárásban. Egyedül a hóhér menekülhetett meg,akinek személyazonosságát senki nem ismerte, a kivégzést is álarcban hajtotta végre.
