Ha a bonobókról eláruljuk, hogy korábban törpe csimpánzoknak nevezték őket, gyakorlatilag mindent el is árultunk a külsejükről. Méretük sem tér el jelentősen, ám karcsúbbak, kecsesebbek, ezért tűnnek kisebbnek. Mégis külön faj, 2,5 millió éve vált el a közönséges csimpánztól, és hozzá hasonlóan az ember egyik legközelebbi rokona: genetikai állományunk 98,4 százalékban közös. A tudomány későn, csak 1929-ben fedezte fel létezésüket.
Viselkedésben viszont nagyon is sok a különbség bonobók és csimpánzok között. Utóbbiak hímek vezette csoportokban élnek, meglehetősen agresszívek egymással és az idegen klánokkal szemben is. Megfigyelték például, hogy a csimpánzok a szokásos határvillongáson, területvédelmen túl szabályos hadjáratokat indítanak egymás ellen.
Ilyenkor a vezér maga köré gyűjti a kifejlett hímeket, és mélyen behatolnak az ellenséges “törzs” területére. Felkutatnak egy-egy magányos példányt, majd kegyetlenül helyben hagyják: van, hogy meg is ölik, vagy életveszélyes sérülést okoznak. Dolguk végeztével hazatérnek. Az egyetlen faj, amelyik az emberen kívül ilyet tesz…
A bonobók főként szexuális életüket tekintve hasonlítanak az emberhez: nem csupán a szaporodás kedvéért párosodnak. Ők háború helyett szeretkeznek, ígyv ezetik le az agressziót, ezzel simítják el ellentéteiket és erősítik a szociális köteléket. A hím nem erejét fitogtatva közelít a nőstényhez, hanem finoman “udvarol”, ajándékokkal igyekszik a kegyeibe férkőzni. Ha pedig két bonobócsapat összetalálkozik az erdőben, nincs harc. Üdvözlik egymást, megosztják a harapnivalót és természetesen szexelnek egyet. Ez is elég emberi…
A bonobókat nőstények vezetik. A “lányok” ivaréretté válásuk után elhagyják a csapatot, hogy egy másik családhoz csatlakozzanak. Ezzel nemcsak a vérfertőzést kerülik el, de biztosítják a faj genetikai sokféleségét is. Másfelől azonban ez a viselkedés nagyon megnehezíti fennmaradásukat az ember által feldúlt környezetben. Ezek a majmok vadon már csak a Kongó-medencében élnek, többségük azon belül is egy 36 ezer négyzetkilométeres nemzeti parkban. Létszámukat alig tízezer példányra teszik.
Egy nemzetközi kutatócsapat elkészítette az eddigi legátfogóbb felmérést a bonobókról. Az eredmények cseppet sem szívderítők. Amellett, hogy az orvvadászat napról napra pusztítja állományukat, élőhelyük is gyors ütemben csökken. Fokozza a bajt, hogy az emberi települések, utak, mezőgazdasági területek által felszabdalt “erdőszigetek” között a bonobók számára nincs átjárás. Hiába hagyja el az eladósorban lévő leány a családot, egyre nehezebben talál magának újat.
