Gaia-hipotézisnek hívják azt az ökológiai elméletet, melynek a lényege, hogy a Föld bolygó összes élő és élettelen egy szorosan összefüggő rendszert alkot, amely képes fenntartani létezésének feltételeit.
A létezés fenntartásához szükséges működést, azaz a belső környezet dinamikus állandóságát homeosztatikus működésnek hívják és az élettan legfontosabb jellemzője. Ezzel határozzák meg, mi élő és mi nem az. Csak az élő szervezetek bírnak ezzel a tulajdonsággal.Az úgynevezett Gaia-hipotézis ezt vetíti ki a Földre. Az elmélet Dr. James Lovelocktól származik, aki a NASA megbízásából a lehetséges marsi életet tanulmányozta a hetvenes években.
James Lovelock definíciója szerint a Gaia: “A föld bioszféráját, atmoszféráját, vizeit és földjeit magába foglaló komplex egység; kibernetikai rendszer, mely maga képes a földi élethez szükséges optimális fizikai és kémiai környezetet kialakítani és fenntartani.”
Amerikai tudósok most ismét elkezdtek a Gaia-teóriával foglalkozni. Szerintük az óceáni élőlények – makroalgák és fitoplanktonok – kénkibocsátásával lehetne cáfolni vagy bizonyítani a Gaia-elméletet.
A kén a tizedik leggyakoribb elem az Univerzumban és rengeteg szervetlen és szerves vegyületben megtalálható. A kénkibocsátás ciklusai kritikus szerepet játszanak a földi éghajlatváltozásban, az ökoszisztémák alakulásában.
A tudósok szerint a kénkibocsátás ciklusait a szerves dimetil-szulfid és a dimetil-szulfonio-propionát vegyületekben a kénizotópok mérésével lehet meghatározni.
A Marylandi földtani tanszéken jelenleg még folyik a kutatás, amellyel az éghajlatváltozás megjósolhatóságát is elemzik. A kutatók közben remélik, hogy emellett végre sikerül választ találni a nagy kérdésre is: mennyire tekinthetünk élőlényként Földünkre?
