A kísérletben résztvevő patkányokat a kutatók stresszhelyzetnek tették ki fiatal korukban – stresszt jelent számukra például a rókaszag és a magasság -, felnőve ezek az állatok lényegesen gyakrabban támadtak nőstény párjukra, mint a stressz nélkül felnőtt egyedek. Sem a kultúra, sem a szociális tanulás nem befolyásolhatta ezeket az állatokat, mivel a megélt stressz idején egyedül voltak. Ezért a szakértők következtetése szerint olyan biológiai faktorok játszhattak szerepet, amelyeket a kellemetlen gyerekkori élmények váltottak ki.
A legérdekesebb jelenség akkor mutatkozott meg, amikor az erőszakos patkányok utódai felnőttek. A hím utódok ugyanis ugyanolyan agresszív viselkedést tanúsítottak párjukkal szemben, holott semmiféle kapcsolatuk nem volt apjukkal, és stresszt sem éltek át személyesen.
A bántalmazott nőstények tünetei hasonlóak voltak, mint a szintén családon belüli erőszakon átesett nőké: félelem, a depresszió jelei, súlyveszteség és a stresszhormon megnövekedett szintje.
Bár a ETH Lausanne kutatói óva intenek attól, hogy a patkányok viselkedéséből bárki az emberekre vonatkozó következtetéseket vonjon le, a családon belüli erőszak pszichológiai vizsgálati területének kiterjesztését szorgalmazzák. Mint írják, “a stressz által keltett ördögi körben figyelembe kell venni és kutatni kell a biológiai faktorokat is“.
