Az emberiség egyik legnagyobb kérdése, hogy létezik-e élet a halál után. Manapság mivel hivatalosan a tudomány az anyag létét tekinti elsődlegesnek és alapfeltevésnek – nem utolsósorban ez is vizsgálható egzakt módon – így az agy működésében keresik a magyarázatokat.
Edinburgh-i és Cambridge-i tudósok az emberek legvégsőbb vizsgálható tapasztalatát a halálközeli élményt tekintik kutatásuk tárgyának.
A Trends in Cognitive Sciences folyóiratban megjelent új tanulmányukban azt próbálták kideríteni, hogy a klinikai halálból visszatért emberek élményei miért hordoznak azonos vonásokat, és ezek a vonások mennyiben magyarázhatóak a traumán átesett és oxigénhiányos állapotba került agy reakcióival.
Sikerült bebizonyítaniuk, hogy a testen kívüli élmények például akkor fordulhatnak elő, ha az agy különböző érzékelő területei összezavarodnak az oxigénhiány miatt.
Arra is fényt derítettek, hogy a noradrenalin hormon a középagyban pozitív érzelmeket, hallucinációkat idéz elő. Felelős lehet azért az érzését, amit a sötét alagút után a sugárzó és szerető fényt és a halott rokonokat meglátva élnek át az emberek.
Korábban már kiderült, hogy az időn kívüliségért, az agyi temporális epilepsziás gócok aktivitása felelős. Az eufóriaérzet és az életfilm lepergése a temporális lebeny és a hippokampusz sérüléséhez köthető.
A klinikai halál beálltakor feltételezik, hogy stresszreakcióként a haldokló idegsejtek neurotranszmitterei – hírvivő anyagai – elárasztják a testet, de ezt még EEG-vel nem sikerült igazolni.
A klinikai halál állapotába kerülők megközelítően 10 százaléka él át halálközeli élményt. Ez konkrét számokban kifejezve azt jelenti, hogy az USA lakosságának kb. 5% élte már át a jelenséget, ami megfelel a 400 milliós államban kb. nyolcmillió ember tapasztalatának.
