A biológusok évek óta “elefántot csinálnak a bolhából”. 1967-ben Henry Bennet-Clark felfedezte, hol tárolja a bolha az ugráshoz szükséges energiát, azóta több évtizedes vita folyik közte és Miriam Rothschild között arról, hogyan képes ezt az energiát felhasználni.
Malcolm Burrows és Gregory Sutton úgy döntött pontot tesz az ügy végére, s lezárja a “bolha-aktát”. A Cambridge-ben posztdoktori képzésben részt vevő tudósok rájöttek arra, miként lehetne egy elméletben egyesíteni a bolhahipotéziseket.
Az apró állatokat gyenge fényviszonyok mellett kamerázták le. “Tudományos bolhacirkuszukban” tíz állat ötven ugrását kaptak lencsevégre.
A rovar ugrólábai igen bonyolult felépítésűek. Öt fő tagból állnak, fentről lefelé: coxa, trochanter, femur, tibia és tarsus.
Az új kutatásokból kiderült, hogy a bolha a végtagok felső “combszerű részét” az úgynevezett trochantert az esetek 90%-ban használja ugrásnál, ha pedig nem ezt régiót veszi igénybe, akkor a legalsó tarsus ízeivel tud elrugaszkodni a földtől.
Az elektromikroszkópos videoelemzésekor a két tudós számára jól látszott, hogy a bolhák a tibiát – a térdük feletti ízt – összecsukják a “lábfejükkel” a tarsusszal, s így rugóhoz hasonlóan pattannak el a talajtól.
A bolhák felszállási sebessége 1,35 méter másodpercenként, gyorsulásuk 150 g-nek felel meg. Az állatok csúcssebessége pedig egy hajszál híján 2 méter másodpercenként.
A következő kutatások célja egy matematikai modell felállítása lesz, mellyel virtuálisan képezhetik le a bolhák ugrás utáni “röppályáját”.
AJÁNLOTT LINKEK:
Bővebben a bolhák ugrálásáról – angolul (PhysOrg)
