Tudomány

Jelentkezz telepesnek a Marsra!

Négyszáz ember már most "önként és dalolva" utazna a vörös bolygóra.

Mint ahogy korábban beszámoltunk az egyik legújabb és legbizarabb űrprogramnak a jövőben a Hundred Years Starship – ‘száz éves csillaghajó’ – projekt ígérkezik, melynek első célja az első emberi kolónia telepítése egy másik bolygóra, nevezetesen a Marsra.

A Journal of Cosmology című amerikai folyóiratban az utazást tervező tanulmány is napvilágot látott, melyből kiderül az odaút tíz hónapig is tartana, a bolygóról való visszatérés pedig szinte lehetetlen, így az űrhajósok a Mars-utazás során önkéntes száműzetést vállalnának. A NASA félti az embereit, ezért az űrkutatók felvetették azt a javaslatot, hogy időseket küldjön a vörös bolygóra húsz év múlva.

ÖNKÉNT MEGHALNI A MARSON?

A Mars-küldetés kitalálói először is egy különc milliárdost keresnek, aki támogatná projektjüket, másodsorban azokat az embereket, akik vállalnák a Mars-utazást.

Az utóbbiből egyelőre többen vannak, mint az előbbiből, derül ki a Journal of Cosmology szerkesztőségét megrohamozó levéláradatból. A szerkesztők nagyon meglepődtek az e-mailben Mars-utazásra önkéntesként jelentkezőknek. Először azt hitték, csak viccről van szó. Azonban négyszáz önkéntes valóban komolyan gondolja, hogy jelentkezzen az öngyilkosnak tűnő akcióra. Köztük egy 69 éves programozó, egy főiskolai hallgató, egy 45 éves ápolónő, de még egy pap is.

A MARS-KÜLDETÉS NEM KÉJUTAZÁS

Albert Harrison űrutazással foglalkozó pszichológus szerint, az önkéntesek egyelőre nem tudják felmérni mivel jár egy ilyen hosszú ideig tartó bezártság és elszigeteltség. A Mars-utazás nem olyan romantikus, mint ahogy az elsőre hangzik.

Harrison a Fox News-nak adott interjújában kifejtette a Mars környezete halálosan unalmas. A Földdel való kommunikáció 45 percet késne. Akármennyire is felkészülne a csapat, felmerülhetnek olyan váratlan problémák, melyeket a mai tudással nem lehetne orvosolni.

Az önkénteseknek legalább egy 4-5 éves képzésen kellene részt venniük egy ilyen hosszú misszió előtt, mely intenzív fizikai teszteket foglal magában. Harrison szerint azt is meg kellene fontolni az küldetés kitalálóinak, hogy pár bátor űrutazó akár haza is térhessen az akcióból.

AJÁNLOTT LINKEK:

Bővebben a marsi önkéntesekről (Fox News)

Az egyirányú Mars-utazás terve (Journal of Cosmology)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik