A tengeri erőművekre tervezett találmány, az úgynevezett Energy Bag (energiazsák) révén azok nem csak elegendő szél esetén lesznek képesek áramot termelni. A technológia leginkább a viszonylag mély partközeli vizekkel rendelkező országok számára ajánlható. Seamus Garvey, a Nottinghami Egyetem professzora ezen a héten kezdi előkészíteni találmánya piacra dobását.
A rendszer lényege, hogy szélsőségesen nagy, 230 méter átmérőjű szélturbinákkal levegőt pumpál a víz alatt rögzített energiazsákokba. Ez a sűrített levegő később igény szerint hajthat meg generátorokat, hogy áramot termeljenek. Garvey szerint a zsák ideális helyzete ötszáz méter körüli mélységben van, a levegő tárolása ugyanis a ránehezedő vízoszlop nyomása (500 méter esetén 50 bar) révén válik lehetővé.
Az ötven méteres mélység csak öt bart jelentene, ami gazdaságilag értelmetlen lenne – fejtette ki Garvey a Der Standard című osztrák lap szerint. – A 700 méternél mélyebbre helyezett energiazsákok pedig a hőfejlesztés miatt nem optimálisak. A pár száz méteres mélységben rögzített zsákokkal viszont költséghatékonyan lehetne tárolni a szélenergiát, megawattóránként tízezer font alatti összegért.
Ez kevesebb mint egyötöde annak, amennyiért vizet pumpálnak az energiatároló erőművekbe. A szélzsákok méretarányos modelljeinek tesztelése már folyamatban van. A rendszer további, tengervízben történő kipróbálását követően pedig akár már 2011 májusában bevethető lehet az új energiatároló.