Tech

Egy hétre lebénult az egyik legnagyobb hazai IT-kereskedő egy hackertámadást követően

Külső szakértők segítségével sikerült megoldást találni a problémára.

Egy hétre megbénult az ország egyik legnagyobb IT-kereskedője, mostanra sikerült visszaállni a rendszereiket – írja a HWSW. A CHS Hungary Kft-t 2023- február 1-én érte hackertámadás, aminek következtében a nagykereskedő teljes logisztikai rendszere megbénult, így többek között árut sem tudott fogadni a beszállítóktól, illetve az ügyfelek igényeit sem tudta kielégíteni.

A HWSW forrásai szerint a cég rendszereit egy zsarolóvírus bénította meg.

A vállalat február 8-án értesítette partnereit, hogy külsős szakértők segítségével sikerült helyreállítaniuk a rendszereiket, miután a támadók szinte minden, a napi működéshez nélkülözhetetlen eszközben kárt tettek. A cég ígérete szerint a hasonló jövőbeni esetek elkerülése végett az alapoktól újraépül egy, a korábbitól független informatikai infrastruktúra, illetve felülvizsgálják és szigorítják a belső adatkezelési és mentési folyamatokat.

A CHS a forgalma alapján a második legnagyobb IT-kereskedő hazánkban: a vállalat 2021-ben 72 milliárd forintnál is több árbevételt ért el, ezzel alig elmaradva a külföldi befektetők kezében lévő Ingram Micro Magyarországtól, ami 79 milliárd forintos forgalommal zárta az említett évet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik