Tech játékteszt

Harmincévnyi történelem sem menti meg a FIFA 23-at a kapufától

EA Sports
EA Sports
Csúnya véget ért a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) és az Electronic Arts játékkiadó házassága, aminek a legnagyobb vesztese a szerelemgyereknek indult FIFA-játéksorozat lett. A harmincéves történelmet lezáró, 23-as számú epizód pedig – a legutóbbi kiadásokhoz hasonlóan – egy valódi újítás nélküli, felejthető alkotást hozott.

A FIFA 23 megjelenésével hivatalosan is véget ért az Electronic Arts és a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) 30 éves partnersége, így jövőre már új néven, a nem túl kreatív EA Sports FC-ként jelenik meg a legendás videójáték következő része. 1993 decemberétől, az első rész megjelenésétől kezdve a technológia fejlődésével együtt a kanapéfocisták kedvenc szabadidős elfoglaltsága is szembetűnő evolúción esett át. A kétezres évek közepétől a 2010-es évek végéig fénykorát élte a játék, majd ezt követően láthatóan elfogyott a lendület a kiadónál:

kisebb hozzátoldásokkal, egyszerű pénzfejőként kezdte használni a szériát, aminek meg is lett az eredménye.

Az elmúlt években számos csapat már csak kitalált néven került be a játékba, a program évről évre szinte ugyanazon hibákkal érkezett a boltokba, az EA pedig sokszor értelmetlen fejlesztéseket próbált hatalmas újdonságként eladni. A futballvilág átigazolásainak lekövetése, és a játék társasági életbe való beágyazódása ugyanakkor garantálta, hogy a negatív visszhangok ellenére minden évben milliók vásárolják meg a meccsszimulátort. Nagy kérdés azonban, hogy a Nemzetközi Labdarúgó Szövetséggel történt szakítás után mi lesz a kiadó egyik fő portékájának a sorsa.

A nagy szétválás

A szakításhoz a bennfentes információk szerint a piszkos anyagiak vezettek: a Gianni Infantino által vezetett szervezet közel duplájára emelte volna a FIFA név használatáért kért, 150 millió dollár körüli összeget, amibe az EA nem egyezett bele. A két fél azóta leginkább sajtóközleményekben üzenget egymásnak: a labdarúgó szervezet például azt állítja, a FIFA név az egyedüli garancia a játékélményre. Emiatt 2024-re már konkurens játékot terveznek piacra dobni, ami megszorongathatja a kiadó futballszimulátoros egyeduralmát.

Az EA Sports ezzel szemben azt kommunikálja, hogy a névcserén túl nem lesz más jelentős változás az EA Sports FC esetében, ugyanis a szakítás nem érinti a többi licenszet.

A portfólió továbbra is legalább 19 ezer játékost, 700 focicsapatot, 100 stadiont és 30 ligát tartalmaz. A Bajnokok Ligájáról a kiadó az UEFA-val egyezett meg, a válogatott mérkőzésekre a nemzeti szövetségekkel és a kontinentális szervezetekkel kötött megállapodást, a különböző bajnokságokhoz az egyes ligák hozzájárulása szükséges, a focisták ábrázolását pedig a FIFPro-val futó együttműködés garantálja.

Marketingből ötös

Ez a lista megmutatja, mi volt a fejlesztőcég elsődleges célja a FIFA-val az elmúlt években: nem a játékélmény javítása, hanem a licenszek feletti egyeduralmat kihasználva a profit maximalizálása. A recept pedig működik, hiszen a FIFA 23 az első héten több mint 10 millió felhasználót ültetett le a képernyők elé, ami a széria történetében abszolút rekordnak számít. Itt persze figyelembe kell venni azt is, hogy EA Play előfizetés birtokában 10 órán át ingyen kipróbálható a játék.

Ezt a sikert azonban nem a pozitív kritikák – ebből ugyanis nem volt sok – érték el, hanem az, hogy az alapvetően széles rajongóbázissal rendelkező játék ezúttal a popkultúrába is masszívan belenyúlt. A Marvellel együttműködve szuperhős focisták kerültek a népszerű Ultimate Team játékmódba, és még az Apple TV+ többszörös Emmy-díjas sorozatának, a Ted Lassónak a focicsapatát és menedzserét is integrálták a játékba. Az ilyen marketingfogásokat leszámítva azonban ismét alig hozott változást a széria utolsó darabja.

A FIFA 21 óta folyamatosan a futballvilág elsőszámú reklámarca, Kylian Mbappé mosolyog vissza a borítóról, aki a hírek szerint csak a marketingjogaiból jobban keres, mint a futballkarrierjéből. Pedig az évi 90 millió dollár, amit jövő évtől a PSG-nél zsebre vág majd, szintén nem aprópénz. Ezt idén annyival toldotta meg az EA, hogy az Ultimate Edition borítójára a Chelsea női csapatának kiválósága, Sam Kerr is felkerült.

Az Electronic Arts ezúttal a női foci integrálását tűzte a marketinghajója árbócára, ám valódi fejlődést ez nem eredményezett: továbbra is kevés női csapat kap helyet a játékban. A leginkább szembetűnő, hogy még a zsinórban két Aranylabdát bezsebelő Alexia Putellas csapata, a tavalyi női BL-győztes FC Barcelona Feminí által fémjelzett spanyol bajnokság sem fért be a válogatásba. Emellett a karriermódban sem lehet női csapatot választani, pedig a feltörekvőben lévő egyéni és csapatteljesítmények miatt erre igenis lett volna oka energiát fordítani a kiadónak.

Persze a női foci támogatása mellett is bőven volt ígéret újításokra. A jó előre beharangozott, dinamikusabb kameramozgás kifejezetten javít az élményen, ahogy az is, hogy az egyértelmű gólhelyzetek során a potenciális gólszerzőre közelít a kamera. Ez egyfajta filmes hatást kölcsönöz a játéknak, ami nálam egy nagy piros pont. Emellett ott van a Hypermotion Technology 2 által feljavított mozgás, ami még realisztikusabbá tette a fizikát: a labda pattogása, a játékosok mozgása is javult a FIFA 22-höz képest, és még olyan apróságokra is jutott figyelem, hogy a becsúszások nyomot hagyjanak a gyepen. Emellett ismét belenyúltak a pontrúgások mechanikájába a fejlesztők, így a szabadrúgások, szögletek és tizenegyesek bevált metódusait is újra kell tanulniuk a rutinos játékosoknak.

YouTube – EA Sports

Nagy újítás nincs, zavaró változás inkább

A FIFA 17-ben debütáló The Journey karriermód és a 2020-ban bemutatkozó Volta Football funkciók óta a kiadó elhanyagolható újításokkal próbálta vásárlásra ösztökélni a tömegeket. Idén sem kapunk új játékmódot, viszont a már meglévőkbe néhol alaposan belepiszkáltak a fejlesztők.

A legtöbb negatív reakciót a Ultimate Team csapatépítésénél lévő összhang (chemistry) funkció átszabása kapta. Az eddig jól működő modellt új rendszer váltja, ami nemcsak átláthatatlanná teszi a focisták közti dinamikát, de rendesen visszavett a fantáziafoci élményéből is. A legjobb játékosokból álló csapat létrehozására szolgáló játékmód az eddig 0-ától 10-ig terjedő skálát egy hárompontos rendszerre cserélte, ahol azért kapunk pontokat, ha egy csapatból, egy ligából vagy egy nemzetiségből szerzünk labdarúgókat.

Szintén jelentősen megváltozott a pontrúgások mechanikája. Ez persze ízlés kérdése, számomra a szögleteknél és a szabadrúgásoknál kiszámíthatóbb végeredményt hozott ez a változtatás, jobban lehet helyezni a labdát. Akik viszont eddig intuíció és rutin alapján lőttek, azoknak időbe telhet beletanulni az új keretrendszerbe. A tizenegyesrúgások esetében — ahol kifejezetten fontos lenne a négyzetcentiméterre pontos helyezés – viszont pont úgy variáltak a fejlesztők, hogy hosszú órákba telik, mire ráérez valaki. Még zavaróbb, hogy amennyit ezzel buknak a tizenegyeslövők, legalább annyi előnyt szereznek a hálóőrök. Olyan helyekről szedik ki a labdát, ahonnan eddig esélyük sem lett volna, így túlzás nélkül nehezebbé vált tizenegyesből gólt lőni, mint akcióból.

Electronic Arts

A 23-as kiadás tempója alapvetően lassult kicsit a FIFA 22-höz képest.

Hogy ez jó vagy rossz, megint csak ízlés kérdése, nekem például tetszik. Ha pedig gyorsabb játékra vágysz, a beállításoknál ezen is lehet csavarni. Az viszont igenis zavaró, hogy a pace, vagyis a gyorsasági paraméter szinte lényegtelenné vált egyes esetekben. A Manchester City gólvágója, Erling Haaland például sokszor olyan komótosan mozog, hogy a legtöbb védő könnyedén levarázsolja a labdát a lábáról.

A teljes képhez tartozik, hogy szimpatikus újítás is érkezett a játékba: a telefonos verzióban már régóta jelen lévő Playable Highlights. Ezt a karriermód során tudjuk kipróbálni, lényege pedig annyi, hogy nem kell végigszenvednünk unalmas meccseket, hanem néhány, a rendszer által generált gólhelyzet végigjátszásából kapunk eredményt. Ez azért is fontos, mert eddig az átugrott meccsek esetében egyedül a mesterséges intelligencián múlt az eredmény, most viszont a saját kezünkbe vehetjük az irányítást.

Méltatlan búcsú

A FIFA 23 biztonsági játéka keserű szájízt hagy maga után, főleg, ha arra gondolunk, hogy ezen a néven ez volt az utolsó játék a szériában. Bár a különböző FIFA-specifikus fórumokat olvasva úgy tűnhet, az összélmény eltérhet attól függően, hogy az aktuális vagy egy előző generációs konzolon esünk neki a játéknak, de a rengeteg apró hiba és az innováció teljes hiánya okán nem nagyon vannak különbségek. Azt persze nem lehet mondani, hogy a játék ne lenne alkalmas arra, hogy a haverokkal összeülve jót játsszunk, de ennél bőven több van a szériában – ahogy azt pár éve még látni lehetett.

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetséggel való szakítás persze lehetőséget kínál az EA-nek, hogy újragondolja a fejlesztési és üzleti modelljét.

Személy szerint meg tudnék barátkozni egy olyan leosztással, amiben nem kellene évente megvenni a 20–30 ezer forintos szoftvert, hanem két vagy három szezonig különböző kiegészítők letöltésével tudnánk frissíteni a csapatok játékosállományát. Ezt pénzzé tudná tenni a kiadó, mellette pedig lenne idő a ritkábban jelentkező fő játékok technikai fejlesztésére. Így a kecske is jóllakna, a káposzta is megmaradna. Ez persze csak egy a milliónyi rajongói elvárás közül. Hogy ezek közül megvalósul-e valami, vagy minden marad a régiben, azt csak az EA Sports FC jövőre esedékes megjelenésekor fogjuk megtudni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik