Tech

A Sonos végre leleplezte a mini mélynyomóját

Sonos
Sonos
Októberben jön a Sonos Sub Mini, ami kifejezetten a gyártó olcsóbb soundbarjai mellé készült.

Egy ideje már terjedt a pletyka, hogy a Sonos műhelyében készül a cég vezeték nélküli mélynyomójának, a Sonos Subnak a kistestvére, és a gyártó szeptember 13-án végre hivatalosan is bejelentette, hogy október 6-án érkezik a Sub Mini, hazánkban várhatóan 189 990 forintos áron.

Bár az ár elsőre húzósnak hangzik egyetlen mélynyomóért, de nem szabad elfelejteni, hogy a Sonos egyrészt a prémium kategóriában versenyez, másrészt ez az árcédula még mindig 100 ezerrel kevesebb, mint amit az évek óta a piacon lévő Sonos Subért kérnek a boltokban.

Sonos

A henger alakú, középen üreges Sub Mini 305 mm magas, 230 mm az átmérője, a súlya 6,35 kg és az eddigi Sonos termékekhez hasonlóan fekete és fehér színekben lesz elérhető, matt kivitelben. A megfelelő hangzásért összesen két, egymással szemben lévő, befelé forduló 6 hüvelykes mélyhangszóró felel, és a gyártó szerint ez a speciális kialakítás a záloga annak, hogy a kedvenc zenéink és filmeink mély hangjai mindenféle torzítás nélkül szólaljanak meg. Ezeket egészíti ki két D-osztályú erősítő, amiket kifejezetten ehhez az eszközhöz hangoltak be a gyártó szakemberei.

Kapcsolódó
Nem a modern okostévék mellé készült a Sonos új soundbarja
A Sonos legújabb hangprojektora olcsóbb, mint az elődei, de ennek megfelelően fel kell készülni néhány kompromisszumra is.

Sonos termékről lévén szó, a Sub Mini egyetlen gombnyomással csatlakoztatható a már meglévő ökoszisztémához, és tökéletes kiegészítője lehet egy Beam vagy Ray soundbarnak, de akár egy One vagy One SL hangszórónak is. A Sonos ígérete szerint a párosítást követően a mélynyomó felel az alacsonyabb tartományokért, így a többi eszköz a közép és magas tartományokra fókuszálhat, ezzel még jobb hangélményt biztosítva zenehallgatás és filmezés közben.

Az eszköz alapvetően vezeték nélküli kivitel, tehát az otthoni wifin keresztül csatlakozik a többi eszközünkhöz, de található rajta egy ethernet port is, amin keresztül UTP-kábellel csatlakoztatható bármilyen routerhez. A Sonos többi termékéhez hasonlóan a Sub Mini is támogatja a TruePlay technológiát, ami Apple eszközök esetén felméri a helyiség akusztikáját, és ennek alapján hangolja be az eszközt az optimális hangélményhez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik