Tech

Itt az újabb botrány: milliók jelszavát tárolta titkosítatlanul a Facebook

A korábban több kényes ügyről is beszámoló Krebs On Security nevű blog kiberbiztonsági szakértője, Brian Krebs mai blogposztja szerint a Facebook éveken át titkosítás nélkül, nyers szövegként tárolta több százmillió felhasználó jelszavát.

Egy céghez közel álló forrás elmondása alapján körülbelül 200-600 millió felhasználó jelszavához férhetett hozzá, és olvashatta el gyakorlatilag a Facebook több mint 20 ezer alkalmazottja közül bárki.

Igaz, a közösségi óriás szerint nem volt példa visszaélésre, a bejegyzés megjelenése után közleményben ismerték el, hogy a Krebs birtokába jutott információ hiteles, és csak a cégen belül voltak hozzáférhetők az adatok a belsős adattároló rendszereken. A jelszavak állítólag az egyébként automatán titkosító login-rendszer hibájából fakadóan maradtak olvasható formátumban, de a Facebook állítása szerint azóta már javították, az érintetteket pedig értesíteni fogják. Nemcsak Facebook-, de Instagram-profilok esetében is felmerült ez.

Ez azonban mit sem enyhít azon a tényen, hogy az amúgyis tépázott renoméjú cég nem kezeli kellő gondossággal a felhasználók jelszavait, és hogy egyetlen rosszakaró alkalmazott feltölthette volna az információkat mondjuk a sötét webre.

Ha bekapcsoljuk a kétfaktoros azonosítást, azzal megakadályozhatjuk, hogy valaki a jelszavunk birtokában bejelentkezzen, de sokan nem figyelnek eléggé a fiókjuk védelmére.

Ha még Ön sem hallott róla, vagy csak nem kapcsolta be, akkor ezen a linken azonnal tegye meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik