Sándor az egyik legrégebbi focistánk. Sokat élt hajléktalanszállón. Börtönbüntetését töltötte egy-két évig. Aztán megint hajléktalanszállón élt. Most van bejelentett munkája, egy lakása, amit bérel.
Ezzel a rövid leírással mutat a nyúldombi focipálya felé Rákos András, a Második Esély Sportegyesület elnöke. Sándor a pálya szélén állva épp a focizó gyerekek mozdulatait kémleli. Elsőre lelkesedéssel kevéssé vádolható, amikor felvetem, szívesen végighallgatnám ezt a kalandos életutat, de aztán néhány gólpasszal később már ő maga kéri számon kedvesen, hogy akkor mikor is mesélhetne már végre. Mesél is mindjárt, de előtte még kicsit mi mesélünk arról, hol is vagyunk.
Hiszen volna itt egy találós kérdés: hol található az ország bizonyára legszínvonalasabb, ráadásul ingyenesen használható közösségi focipályája? Dobpergés után következzen a megoldás: a József Attila lakótelepi Nyúldombon. Ide látogattunk el most mi is, persze nem azért, hogy focizzunk egyet az egyik kellemes nyári hőségriadó közepén, hanem azért, hogy megnézzük, milyen, amikor ez a sportág jóval több annál, mint aminek látszik.
Csak cipőt hozzanak, vagy ha nincs, azt is kapnak
A Második Esély Sportegyesület, azaz a MESE ugyanis első ránézésre szimpla fociedzéseket szervez, valójában jóval többet próbál elérni annál, hogy gyerekek, fiatalok és felnőttek sportcipőt húzzanak. Az edzés nem a sípszónál kezdődik, és nem is ott ér véget: a pálya inkább ürügy arra, hogy azok is találjanak kapaszkodót, akiknek – ahogy a nevükben is szerepel – csak ritkán jut második esély.
Az egyesület olyan embereknek kínál rendszeres és ingyenes mozgási-közösségi lehetőséget, akiknek a hagyományos klubrendszerbe sokszor nincs bejárásuk. Hátrányos helyzetű gyerekek, mélyszegénységben élő fiatalok, menekültek, hajléktalan emberek, gyermekvédelmi intézmények lakói, lányok, anyák, idősek és pályakezdés vagy újrakezdés előtt álló felnőttek is megjelennek a célcsoportokban.
A története egészen 2005-ig nyúlik vissza: a sport először az Oltalom Karitatív Egyesület környezetében jelent meg terápiás, közösségformáló tevékenységként, miután egy hajléktalanszálló lakói focizni szerettek volna. A kezdeményezésből rendszeres edzések, majd nemzetközi kapcsolatok nőttek ki, 2021 óta pedig önállóan működik a Második Esély Sportegyesület.
A Nyúldomb sportpályája köré pedig most olyan programokat építenének, amelyben a foci mellett tudatos életmód, prevenció, oktatás és munkaerőpiaci segítség is helyet kap. Az iskoláknak rendhagyó tornaórákat, a lányoknak és nőknek pénzügyi tudatossági tréninget, családoknak digitális detoxról szóló előadást, 60 év felettieknek sétáló futballt és kímélő szabadtéri edzést, az aktív sportolóknak pedig angol nyelvi képzést és karriermentorálást kínálnak.
Mi egy szociális sportegyesület vagyunk. Olyan embereknek is lehetőséget adjunk a sport okozta vagy a sport adta eredmények vagy sport adta élmények megélésére, akiknek piaci alapon erre nincsen lehetőségük. Kortól, nemtől, futballtudástól függetlenül mindig mindenkit hívunk, hogy jöjjön velünk focizni, csak a focicipőt hozza magával. Ha pedig nincs cipő, intézünk
– meséli Rákos András egyesületi elnök, aki szociális munkásként kezdte a karrierjét. Először egy árvaházban dolgozott, majd menekült- és hajléktalanszállót vezetett Budapesten. Itt indította el egy hajléktalancsapattal az Oltalom Sportegyesületet, nevezett a Cape Town-ban zajló hajléktalan-világbajnokságra.
Ekkor vált egyértelművé számára, hogy a futballban sokkal nagyobb ösztönző erő rejlik, mint bármi másban, amivel addigi munkája során találkozott. Azóta használja elkötelezetten a sportot arra, hogy a társadalom peremére sodródott emberek szociális képességeit fejlessze.
Az edzésekre mindig mindenkit hívnak – korhatártól függően ugyan, de futballtudástól függetlenül. Az egyesület edzésein jelenleg 350–450 gyermek vesz részt. Van köztük a rengeteg magyar gyermeken kívül sok menekült fiatal, ukránok, afgánok, örmények és afrikaiak is. Nehéz összeszámolni, de az biztos, hogy több mint tíz országból származó gyerekeket fogadnak rendszeresen.
Jönnek hozzánk mindenféle hátterű fiatalok, diplomata gyerekek is jártak ide egy időben
– jegyzi meg András. De most kicsit vissza a pálya szélére.
Már nagyban gyülekeznek a mai edzés résztvevői – akik persze először kicsit gyanakodva figyelik a szokatlan vendégeket. Jelenlétünk azért nem sok vizet zavar, hiszen hamar fontosabbá válnak az olyan kérdések, minthogy lesz-e zene éppen, vagy milyen feladatok is várhatóak a délután folyamán. Mindeközben jól érzékelhető az is, mit jelent itt az odafigyelés, hiszen valahol MESE-szép (ha már a pályán nem rúghatunk labdába, ezt a labdát le kellett csapni), ahogy az egyik focizó lány épp percek óta győzködi a társát, hogy, hát mégis most már kösse be a cipőfűzőjét, mert el fog esni, és ő azt nem hagyhatja.
„Ennek köszönhetem, hogy ember lettem”
De ideje visszaadni a szót Sándornak. Bele is vág a mondandójába.
