Tech játékteszt

Vonatoztunk egy jót az atomtámadás utáni orosz földeken

Harmadik fejezetéhez érkezett a Metro-játékszéria, ami ezúttal nem a moszkvai metróhálózat cseppet sem utópisztikus világába kíván elkalauzolni minket, hanem Oroszország atomtámadás sújtotta távoli vidékeire, amik nem csak szépségben, de borzalmakban is rátesznek egy lapáttal az alagutakra.
Korábban a témában:

Szinte biztos vagyok benne, hogy a 2010-ben útjára indult Metro-sorozat Exodus című legújabb része még azok számára is ismerős, akik kerülték a Dmitrij Gluhovszkij művéből készült játékokat. A tavaly saját digitális játékboltot indító amerikai Epic Games és az Exodust kiadó német Deep Silver január 28-án (azaz két és fél héttel a megjelenés előtt) együtt robbantották a hírt, miszerint a program PC-s változata egy évig Epic Store-exkluzív lesz. A bejelentést követő időszakban a PC-s játékosok minden létező módon próbálták kifejezni csalódottságukat, többek közt a Steamen fellelhető első két rész lepontozásával.

Magam is Steam-felhasználó vagyok, a PC-t részesítem előnyben a konzolokkal szemben, így teljesen jogos a kérdés, hogy ezek az események hagytak-e bármilyen negatív nyomot a lelkemen, ami okán ne éreztem volna teljes örömet az orosz poszt-apokaliptikus kiruccanás közben? Olyannyira nem, hogy már most nyugodt szívvel ki merem jelenti: a Metro Exodus minden hibája ellenére simán 2019 egyik legemlékezetesebb darabja lehet – még úgy is, hogy az év jelentős része még hátra van!

DO SVIDANIJA, MOSKVA!

A történet ezúttal is Moszkvában kezdődik, egy évvel a 2013-ban megjelent Metro Last Light eseményei után. A főszereplő Artyom immár megnősülve, a D6-os bunkerért vívott csatában elért eredményeiért köztiszteletnek örvendve tengeti mindennapjait. Ezzel a legtöbben kibékülnének, ám néma hősünket nem ilyen fából faragták: rádiójával folyton a felszínen portyázik, hogy a városon kívül is életet találjon, de csak statikus zaj és a romok között élő mutánsokkal való harc a jutalma. Aztán a véletlennek köszönhetően, feleségével – Annával – közösen olyan felfedezést tesznek, ami nem csak egy méretes hazugságról rántja le a leplet, de menekülést is eredményez Moszkvából, amit egy kis csapattal és

az Aurora nevű gőzmozdonnyal hajtanak végre.

A kompánia vissza már nem fordulhat, így előre haladva nyakukba veszik az atomháború sújtotta országot, hogy a túlélés mellett választ találjanak a hazugság után fennmaradó kérdésekre. A közel 12-13 órás történet – ami ezúttal is kétféle befejezéssel kecsegtet – szinte végig magával ragadó, ami többek közt a cselekmény nyugodtabb részeinek is köszönhető. Az Aurorán hol Annával beszélgetve, hol a bajtársainkkal eszmét cserélve, iszogatva, vagy épp közös zenés duetteket játszva múlathatjuk az időt, ezzel  többieket is közelebb hozva a szívünkhöz. Nem állítom, hogy emlékezetes arcokról lenne szó, de ameddig tartott a történet, addig öröm volt velük együtt nevetni és harcolni.

Érdekes arcokban most sem lesz hiány – Fotó: 24.hu

A sorozat rajongói közül nem kevesen szentségtörésként élték meg a sztori kiemelését a metróalagutakból, mondván: ezzel elveszti jellegzetes hangulatát a széria. Tény, hogy a nyíltabb terepek megjelenésével az Exodus valóban vesztett az elődeire jellemző klausztrofób horrorfaktorból, ám helyette olyan területekkel és csoportosulásokkal lettünk gazdagabbak, amiknek a múltja van annyira borzalmas és elkeserítő, mint a jelene, így mind történetben, mind pedig látványban maximálisan jelen van a Gluhovszkij szériájára jellemző atmoszféra. Lesznek itt kannibálok, rabszolgatartó banditák, egy bitang nagy harcsát istenítő falu, és egyéb csúfságok is.

IDENTITÁSZAVAR

Egy valamit persze érdemes tisztázni: az Exodus nem a mai Ubisoft (Far Cry), vagy Rockstar Games (GTA-széria) programjait idéző nyílt világú játék, szóval ne egy hatalmas, szabadon bejárható területre számítsunk – amin az ügyes-bajos dolgainkat végezhetjük -, hanem készüljünk fel három közepes méretűre. Ezek közül egyértelműen az első, a Volga-folyó mellett játszódó rész az, amit nem csak méretileg, hanem tartalmilag is sikerült eltalálni, viszont a másik kettőnél vagy egyszerűen nincsenek jól kihasználva (pár pl. mellékküldetés dobott volna rajta), vagy pedig pont a szabadságot veszik el a fejlesztők, és kényszerítenek be minket egy szinte teljesen lineáris játékmenetbe.

Aurora, amivel bejárhatjuk az apokaliptikus Oroszországot – Fotó: 24.hu

Ez utóbbi nemcsak az utolsó vidéken fordul elő, de már az első két zónában is tapasztalható: az őrposztok becserkészésére csak azon limitált opciók szerint van lehetőség, amiket a fejlesztők előre megálmodtak. A lopakodós énem persze rögtön rávágná, hogy „biztos pont nekem akartak kedvezni ezzel!”, azonban ellenfeleink helyenként annyira ostobák, hogy ha fényes nappal szambáznék előttük se kapnának szívrohamot, nemhogy riadót fújnának – biztos a vodka az oka.

Ez valamicskét javul, ha a játék által kínált legnehezebb nehézségi fokozattal (Hardcore Ranger) vágunk neki a kalandnak, ugyanakkor ha ebben az esetben nem a fejlesztők által kitalált ösvényen próbálunk lopakodni, lehetünk akár maga Arsène Lupin is, szinte biztos, hogy kiszúrnak bennünket. Ezt ellensúlyozandó érdemes hallgatni az őrök társalgását, hiszen rengeteg hasznos információt szerezhetünk tőlük, ami lehet a kiszabadításra váró rabok tartózkodási helye, vagy akár a továbbhaladásunkat segítő ösvények holléte is.

Fotó: 24.hu

Persze dühös Rambo módjára végig is gyilkolhatjuk az őrposztokat/roncsokat, ha viszont mindenkit az örök vodkamezőkre száműzünk, úgy garantált jegyet váltunk a két befejezés közül a rosszabbikra.

Senki nem állította, hogy könnyű a jó fiúk élete!

Persze nemcsak emberekkel, hanem mutánsokkal is összeakaszthatjuk a bajuszt, viszont velük kapcsolatban sem lehet felhőtlen az örömünk. Hiába népesítik be a területeket különböző bestiák, rajtunk kívül mással nem akarnak interakcióba lépni. Pontosítok: előfordul, hogy egy szárnyas fenevad pár békésen aludni próbáló jószágot terrorizál, erről viszont ordít, hogy egy előre megtervezett jelenet, mert csak azon az egy területen, és csak azon a környéken fordul elő.

Elsőre szőrszálhasogatásnak tűnik, ám ez is hozzátesz ahhoz a nagy problémához, miszerint hiába szép – mi több csodálatos – a világ, játékmenetileg túlságosan statikusnak hat az egész, ami miatt két szék között a padlóra esik az Exodus. A történetközpontú játékosokat untatni fogja Artyom lomha föl-alá rohangálása, míg a felfedezésre éhes, és a nyílt világú játékokban jártas vásárlókat egyszerűen nem lesznek képes megfogni a szép, ám lehetőségekben igencsak szegény zónák.

Az atomháború utáni orosz föld sok meglepetést tartogat – Fotó: 24.hu

VADIÚJ VADKELET

A program fontos aspektusának számít a tárgymenedzsment. Egyszerre három fegyver lehet nálunk, illetve a hátizsákunk, ami lényegében egy hordozható munkaállomásként szolgál: itt fejleszthetők a fegyverek, készíthető lőszer és egyéb ellátmány. Bizonyos muníciók utánpótlásához, valamint a fegyverek tisztításához viszont nem elég a táska, ahhoz bizony már nagyobb munkaállomás szükséges. Ilyeneket a pályán elszórt házakban találni, illetve a központi bázisnak számító Aurorán. Muníció tekintetében a fejlesztők szeretik hangsúlyozni, hogy érdemes spórolni, ám mind normál, mind Hardcore Ranger módban találtam annyit, hogy még

a nagyobb összecsapások során sem fogyott ki a lőszerem.

Ahogy már említettem, látvány tekintetében egyáltalán nincs ok panaszra. A 4A Engine motorból ezúttal is kihozták a maximumot, így bámulatos részletgazdaság mellett csodálhatjuk meg Oroszország lepusztult vidékeit, amik mind a négy évszakban tündökölnek. Xbox One X konzolon natív 4K-ban, PS4 Prón 1440p-ben fut a játék, míg a PC-s kiadás RTX támogatással együtt érkezett, így kellő vas birtokában fény-effektek terén brutális látványorgia fogadja az erőművek tulajdonosait.

Megfelelő vas birtokában a Metro Exodus lenyűgöző látványt nyújt – Fotó: 24.hu

Viszont ennek a szépségnek megvan az ára: kezdetben fagyásokról, és alacsony képfrissítési rátáról panaszkodtak a konzolosok (ezek egy jelentős része mára javítva lett), emellé pedig sokat is tölt a játék. PC-n egy SSD-vel ez csökkenthető, de ez az átlag konzoltulajdonosokat ez nem fogja vigasztalni. Animációk tekintetében, azért lenne még hova fejlődni (helyenként előforduló darabos mozgások), de ezek között se találni olyan mozdulatokat, amik egy fikarcnyit is rontanának az összképen.

Belátom, hogy az ukrán 4A Games munkája távol áll a tökéletességtől, ám még így is az idei év egyik első legkellemesebb élményével leptek meg. Artyom utazásába pár technikai baki, és néhány problémásabb dizájnbéli döntés ugyan belerondít, de magával ragadó a hangulat, élvezetes a történet, a szeretetre méltó karakterek pedig a helyükön vannak, és szépen ellensúlyozzák a hibákat. Éppen ezért a Metro Exodus az a posztapokaliptikus kaland, amit a műfaj szerelmeseinek bűn lenne kihagyni!

Láving Dániel

A Metro Exodus február 15-én jelent meg PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra. Tesztünket a PC-s és a PlayStation 4-es változat alapján készítettük.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73882123, K¸lˆnleges GÈsa est a Sushi Seiben 2019 ·prilis 4.-Èn., Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.