Tech

Most már appon keresztül is gyógyítanák a melegeket

A melegséget gyógyító applikáció is megtalálható a Google Play áruházban: a texasi Living Hope Ministries appja egy konverziós terápiára épülő vallásos program, ami a homoszexuálisok imával történő "visszatérítésére" jött létre. Már most rengetegen kampányolnak amellett, hogy vegyék le az áruházból, többek között New York állam szenátora, Brad Hoylman is közéjük tartozik.

A konverziós terápia nagyjából a melegek “meggyógyítására”, vagyis vallásos úton való visszatérítésére utal, és feltételezi, hogy a homoszexualitás egy választott életmód, amiből vissza lehet fordulni. Ehhez próbál segítséget nyújtani a Living Hope Ministries applikációja, ami szerencsére már csak a Google Play áruházban található meg, de ott még valamiért tartja magát a rengeteg kritika ellenére is, egyelőre nem tudni, miért.

A texasi nonprofit szervezet 1989-ben alakult, és úgy gondolkodik a melegségről, mint a legtöbb konzervatív keresztény gyülekezet: a házasság és a szerelem “egy férfiben és nőben gyökerezett, monogám, heteroszexuális kapcsolaton alapul”, a homoszexualitás pedig alapvetően választott dolog, és mint ilyen, gyógyítható. Az appban az érdeklődő felolvasásokat talál a Bibliából, és van benne egy segítségkérésre fenntartott funkció is, ahol többnyire olyan tanácsokat lehet olvasni, amelyekkel

imádságokon keresztül valahogy egy homoszexuális emberből szerintük heteroszexuális válhat.

Az nem meglepő, hogy a Living Hope Minsitries úgy gondolja, a melegség gyógyítható, az már viszont sokkal inkább az, hogy a Google Play még mindig megtűri az applikációk között a konverziós terápiás programot.

Fotó: Google Play áruház

Az Apple és az Amazon már korábban levette az applikációt a platformjáról, miután az LGBTQ közösségek komoly kampányolásba fogtak ellene. A Google Play egyelőre nem reagált, pedig felszólította a törlésre például New York állam szenátora, Brad Hoylman is, aki több ízben küzdött már az LGBTQ közösség jogaiért. New York lett egyébként a 15. amerikai állam, ahol teljesen betiltották a konverziós terápia minden formáját – ez egyáltalán nem nagy arány, főleg, ha tudjuk, hogy

az Amerikai Pszichiátriai Szövetség hivatalosan is károsnak nyilvánította az eljárást.

A társaság 1973-ban törölte a homoszexualitást a mentális betegségek listájáról – ez azonban nem vetett véget a „kigyógyító” kísérleteknek. Ironikus módon ugyanebben az évben alapította meg John Evans két társával a Love in Action nevű szervezetet, amely segítséget ígért az azonos neműek iránti vonzalommal küszködőknek. 1993-ban John Evans egy barátja – miután hiába igyekezett megváltozni – öngyilkos lett. Az összetört férfi ezután elhagyta a szervezetet, és a Wall Street Journalnak bevallotta, hogy az „átalakító” terápia hatástalan, veszélyes, és tönkreteszi az emberek életét.

„Öt évet elvettek az életemből” – a melegséget „kigyógyító” terápia bugyrai
Vagy százötven év visszazuhanás az időben, ami az M5 műsorában történt. A homoszexuálisból heteroszexuálissá „átnevelő” terápiák története és kártékony hatásai.

Hazánkban ugyan nem tudunk az amerikaiakhoz hasonló átnevelő táborokról és csoportterápiákról, de „kigyógyító” törekvések egyedi eseteiről igen. Nem is mindig közvetlenül a vallási fundamentalizmus áll a háttérben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik