Tech hardverteszt

Ezt vegye, ha drónért sír a gyerek: olcsó és még tanulhat is vele

Manapság divat a drónozás, a nem túl életszerű magyar szabályozás ellenére itthon is egyre többen vásárolnak ilyen gépeket saját használatra, így nincs abban semmi meglepő, ha egyszer csak azzal áll elő a gyerek, hogy ő is szeretne egyet. A kínálat jelentős, a repülni képes szeméttől az egészen profi megoldásokig terjed a skála, az árak pedig sokszor elrettentőek lehetnek, hiszen a belépő szintű,

de teljesen jó DJI Spark is 100 000 Ft környékén kezdődik.

Ennyi pénzt nem szívesen dob ki az ember egy drónra, főleg ha nem lehet biztos abban, hogy a gyerek nem unja meg két hét után a reptetést. Szerencsére erre a kínai DJI is rájött, úgyhogy összeálltak a szintén kínai Ryze Tech-kel, így a piacvezető vállalat technológiáját használva megalkothatták a Tello névre hallgató pici drónt, ami lényegében egy játék, amit kifejezetten fiataloknak szánnak.

Kicsi a bors, de elég sokat tud – Forrás: Csanádi Márton / 24.hu

HELLO TELLO!

A DJI hivatalos magyar márkaboltjában 33 900 forintba kerül az apró gép, ami első blikkre még mindig drágának tűnhet a 10-15 000 forintért kapható műanyag vackokhoz képest, viszont ha figyelembe vesszük, hogy mit tud a Tello, akkor nemcsak azt mondhatjuk, hogy jó ár/érték aránnyal rendelkezik, de nem túlzás azt állítani, hogy a tudásához mérten egész olcsó a kis gépezet.

MIT TUD A KICSIKE?

  • Irányítható mobilról,
  • 28 km/h sebesség,
  • 100 méteres hatótáv,
  • maximum 10 méteres magasság,
  • automatikus fel- és leszállás,
  • automata funkciók,
  • 720p / 30 fps videó,
  • 5 megapixeles kamera,
  • 13 perc üzemidő.

A Tello egy mindössze 80 grammos, 9,8 cm széles, 9,2 cm hosszú és 4,1 cm magas kütyü, ami kifejezetten rugalmas és strapabíró műanyagból készült. A drón legnehezebb része az 1100 milliamperórás aksi, amit egyszerűen csak a gép belsejébe kell csúsztatni.

Az akkumulátor 13 percnyi reptetésre elegendő energiát rejt – Forrás: Csanádi Márton / 24.hu

A gép jobb oldalán mindössze egy gomb található, ezt megnyomva bekapcsol a drón, és életre kel a wifi – ehhez kell csatlakoztatni a telefonunkat, és a kapcsolat létrejötte után máris irányítható a repülő masina az Androidra és iOS-re egyaránt elérhető Tello alkalmazás segítségével.

A mobilos kezelőfelület a komolyabb DJI-drónok hasonló megoldásaira emlékeztet: minden funkció könnyen elérhető, a rendszer gyorsan átlátható, pillanatok alatt lehet váltani a fényképezőgép és a kamera között, az irányítás pedig virtuális gombokkal vezényelhető le. A használat pár perc alatt elsajátítható, de akinek nem fekszik a telefonos megoldás, az nagyjából 10 000 forintért vehet egy Bluetooth-os kontrollert is, amivel nemcsak precízebben irányítható a gép, de a hatótáv is kitolható a maximális 100 méterre – mobilos használat esetén ez a telefon wifijének erősségétől függ.

A kezelőfelület átlátható és könnyen használható – Forrás: Birkás Péter / 24.hu

GYEREKJÁTÉK REPTETNI

A kis Tello egyetlen gombnyomásra megemelkedik, a bazári kacatokkal ellentétben rendesen lebeg, a kiadott utasításokra pedig azonnal reagál, a wifin keresztül visszaérkező jelnek hála pedig

normális minőségben kapjuk a kamera képét.

Ahogy azt a cikk elején is írtuk, ez egy játékszer, aminek megvannak a maga korlátai. Tíz méternél magasabbra nem tudjuk reptetni, a hatótávolság a wifi és a bezavaró egyéb jelek függvényében változik, illetve a csekély súly következtében a repülés sem olyan „stabil”, mint egy profibb gép esetében.

A légkondi áramlata és a szél is képes eltéríteni a masinát, illetve reptetés közben azzal is kalkulálni kell, hogy a gépet olykor elviszi a saját lendülete, szóval a fordulóknál és a közeledő akadályoknál erre érdemes figyelni. Persze akkor sincs baj, ha az elején nem vagyunk profik, mert a Tello mellé alapból járnak felcsatolható propellervédő keretek, illetve a strapabíró kialakításnak hála a nem tervezett földetéréseket és ütközéseket is kifejezetten jól bírja.

Nem kíméltük a Tellót, de azért bírta a strapát – Forrás: Csanádi Márton / 24.hu

Az alján egyébként szenzorok kaptak helyet, így ha lentről közelít valamilyen akadály, akkor a drón ezt automatikus emelkedéssel kerüli ki, és igazából attól sem feltétlenül kell félni, hogy elfújja a szél, ugyanis kipróbáltuk a Tellót egy kicsit viharosabb időben is, és a gép érzékeli, ha komolyabb ellenállásba ütközik, és magától igyekszik korrigálni az ellenhatást, hogy az általunk kívánt pozícióban maradjon – méghozzá a legtöbbször kiváló eredménnyel.

Ezt a képet például a drónnal készítettük – Forrás: Birkás Péter / 24.hu

NEMCSAK REPÜL

A Tello ugyanakkor nemcsak arra jó, hogy repkedjünk vele: az 5 megapixeles kamerával normális fényviszonyok között egész tűrhető képek készíthetők, illetve adott az 1280 x 720 pixeles videók rögzítésének lehetősége. A gépben ugyan van képstabilizátor, de a felvételek minőségét nagyban befolyásolja a wifi erőssége is, szóval a végeredmény nem mindig kielégítő, ugyanakkor az is tény, hogy ezt a gépet senki nem fogja profi célokra használni.

Kezdeti szárnypróbálgatáshoz, vagy akár családi bulik rögzítéséhez viszont még a néha meg-megakadó képekkel is tökéletes.

Beltérben is simán lehet reptetni – Forrás: Forrás: Csanádi Márton / 24.hu

A kis drón ugyanakkor különböző extra kunsztok végrehajtására is képes: utasíthatjuk, hogy adott pont körül csináljon egy teljes kört, képes bukfencezni, a saját tengelye körül forogva 360 fokban megfordulni, be tudjuk állítani, hogy automatikusan fel-le mozogjon, illetve készíthetünk vele úgy videót, hogy magától elrepüljön majd visszataláljon hozzánk.

Emellett indíthatjuk úgy a reptetést, hogy elhajítjuk az apróságot, ami a levegőben kapcsol be, illetve az automatikus leszállásnál választhatunk olyan opciót, hogy az alul található érzékelők kikapcsolásával

a repülő masina nem a földön, hanem a kitárt tenyerünkben landol.

És mindez nemcsak jól hangzó marketingmaszlag: az összes lehetőséget kipróbáltuk, és hibátlanul működtek. A levegőben bukfencezésnek és a fel-le mozgó Bounce funkciónak ugyan nincs sok értelme, de a többi lehetőség kerti partik és kirándulások megörökítésére is kiváló lehet, sőt a kreatívabb lurkók egészen menő kisfilmeket is összehozhatnak a drón segítségével. És ez még mindig nem minden…

Egy extra kiegészítő beszerzése után akár LEGO-figurát is ültethetünk a drónra – Forrás: Csanádi Márton / 24.hu

PROGRAMOZHATÓ

A DroneBlocks applikáció letöltését követően a Tello drón akár programozható is a Scratch programnyelv segítségével, ami kifejezetten úgy lett kialakítva, hogy már a fiatalok is könnyen elsajátíthassák a programozás logikáját. Sajnos maga az alkalmazás már nem olyan kifinomult és logikus, mint az irányításhoz készült app, így az elején kicsit birkózni kell a kapcsolat létrehozásával, illetve a menük kiismerésével, de a kissé bénácska rendszer némi próbálkozással azért megfejthető, és utána

egész könnyen lehet több soros utasításokat készíteni.

A Scratch vizuális programozási nyelv, így kis paneleket kell egymás után pakolni, aztán a gép végrehajtja az általunk sorrendbe rakott utasításokat – külön kérésre pedig az app még kódra is képes lefordítani, amit összeraktunk. Mi egy egészen egyszerű folyamattal – felszállás, sebesség beállítása, előre 100 cm, jobb és balra bukfenc, vissza 100 cm, leszállás – teszteltük a programozós részt, és a gép megfelelő körülmények között (tehát szélcsendes helyen) szépen végrehajtott mindent.

A programozás a vizuális megoldásnak hála pofonegyszerű – Forrás: Birkás Péter / 24.hu

A Tello ennél persze sokkal többre képes, a színekre bontott bal oldali menüben az irány, a sebesség és a mutatványok mellett rengeteg egyéb lehetőség található, szóval, ha a gyerek kicsit is érdeklődik a kütyük és a programozás iránt, akkor ezzel a géppel szórakozva tanulhat és merülhet el az egyre bonyolultabb lehetőségekben. Egy Google Account közbeiktatásával a különböző „missziók” elmenthetők és bármikor betölthetők, így a munka sem veszik el, és a jól sikerült folyamatok később újra előadhatók.

MEGÉRI AZ ÁRÁT

A Tello tényleg csak egy játékszer, abból viszont az egyik legjobb fajta. Hatalmas galibát nem lehet vele okozni, akár egy lakásban is simán reptethető, jól bírja a gyűrődést, és sokkal többet tud, mint a hasonló ketyerék, ráadásul még a programozás alapjait is megismerteti a felhasználójával.

Galéria
Forrás: Csanádi Márton / 24.hu

A 34 000 Ft mindezért tényleg nem vészes, viszont ha már vásárlásra adjuk a fejünket, érdemes a kosárba pakolni egy távirányítót (10 990 Ft), illetve extra akkumulátort (7800 Ft) is – a mindössze 13 perces üzemidő főleg akkor zavaró, ha elmerülünk a programozásban, ilyenkor ugyanis nem olyan kellemes, hogy egy órát kell várni az egyetlen telepünk feltöltésére.

A Tello drónt a DJI hivatalos márkakereskedése, a DJI ARS Budapest biztosította számunkra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik