Tech

Valósággá vált a sci-fik ijesztő technológiája

A kutatók már a hetvenes évek óta próbálnak egy olyan technológiát fejleszteni, amivel átláthatnak a falon. Míg eddig ugyan csak képregényekben, sci-fikben láthattunk ilyet, egyre valóságosabb a módszer.

A Massachusetsi Műszaki Egyetem mesterségesintelligencia-kutatásokkal foglalkozó CSAIL laboratóriumának RF-Pose nevű gépagya annak képességével vértezi fel a vezeték nélküli eszközöket, hogy wifis rádiójelekkel letapogathassanak egy fal által takarásban lévő alakot, majd kövessék annak mozgását. Erről virtuális sziluettet is készít a szoftver, egy pálcikaembert.

2013-ban megmutattuk, hogyan tudunk embereket követni fal mögül. Most pedig sikerült elérnünk azt is, hogy dinamikus csontvázmodellt készítsünk a személyről, testtartásáról és mozgásáról.”

– közölte Dina Katabi, az egyetem professzora.

Korábban csak egy nagy pacát tudott felismerni a szoftver a mozgások finomsága nélkül. Azóta sikeresen kiképeztek egy neurális hálózatot arra a feladatra, hogy rádióhullámok segítségével adatot gyűjtsön a test 14 pontjáról, és meghatározza annak mozgását. A különféle tárgyak, az emberi test ugyanis hatással van a jelerősségre, így rádiójelekkel feltérképezhető egy adott terület.

Az MI edzéséhez szükségéhez adatmennyiséget a csapat manuálisan állította elő: pálcikafigurákkal modelleztek emberi mozgásokat olyan képek alapján, amiket vezeték nélküli eszközzel és kamerával rögzítettek. A figurák alapján a neurális háló megtanulta, hogy egyes mozdulatok miként befolyásolják a jeleket.

A fejlesztés a későbbiekben főleg a rendőrség számára lehet hasznos, hiszen így megállapíthatóvá válik, hogy a fal túloldalán rejtőzködő személynek van-e fegyvere. Emellett interaktív játékokhoz is felhasználhatják, de elsősorban az egészségügybe szánják, mivel segíthet a Parkinson, az Alzheimer és a szklerózis multiplex kezelésében azzal, hogy követhetővé válnának a páciensek mozdulatai.

Persze arról sem tudunk megfeledkezni, hogy ez egyben újabb megfigyelési lehetőség lehet egy elnyomó kormány kezében. A kutatók erre is gondoltak, és elmondásuk szerint fejlesztettek egy olyan mechanizmust, ami korlátozza a technológia használatát, titkosítja, illetve anonimizálja az adatokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik