Május 22. sem maradhatott egyedi Google Doodle nélkül, a keresőóriás ma a 246 éve született, indiai Rám Mohan Rájt ünnepli, aki a vallási, társadalmi és oktatási reformjaival írta be magát a történelembe.
Rám Mohan Ráj 1828-ban monista alapokon álló reformista hindu irányzatot hozott létre Bráhmo Szabha néven, és ebből fejlődött ki később a Bráhmo Szamádzs szociális-vallási mozgalom. Rájt a modern India megalapítójának is tartják, hiszen vitatta a hagyományos hindu kultúra néhány alapvetését, és kijelölte a modern India fejlődésének alapvonalait.
![Napi Doodle: Rám Mohan Ráj születését ünnepli a Google 1](https://s.24.hu/app/uploads/2018/05/raja-ram-mohan-roys-246th-birthday-6033106313150464-2x.jpg)
Többek között ellenezte a hinduk között elterjedt gyermekházasságot és az özvegyek önkéntes tűzhalálát, a szatit, az özvegyek újraházasodásának tilalmát, a nők diszkriminációját, a poligámiát és a kasztrendszert is. Politikai szerepét a hagyományos indiai kultúra és a nyugati eszmevilág közeledésének megteremtésében látta, cselekedeteit pedig a felvilágosodás és humanizmus eszméje hatotta át. A brit uralommal szemben lojális volt, de műveiben az indiaiakat öntudatos magatartásra ösztönözte.
A Rám Mohan Ráj születésének évfordulóját ünneplő egyedi Google Doodle-t a Torontóban élő Beena Mistry dizájner készítette, a műve elsősorban Indiában jelenik meg a Google keresőjének főoldalán, de a Google Doodle oldalán bárki megcsodálhatja, az összes korábbi emblémával együtt.
![Napi Doodle: Rám Mohan Ráj születését ünnepli a Google 2](https://s.24.hu/app/uploads/2018/05/india.png)