A Gyűrűk Ura-filmek a kétezres évek elejétől kezdtek el szállingózni a mozikba, és velük párhuzamosan a videojátékok piacán is egyre-másra jelentek meg a meglehetősen széles minőségi skálán mozgó ilyen-olyan adaptációk. Ezek egyike a viszonylag későn, 2014-ben érkezett Middle-earth: Shadow of Mordor, ami kiemelkedett a megannyi középszerű alkotás közül.
A főhős a családjával együtt lemészárolt Talion, akit az egykori gyűrűkovács, Celebrimbor szelleme hoz vissza az életbe, hogy aztán fura szimbiózisban kalandozzák végig a történetet, melynek hajtómotorja a bosszú, az igazi célja pedig az, hogy a Három Gyűrű egykori kovácsa
A Shadow of Mordor végén sikerrel járunk, a Middle-earth: Shadow of War pedig pont ott veszi fel a fonalat, ahol 2014-ben elengedtük, viszont sokáig nem örülhetünk a frissen kovácsolt ékszerünknek, ugyanis az rövid úton a szexi boszorkányként megjelenő Banyapók (Shelob) kezébe kerül.
A könyveknek/filmeknek némileg ellentmondó személyiségű lény eztán fontos szereplője lesz az új történetnek, amiben a Talion bőrén osztozkodó Celebrimbor indít háborút az egyre nagyobb hatalomra szert tévő Szauron ellen – ne feledjük, ez a sztori még bőven A Gyűrűk Ura eseményei előtt játszódik.
SHADOW OF WAR: SZEBB, TÖBB, JOBB?
A Shadow of War az elődjéhez hasonlóan egy nyitott világú, külső nézetből játszható akcióprogram, aminek jelentős részében a bármit megmászó, lopakodni képes, tőrt, kardot és íjat forgató Talionnal kaszaboljuk az utunkba kerülő orkokat és egyéb rusnya teremtményeket.
A korábbi részt sok kritika érte a kissé egyhangú játéktér miatt, és a programot fejlesztő Monolith Productions már az első percekben igyekszik tudatni velünk, hogy vették a lapot, hiszen az első bejárható helyszín az éppen ostrom alatt álló, de így is kifejezetten impozáns Minis Irith, a későbbiekben pedig olyan helyekre is eljutunk, mint Sergost havas csúcsai, Nurnen lápjai vagy a vulkanikus Gorgoroth.
Habár a változatosabb környezet dicséretes, azt mindenkinek tudni kell, hogy a játék lényegi része jelentősen nem változott. Bárhová is vezessen a történet, folyamatos harcban állunk a Szauron alatt szolgáló orkokkal, akik saját, egymással is rivalizáló hierarchiába rendeződnek, és nemcsak a külsejük és nevük egyedi, de az erősségeik és gyengeségeik is.
A meglehetősen látványos és elnyúló küzdelmeket biztosító harcrendszer továbbra is kiváló, ráadásul a meglehetősen terebélyes, erős extrákat tartalmazó képességfának, a fegyverek és kiegészítők cseréjének, illetve a foglalatba pakolható drágaköveknek hála a folyamatos fejlődés is biztosított.
A legjobb cuccokat ráadásul pont a harcokban szerezhetjük: minél erősebb ellenfeleket gyűrünk le, annál ütősebb tárgyak kerülnek a birtokunkba, szóval érdemes a lehető legtöbb orkot levágni, mert akár teljes felszereléseket is gyűjthetünk, amik értelemszerűen kellemes bónuszokat biztosítanak a hősünk számára.
EGYEDÜL NEM MEGY
Habár Talion és Celebrimbor kettőse meglehetősen ütőképes “csapat”, akár egy tucat orkkal szemben is, viszont csak egy hülye menne egymagában a Mordort uraló Szauron ellen. A Middle-earth: Shadow of War legnagyobb újdonsága éppen ez, hogy már nem feltétlenül csak magányos bosszúállóként vonulunk a gonosz ellen, hanem némi stratégia is került a szüntelen akció mellé:
A Shadow of War nagyobb területein mindenhol találhatunk egy hatalmas erődítményt, amit bizony el kell foglalni, méghozzá a falak mögött székelő főellenfél legyűrésével. Ez viszont nem úgy megy – mint a kevésbé „magas beosztású” orkok esetében –, hogy megkeressük és nekiugrunk, hanem elő kell „csalogatni”, ami csak egy jól sikerült ostrommal lehetséges.
Ahhoz viszont, hogy ostromot indíthassunk, muszáj az oldalunkra állítanunk kifejezetten erős ork parancsnokokat, akiket először fel kell kutatni, majd elég rendesen helyben hagyni, aztán a különleges gyűrűnk segítségével a saját oldalunkra állítani őket. Ha sikerrel járunk, nem csak a főnök lesz hűséges hozzánk, hanem az összes katonája is, és ha elég nagymenőt „elcsábítottunk”, akkor
Mielőtt beröffentenénk a bulit, különleges képességekkel is megajándékozhatjuk az átállított főnöket, választhatunk támadási módokat, sőt az egységekkel is variálhatunk. Arról nem is beszélve, hogy a kérdés nélkül engedelmeskedő seregünk mellett akár mi is belevethetjük magunkat a küzdelembe.
A csata kisebb területek elfoglalásával és a zászlónk kitűzésével kezdőik, majd az összes stratégiai pont begyűjtése után megnyílik az erődítmény csarnoka, ahol az adott régiót uraló főellenfelet kell lenyomni. Ezek a küzdelmek jelentik a Shadow of War legnagyobb kihívását, hiszen itt már nincs velünk a seregünk, egymagunkban kell megmérkőznünk a nálunk jóval erősebb góréval és újratermelődő csatlósaival.
A különböző régiók központjait ugyanakkor nem elég elfoglalni, meg is kell tartani őket a későbbi támadásokkal szemben. Egyrészt parancsnokot kell választani az élükre, másrészt pénzt költhetünk arra, hogy erősebb falak, trükkösebb csapdák és jobb védelmi rendszer fogadja a hívatlan látogatókat. Kontrollal viszont nem rendelkezünk a megvásárolt extrák felett, nem pakolgathatjuk őket kedvünkre, szóval, aki jófajta tower defense-élményre vágyik a Shadow of War-on belül, az picit csalódni fog.
ÚJRA MEG ÚJRA
Habár a sereg építése és az ostrom komoly előrelépés a Shadow of Mordor-hoz képest, az előző rész egyik nagy hibáját továbbra sem tudta teljesen levetkőzni Talion új kalandja. Az orkok folyamatos aprítása továbbra is meglehetősen repetitív tevékenység, idővel a nagyobb léptékű csatázás is elveszti az újdonság varázsát, és változatos küldetések hiányában
Legalábbis akkor, ha csak a nagyjából 20 órás sztorira koncentrálunk, és nem merülünk el a számtalan melléktevékenység egyikében. Extra tartalom bőven jutott a Shadow of War-ba: a pályákon található tornyok elfoglalásával feltárul előttünk az összes extra lehetőség, és a rengeteg időt felemésztő mellékes feladatok – például az elf rúnák összegyűjtése – képesek picit tompítani a játék egysíkúságán.
KÖZÉPFÖLDE VISSZAVÁR
A ránk váró sztori alapvetően megállja a helyét, bár a legnagyobb A Gyűrűk Ura-fanatikusokat lehet, hogy bosszantja majd a hivatalos kánon kavargatása, és emellé kifejezetten csinos látványt is kapunk, ami a PlayStation 4 Prón ugyan még nem ér a máig etalonnak számító Horizon Zero Dawn nyomába, de így is kifejezetten jól festett a 4K-s megjelenítésre képes tévénken.
A Shadow of War mindenképpen előrelépés az elődhöz képest, viszont minden erénye ellenére sem nevezhető korszakalkotó játéknak. Inkább tisztességes iparosmunka: kicsit jobb, kicsit szebb, valamivel változatosabb, és jóval tartalmasabb, mint az elődje, ráadásul ezúttal küzdhetünk Balroggal is, arról nem is beszélve, hogy idővel akár tűzokádó sárkányokon is nekimehetünk az orkoknak.
Olyan játék ez, amire évek múlva nem fogunk ódákat zengve visszaemlékezni, de mégis rengeteg szórakoztató órát eltölthetünk vele, köszönhetően a kifejezetten jól működő harcrendszernek, az ismerős univerzumban játszódó, a Középfölde múltját is egész szépen feltáró történetnek, illetve annak, hogy ismét térdig gázolhatunk a mindenki által gyűlölt orkok lekaszabolt tengerében.
A Middle-earth: Shadow of War 2017. október 10-én jelent meg PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra. Tesztünk a PlayStation 4 Prós változat alapján készült.
