Tech

Teszt: apró kütyü, amivel falra vetíthetjük mobilunk képét

Ez a falra vetítő apró Philips készülék akár a nyaralás során is remek szolgálatot tehet.

A mobiltelefonok kijelzője az elmúlt évek során szépen lassan az egekbe katapultált: nem is olyan rég még a 4-4,5 colos okostelefonokat is nagynak találtuk, mostanra viszont sokunk már 5-5,5 colos mobilokat használ, de akár 6-6,5 colos monstrumokat is kaphatunk a boltokban. A mobilképernyők mérete tehát már-már elképesztő szintre nőtt, de sok esetben még ezek a képmegjelenítők is kicsik lehetnek, gondoljunk csak egy több résztvevős mobil mozizásra, vagy például egy ugyancsak több személyes Excel táblázat elemezgetésre. Ha nem akarunk folyton tabletet vagy notebookot magunkkal hordani, akkor remek társunk lehet egy hordozható projektor, melynek révén lényegében bárhol és bármikor hatalmas képet varázsolhatunk magunk és társaink elé.

 

Apróság
A Philips PicoPix PPX4350 egyike a jelenleg kapható legkisebb projektoroknak, mely tényleg olyan kicsi, hogy lényegében bármikor könnyen zsebre vágható. A 97x54x17 milliméteres, illetve alig 129 gramm tömegű újdonságot a francia Sagemcom gyártja, és maximum 60 colos, vagyis nem kevesebb mint 152 centiméteres képátlójú képet vetíthetünk vele. Az alul-felül gumírozott felületű, korrekt fogást biztosító készülék oldalait sűrűn átlyuggatták, amire a szellőzés miatt nagyon is szükség van, olyannyira, hogy tartós használat mellett még így is jelentős melegedésre számíthatunk.

 

Felszereltség
Bal oldalon egy fedetlen miniHDMI-portra, egy fedett microSD-slotra, egy on/off csúszkára, egy apró működésjelző LED-re, egy 3,5 milliméteres jack dugaljra, valamint egy csuklópántra lehetünk figyelmesek. Ez utóbbi könnyen szétnyitható, és ezt követően máris egy USB-portot kapunk, amibe aztán bedughatjuk például a pendrive-unkat, a töltőkábelt, vagy a gyárilag mellékelt Wi-Fi adaptert. Jobb oldalon semmilyen kezelőszerv és csatlakozó sincs, elöl pedig ott figyel a mélyen ülő, vagyis elég jól védett lencse és az 1 W-os hangszóró, melynek hangereje ugyan kicsit kevés a falbontáshoz, de ha ilyen igényeink vannak, akkor ott a lehetőség, hogy például Bluetooth hangszórókat csatlakoztassunk a kis masinára. A hátsó él teljesen csupasz, alul egy a vetítőlencse vonalában lévő állványmenetre lehetünk figyelmesek, felül pedig egy élességállító tárcsát és egy egyszerű nyomógombot kezelőfelületet helyeztek el a tervezők.

 

Milyen a képe?
A különböző tartalmakat vezeték nélküli módon (Miracast), vezetékek használata révén, vagy akár memóriakártya alkalmazásával is kivetíthetjük – szabad a választás! Gyerekjáték egyszerűségű a mobilunk kijelzőképét falra vetíteni, mint ahogy a pendrive-on tárolt filmek és képek megjelenítése sem okoz gondot. Az RGB LED-es projektor fényforrása 30 ezer üzemórára van hitelesítve, és bár a 640×360 pixeles felbontás ma már egy apró mobilkijelzőn is karcsú, nemhogy egy 60 colos felületen, a képminőséggel alapvetően nincsenek problémák. Az 1300:1-es kontrasztarány mellett említést érdemel még az 50 lumenes fényerő, ami a projektor méretének ismeretében nem rossz, de vetítés előtt érdemes jól besötétíteni az adott helyiséget. Összehasonlításképp az integrált projektoros Samsung Galaxy Beam okostelefon 15 lumenre, a beépített vetítős Lenovo Yoga Tablet 2 Pro pedig mintegy 35 lumenre képes, maximum 50 colos képátló mellett.

 

Kezelhetőség
A magyarnyelvű főmenü abszolút nincs túlbonyolítva, a főmenüben hat nagyméretű ikont láthatunk. A készülék avi, mov, mp4 és mkv videókat, valamint mp3 és wav zenefájlokat képes lejátszani, és természetesen a diavetítő funkciós (ismétlő, véletlen lejátszás) képmegjelenítő sem hiányozhat a fedélzetről. A fényerő, a kontraszt és a telítettség 10 fokozatban állítható, csakúgy, mint a hangerő, ezenkívül pedig a manuális beállítási lehetőségnek köszönhetően akkor is színhelyes képet kapunk, ha a vetítés alapjául szolgáló felület nem fehér, hanem például sárga, rózsaszín, zöld vagy kék.

 

Extrák
A frissíthető firmware mellett említést érdemel még a lehetőség, hogy a projektorral SOS fényjelzéseket adjunk le, ami egy balul sikerült kirándulás során akár életet is menthet. Az 1800 mAh kapacitású integrált lítium-ion akkumulátor alaphelyzetben mintegy 1,5 órás üzemidőt biztosít, eco módban pedig maximum 2 órás vetítésre számíthatunk. Hálózati töltővel körülbelül 3 óra lehet teljesen feltölteni az akksit, notebookra töltve pedig mintegy 8 órás komplett feltöltési idővel számolhatunk. A belsőmemória 4 GB kapacitású, és működés közben körülbelül 28 dB-es “zajt” csap a parányi projektor aktív hűtése.

 

Konklúzió
A Philips PicoPix PPX4350 remek társa az utazásuk során sokat prezentáló üzletembereknek, és kiváló multimédiás kütyü lehet akár egy kirándulás vagy nyaralás során is – a szupermini projektor rendkívül kevés helyet foglal és nem is nehéz, vagyis mobilitásból mindenképpen jelesre vizsgázik. Csatlakoztathatóság fronton sem érheti szó a ház elejét, bár elegánsabb lett volna a készülék belsejébe szerelni a Wi-Fi vezérlőt, illetve alapáron többféle kábelt is kaphatnánk. A Philips PicoPix PPX4350 sajnos nem olcsó mulatság: cikkünk írásakor mintegy 85 ezer forintos áron kapható a készülék. A tesztpéldányt a miniprojektor.hu-tól kaptuk kipróbálásra – köszönet érte! Amennyiben nem gond, ha kicsit nagyobb és nehezebb a projektor, akkor érdemes néhány pillantást vetni a 93 ezer forint ellenében távirányítós kezelhetőséget, 140 lumenes fényerőt, 120 colos maximális képátlót és 854×480 pixeles felbontást kínáló Philips PicoPix 3414-es modellre.

Philips PicoPix PPX4350
Pozitívum: nagyon kis méret és tömeg, 60 colos vetítési képátló, egyszerű kezelhetőség, sokféle csatlakoztathatóság, integrált akkumulátor és belsőmemória, microSD-slot, a projektoros mobilokhoz és tabletekhez képest nagyobb fényerő, Bluetooth hangszórót is csatlakoztathatunk rá.
Negatívum: fokozott melegedési hajlam, nem túl nagy felbontás, a Wi-Fi funkciók használatához be kell dugni egy apró adaptert, az MHL-kábel nem jár alapáron, lehetne kicsit olcsóbb.

 

 

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik