Irtózatosan bántja, ha NER-kegyeltként azonosítják, és azt sem pontosan érti, miért aggatták rá a fideszes énekes jelzőt. Az énekessel készült nagyinterjúnkban nem kerülhettük ki a gyermekvédelem kérdését, melyről sokat posztolt, és sokszor fel is háborodott.
Gyermekvédelmi dolgozókkal beszéltünk, akik szerint az elkövető máig állásban lehet egy fővárosi gyermekotthonban. Elértük Juhász Pétert is, aki úgy véli: nem zárható ki, hogy újabb komoly bizonyítékokkal áll majd elő a Szőlő utca ügyében.