külföld

Az al-Kaida bázisa Pakisztánban, Waziristánban van, derült ki abból a levélből, melyet egy iraki épületben találtak akkor, amikor fél évvel ezelőtt megölték a szervezet iraki vezetőjét, Abu Muszab az-Zarkávit - jelentette hétfőn a The Washington Post című amerikai napilap.
2006. 10. 02. 15:22
A palesztin kormány állítása szerint a Hamasz minden minisztériumában leállították a munkát azt követően, hogy vasárnap Fatah párti tüntetők százai felgyújtották a palesztin kormány ramállahi székhelyét.
2006. 10. 02. 12:44
Grúzia közlekedési és postai blokád alá helyezését jelentette be Oroszország hétfőn annak ellenére, hogy Grúzia közölte, hogy a kémkedés vádjával elfogott négy orosz katonát még hétfőn az EBESZ képviselőinek gondjaira bízzák.
2006. 10. 02. 12:04
Véglegesen és jogi következmények nélkül lezárult annak a három magyar állampolgárnak az esete, akiket májusban a szlovák hatóságok jogtalan idegenvezetés gyanúja miatt előállítottak és órákon át rendőrségi fogdában tartottak.
2006. 10. 02. 10:35
Tizenhatra emelkedett hétfőre a Xangsane tájfun halálos áldozatainak száma Vietnamban, miután az emberek az ország keleti tengerpartjának középső szakaszán lakhelyükre visszatérve újabb áldozatokat fedeztek fel.
2006. 10. 02. 08:14
Minden előrejelzés szerint minimális győzelmet aratott a vasárnapi parlamenti választásokon az eddig ellenzéki Osztrák Szociáldemokrata Párt. A kiegyenlített erőviszonyok nyomán elképzelhető, hogy marad a jelenlegi kormányzó koalíció, de nagykoalíció is alakulhat.
2006. 10. 01. 18:03
Észak- és Dél-Korea katonai képviselői hétfőn újra találkoznak, hogy felújítsák tárgyalásaikat a két, papíron még mindig hadiállapotban lévő ország közötti feszültségek enyhítéséről - közölte vasárnap a dél-koreai védelmi minisztérium.
2006. 10. 01. 12:23
Befejeződött az izraeli hadsereg kivonása Libanonból vasárnap hajnalban, a Hezbollah libanoni síita szervezet fegyvereseivel vívott háborút lezáró ENSZ-határozatnak megfelelően - közölték izraeli források.
2006. 10. 01. 11:30
Általános választások kezdődtek vasárnap reggel Bosznia-Hercegovinában, ahol a szövetségi parlament összetételéről és a két országrész - a Muzulmán-horvát Föderáció és a Boszniai Szerb Köztársaság - törvényhozásának tagjairól döntenek.
2006. 10. 01. 09:42
Lezuhant egy brazil belföldi utasszállító repülőgép 155 személlyel a fedélzetén, roncsait szombaton az amazóniai őserdőben találták meg. Az első hírek szerint a szerencsétlenséget senki sem élte túl.
2006. 09. 30. 22:30
Robert Kocsarján örmény elnök úgy nyilatkozott, hogy nem lát semmilyen veszélyt Törökország esetleges csatlakozásában az Európai Unióhoz. "Ugyanakkor azt szeretnénk, hogy Örményország érdekei is szóba kerüljenek a csatlakozási folyamatban" - tette hozzá francia kollégájával, Jacques Chirackal közösen tartott jereváni sajtóértekezletén.
2006. 09. 30. 21:26
Egyetlen jelöltjét, Robert Fico miniszterelnököt választotta ismét a Smer - Szociáldemokrácia nevű vezető szlovák kormánypárt elnökévé szombaton a párt Trencsénben (Trencín) ülésező közgyűlése.
2006. 09. 30. 19:40
A legfőbb pakisztáni hírszerző ügynökség tervelte ki a 186 halálos áldozatot követelő júliusi mumbai vasúti robbantássorozatot, amelyet azután a Kasmír függetlenségéért harcoló, pakisztáni székhelyű szélsőséges szervezetet, a Laskar-i-Taiba hajtott végre - jelentette ki a nyomozással megbízott indiai rendőrparancsnok.
2006. 09. 30. 16:36
Izrael vasárnapra befejezi katonái kivonását Dél-Libanonból - tájékoztatta Fuád Szinjóra libanoni kormányfőt Alain Pellegrini francia tábornok, a libanoni ENSZ-erők (UNIFIL) főparancsnoka egy meg nem nevezett libanoni kormányszóvivő szerint.
2006. 09. 30. 10:46
Szinte biztosra vehető, hogy Ausztria következő kormánya is koalíciós lesz, azt azonban még nehéz megjósolni, hogy ki kivel alkot majd szövetséget. Az osztrákok többsége nagykoalíciót látna szívesen, és az is valószínű, hogy Jörg Haider új pártja nem jut majd be a parlamentbe.
2006. 09. 30. 10:00
Az EU-bizottság elnöke, José Manuel Barroso szombaton Szudánba látogat, hogy megpróbálja meggyőzni a kartúmi vezetést: egyezzen bele ENSZ-békefenntartók telepítésébe az ország nyugati, polgárháborútól sújtott tartományába, Dárfúrba.
2006. 09. 30. 00:14
Olvasói sztorik