A Viktor Juscsenko ukrán államfőt támogató pártszövetség szombaton tartott kongresszusán megerősítette: ellenzékbe vonul, dacolva ezzel az államfő akaratával.
Londontól Párizson át Berlinig őrségváltás zajlik az unió vezető tagországai élén. A politikai stafétabotot átvevő új generáció Európát is új utakra terelheti.
Az Európai Unión belül minden korábbinál nagyobb jelentősége lesz a nemzeti összetartozásnak - mondta szombaton Csíkszeredában Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a helyi önkormányzati, egyházi és más közéleti személyiségekkel lezajlott találkozón.
Négyszemközt fogadta szombaton saját irodájában XVI. Benedek pápa Musztafa Serif muzulmán gondolkodót és teológiai beszélgetést folytatott vele az iszlámról, illetve a vallási gyűlölet csillapításának eszközeiről - közölte maga a katolikus egyázfő által fogadott algériai egyetemi tanár.
Az év eleji parlamenti vereség ellenére ismét megpróbálkozik a brit kormány a vallási gyűlöletkeltést szankcionáló törvény elfogadtatásával, miután több mint egy évi jogi eljárással sem sikerült felelősségre vonni a brit szélsőjobb legnagyobb pártjának vallási és faji alapú gyűlölet szításával vádolt vezetőit.
Az amerikai védelmi minisztérium azt tervezi, hogy korábbi elveivel ellentétben visszavezényli Irakba a tartalékosokból álló Nemzeti Gárda több harcoló dandárját
Az al-Kaida feltehetően vasúti és légi járatok ellen tervez merényleteket Európában a vakáció csúcsidejében - közölte pénteken a CBS amerikai televízió esti hírműsorában hírszerzési értesülésekre hivatkozva.
Fidel Castro kubai elnök felépülőben van, és várhatóan visszatér a hatalomba, de elképzelhető, hogy nem tud részt venni december 2-án a 80. születésnapja alkalmából tartandó ünnepségeken - közölte pénteken Ricardo Alarcón, a nemzetgyűlés elnöke.
A jövő évre halasztja az ENSZ Koszovó államjogi státusának a rendezését annak érdekében, hogy a januárra kiírt szerb választásokon megakadályozzák a szélsőséges nacionalista erők előretörését.
Az iraki harcmezőről menekül el a távozó Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter - hallható azon a hangfelvételen, amelyen az al-Kaida terrorszervezet iraki szárnyának vezetője beszélt.
Iszmáil Haníje palesztin miniszterelnök pénteken úgy nyilatkozott, hogy nem állna a Nyugat által szorgalmazott palesztin egységkormány élére, ha ez megbékélést hozna az ország számára, és ismét megindulhatnának a segélyek.
John Bolton, az ENSZ amerikai nagykövete lehet Rumsfeld után a második, aki a demokraták választási győzelmét követő helyezkedés áldozatává válva elvesztheti állását. Egy a választásokon vesztes republikánus szenátor ugyanis úgy döntött, hogy a demokratákhoz átállva megakadályozza, hogy John Boltont jelöljék ismételten az ENSZ-nagyköveti tisztségre.
Teherán felülvizsgálja a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel (NAÜ) való kapcsolatokat, ha az ENSZ BT elfogadja az európai tagok határozattervezetét az orosz módosítások figyelembevétele nélkül. Az USA újabb egy évre befagyasztotta Irán javait.
„Súlyos, sőt növekvő" nagy-britanniai terrorveszélyt és tömegpusztító fegyverek felé forduló terrortevékenységet jósolt csütörtök éjjel kiszivárgott zártkörű előadásában a brit belső elhárítás (MI5) vezetője, aki szerint e veszéllyel az országnak még egy nemzedéken át együtt kell élnie.
Az egykori olasz kormányfő, Silvio Berlusconi cégéhez tartozó Mediaset-et "kiselejtezték" a nagy német audiovizuális csoport, a ProSiebenSat.1 megvásárlásáért versenyzők köréből, mert túl szerény értékű ajánlatot tett.
Megérkezett csütörtökön az első négy F-16-os harci repülőgép Lengyelországba, a Poznan melletti Krzesiny katonai repülőterére a Lockheed Martin amerikai cégtől megrendelt negyvennyolcból.
Egy argentin bíró nemzetközi elfogatóparancsot adott ki csütörtökön Ali Akbar Hasemi Rafszandzsáni volt iráni elnök és nyolc más iráni vezető ellen a Buenos Aires-i zsidó közösségi központ 1994-es felrobbantásával összefüggésben.
George Bush a Fehér Ház rózsakertjében csütörtökön nyilatkozott a sajtónak, két nappal a demokrata párti győzelmet hozó törvényhozási választások után.
Az amerikai kongresszusi választások eredményét kommentálva a brit külügyminiszter aggódott Irak jövőjéért, számos más európai politikus viszont az Irakban követett amerikai stratégia kudarcaként értékelte a republikánusok választási vereségét.
Keményíti az Oroszországgal szembeni amerikai politikát a kongresszusi választásokon aratott demokrata párti győzelem - vélték orosz lapok, a Kereskedelmi Világszervezetbe (WTO) való orosz belépés elhúzódásával számolva.
Tucatnyi izraeli harci repülőgép csütörtökön ismét megsértette a libanoni légteret, egy időben azzal, hogy Franciaország újfent a fenyegető berepülések beszüntetésére hívta fel a zsidó államot - közölte a libanoni hadsereg.