Nagyvilág

Megvan a republikánus vereség második áldozata

John Bolton, az ENSZ amerikai nagykövete lehet Rumsfeld után a második, aki a demokraták választási győzelmét követő helyezkedés áldozatává válva elvesztheti állását. Egy a választásokon vesztes republikánus szenátor ugyanis úgy döntött, hogy a demokratákhoz átállva megakadályozza, hogy John Boltont jelöljék ismételten az ENSZ-nagyköveti tisztségre.

Bush úgy döntött, hogy megpróbálja legellentmondásosabb törekvéseit keresztül vinni, még mielőtt a demokraták januárban átveszik a törvényhozást. Terveinek egyike éppen John Bolton ENSZ-nagyköveti kinevezése, melyről az év végéig határozatot kell hozni – írja a CNN.


Elképzeléseinek azonban egyre nagyobb gátat szabnak a külpolitikájával elégedetlen republikánusok. Ezt tette Lincoln Chafee republikánus szenátor, aki azt követően, hogy az időközi választásokon vereséget szenvedett Rhode Island-ban, úgy döntött, hogy blokkolni fogja Bolton kinevezését.


Döntő szavazat

A Külügyi Bizottság, melyet jelen pillanatban 10-8 arányban a republikánusok uralnak, kétharmados többséggel dönt arról, kinek a nevét küldi át a Szenátusba, ahol az ENSZ-nagyköveti kinevezésről döntenek. Chafee a Külügyi Bizottság tagja, átállásával pedig komoly akadályt gördíthet Bolton jelölése elé, aki, ha a Szenátus által nem kap további felhatalmazást, megbízatása lejártával januárban távozni kényszerül a posztról. Annak ugyanis, hogy az új, demokrata többségű Szenátusban megszavazzák, aligha van esélye.

Az amerikaiak az elnök elképzeléseit számos területen nem támogatják, az egyik ilyen a külpolitika – mondta Chafee, aki a Külügyi Bizottság tagja. Egyszerűen nem látom értelmét Bolton újrajelölésének, és szenátori munkámnak ebben a végső szakaszában nem támogatok semmit, amit a választók nagy többségének az ellenére van – fogalmazott a szenátor, akinek támogatása nélkül aligha vihető keresztül Bolton jelölése.


Szakmai aggályok

Nem Chafee volt azonban az egyetlen, aki Bolton kinevezése ellen szólt, George Voinovich, Ohio szenátora például egy hosszú listát olvasott fel, melyen többek között kollégái zaklatásával, a hírszerzés félrevezetésével, és összefüggéseiből kiragadott, megtévesztő információk hangoztatásával vádolta meg Boltont.


A demokraták többsége többek között azt veti Bolton szemére, hogy a fegyverkezésért és nemzetbiztonságért felelős helyettes államtitkárként az alapján döntött korábban egy-egy hírszerző ügynök elbocsátásáról, hogy az illető által készített jelentések tartalmával egyetértett-e vagy sem.


Változó erőviszonyok


A demokrata szenátorok korábban már több ízben megakadályozták a keményvonalas konzervatívnak tartott politikus jelölésének megerősítését, de Bush a szenátus megkerülésével módot talált arra, hogy Bolton maradhasson. Az elnök 2005 augusztusában kihasználta azt a lehetőséget, hogy az egy hónapos nyári törvényhozási szünet idején szenátusi jóváhagyás nélkül nevezhette ki Boltont a posztra.


A törvényhozásban jelentősen megváltoztak az erőviszonyok azt követően, hogy a keddi választások után megtört a republikánusok 1994 óta tartó többsége a képviselőházban, és a 2001 és 2003 közötti rövid időszakot leszámítva a szenátusban. Mintegy 200 millió amerikait szólítottak kedden az urnához, hogy újra válassza az amerikai törvényhozás, a kongresszus 435 fős alsóházának valamennyi tagját, a 100 fős felsőház tagjainak egyharmadát, valamint 36 szövetségi állam kormányzóját. Az ötven kormányzói hely közül 28 –at a demokraták szereztek meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik