A színművész elmondta, hogy 1956-ban az édesapjával és az öccsével ott voltak a Sztálin-szobor ledöntésénél, és olyan eufóriát érzett, amilyen talán a Bastille ostrománál lehetett.
A kormánypárti szavazóknak csak 44 százaléka hallott arról, hogy a politikai igazgató szerint Magyarország Ukrajna helyében nem védekezne egy orosz katonai agresszióval szemben.
A távozó győri fideszes polgármester interjúnkban beszél arról, mi volt a legnagyobb hibája, szóba kerül az is, miből gondolja, hogy utódja mögött építési vállalkozók állnak, illetve miért nem szavazta meg végül Pintér Bence jogköreinek csorbítását.
Magyar Péter támadásba forduló védekezései, miniszterelnöki dorgálások, kontrolláló Duna: Bánszegi Rebeka, Bita Dániel és Nagy Gergely Miklós válaszol a hallgatói kérdésekre.