Kövér László mutatta be a főpolgármester új könyvét. Megtudtuk, hogy a szabadság – ha eljön – arra való, hogy rendet szüljön. Az önéletrajz azért született, hogy a budapestiek ismerjék meg választottjukat és olvashassanak Tarlós István gyermekkoráról, és arról is, ki terelte a közéleti szerepvállalás felé.
Tavaly csak 11 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom decemberben egy átlagos hónaphoz képest, az idén azonban ennél nagyobb növekedés várható - áll a GfK Hungária Piackutató Intézet felmérését tartalmazó közleményben.
Mintegy félmilliárd forintot fordítottak védekezésre a vörösiszap-katasztrófában érintett vízügyi igazgatóságok, további költséget jelent a folyamatos készültség és a medrek megtisztítása - közölte a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi igazgatóság igazgatója szerdán nemzetközi sajtótájékoztatón.
Az LMP a sajtószabadságnak adott mélyütésként értékeli a médiatörvény tervezetét, amelynek elfogadásával a párt szerint Magyarország fapados demokráciává válhat.
A méltó fizetés és előrelépési lehetőség biztosításával emeli a pedagógusokat az őket megérdemlő társadalmi helyre a szakma életpályamodelljének koncepciója - mondta Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár.
Várhatóan 80 millió euróra tehető a 2011 első félévében esedékes magyar uniós elnökség összköltsége, ami azt jelenti, hogy más tagállamokéhoz képest a magyar "viszonylag takarékos" költségvetés lesz - mondta Bakos Piroska EU-elnökségi szóvivő.
Befejeződött a vízminőségi kárelhárítás a vörösiszap-katasztrófa sújtotta térségben, így elkezdődhet a terület ökológiai rehabilitációja - mondta Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár egy Kolontáron tartott sajtótájékoztatón.
Gazsó L. Ferenc, a Magyar Hírlap egykori főszerkesztőjét nevezte ki a Kossuth Rádió főszerkesztetőjének Jónás István, a Magyar Rádió új vezérigazgatója.
Az Antenna Hungária Csoport decemberben 14 új telephelyről indítja el digitális kereskedelmi szolgáltatását, és ezzel a digitális hálózat lakossági lefedettsége 95 százalékra nő - mondta Jean-Francois Fenech, a cég vezérigazgatója.
Az Alkotmánybíróság szerint a legfőbb ügyész interpellálhatósága nem egyeztethető össze azzal, hogy az ügyészség független, ezért véleményem szerint erősödött a jogállamiság a megszüntetésével - mondta Polt Péter legfőbbügyész-jelölt az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága előtti meghallgatásán.
Médiatörténeti eseményként aposztrofálta Nagy Anna kormányszóvivő, hogy az X-Faktor és a Megasztár arcai részt vesznek a kormány AIDS elleni kampányában. A következő egy hétben tv-spotokban láthatjuk majd Liptai Claudiát, Till Attilát, Keresztes Ildikót, Geszti Pétert, Nagy Ferót és Malek Miklóst.
Közel 2.8 millió autó van magánkézben az országban, és a felének idén újra kötötték a biztosítását a novemberi kampányban. Ugyanakkor tízezernél is több az olyan autótulajdonos, aki a mai határidőig felmondja a kötelezőjét, de csak december végén köt újat.
A történelemtanárok sokszor eszköztelenül állnak a Trianon-összeesküvéssel, sumér–magyar azonossággal, és más áltudományos történelmi mítoszokkal előrukkoló gyerekekkel szemben. Mennyiben valláspótlók ezek a bolondériák? Mit tehet a pedagógus, ha a „töriből” legjobb diák szerint Jézus magyar, a Kádár-rendszer pedig aranykor volt? Ezekre a kérdésekre kereste a választ az idén a Történelemtanárok Egylete.
"Nem tisztességes politika a közüzemi díjak (átmeneti) befagyasztása? Nem szolgálja az ország érdekét a multikra kivetett extraadók sokasága? Vajon nem a kisembereket szolgálja a magán nyugdíjak elleni támadás és az állami gondoskodás megerősítése?" - teszi fel blogbejegyzésében a kédást Gyurcsány Ferenc, aki szerint a látszat csal.
A XXI. század egyik legfontosabb iparágának szabályozását kell elvégeznie az Országgyűlésnek - mondta Menczer Erzsébet fideszes képviselő a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvényjavaslat expozéjában.
Budapesten 94 munkagéppel és 450 hómunkással végzik a hóeltakarítást, a síkosságmentesítést és egyelőre Ferihegyen sincs fennakadás. Viszont amíg nem áll el az ónos eső, nem tudnak eredményes munkát végezni, mert a csapadék lemossa a jégről a sót, mielőtt az a jeget megolvasztaná.
A kormány 7,5 milliárd forintot csoportosított át a költségvetés általános tartalékából a fővárosi közösségi közlekedés zavartalan működésére - olvasható a legfrissebb Magyar Közlönyben.
Maffiává szerveződtek a nyugdíj előtt álló utaskísérők, és targoncával lopják ki nagy tételben az utasoktól, a szendvicseket - lényegében ezzel vádolja beosztottait Mészáros András, a MÁV Utasellátó vezetője - írja a blikk.hu.
Egyre inkább terjed az online szerencsejáték, de a magyar szabályozás nem követi a változásokat - nyilatkozták szakmai képviselők a Népszabadságban és a Magyar Nemzetben is.
Üres címlappal tiltakozik a médiatörvény-javaslat - a médiának szánt szájkosár - ellen az Élet és Irodalom (ÉS), valamint a Magyar Narancs - írja a Népszava.
A magyar és a szlovák hadsereg együttműködésének lehetőségeiről tárgyalt kedden Pozsonyban Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára.