Az Ikea arra kér minden vásárlót, aki RUND üvegpoharat vett, hogy mostantól ne használja azt, hanem vigye vissza a legközelebbi IKEA áruházba, ahol visszakapja a termék teljes árát - közölte a társaság kedden.
A szombati tragédia után előtérbe került a hazai éjszakai élet nagy rendezvényeinek szabályozása. Miért pont most következett be tragédia? Ez volt az első alkalom hogy kontrollálhatatlan tömeg alakult ki egy bulin? Partiszervezőt kérdeztünk, hogyan szokás többezres létszámú elektronikus zenei bulikat rendezni.
Dugók alakultak ki Budapesten az alsó rakpartok lezárása miatt a párhuzamos útvonalakon kedd reggel, lassan lehet haladni a hidakon is - közölte a Fővinform ügyeletese.
Átrendezi a hirdetési piacot néhány közlekedési tárgyú törvénymódosítás - írja a Népszabadság. Júliustól lakott területen kívül az út szélén tilos lesz hirdetni.
Februárban hozza nyilvánosságra az egészségügyért felelős államtitkárság az egészségügyi rendszer átalakításáról szóló cselekvési tervét, amit a Semmelweis-terv vitairata és az arra érkezett reagálások alapján állítanak össze - írta a Népszabadság kedden.
Gyors vizsgálatot ígért Neelie Kroes, a digitális kérdések és a média ügyeiben illetékes EU-biztos az Állampolgári, jogi, bel- és igazságügyi bizottsági rendkívüli ülésén Strasbourgban - jelentette a Marketing és Média helyszíni tudósítója.
A gyömrői Teleki László Gimnázium homlokzatára fekete zászlót tűztek ki, ott tanult korábban a hétvégi budapesti diszkótragédia harmadik áldozata - közölte a TV2 hírműsora.
Tarlós István, Budapest főpolgármestere azt kéri Pintér Sándor belügyminisztertől, hogy tekintsék át a szórakozóhelyek engedélyezésére, valamint ellenőrzésére vonatkozó kormányrendeleteket, és kezdeményezze a hiányos, elavult jogszabályok mielőbbi módosítását.
Megkezdték az alsó rakpartok lezárását a Duna áradása miatt Budapesten hétfő délután, ezzel egyidejűleg másodfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el a fővárosban.
Egy ittas nő előbb szomszédait inzultálta, majd a vele szemben intézkedő rendőrökre is rátámadt a Borsod megyei Alsózsolcán. Az 51 éves asszonyt a hatóságok őrizetbe vették, ellene hivatalos személy elleni erőszak és más bűncselekmények gyanúja miatt kezdeményeztek eljárást.
Az LMP szerint olcsóbb és színvonalasabb lenne a budapesti tömegközlekedés, ha például a BKV bevezetné az időalapú menetjegyeket, vagy ha az eddig kihasználatlan bevételi forrásokat is kihasználná a cég.
A szombati West-Balkán-tragédia után jogosan merül fel a szülőkben a kérdés, hogy elengedhetik-e a tizenéves gyermeküket a budapesti éjszakába. A jogszabályok nem, a szórakozóhelyek viszont rendelkezhetnek bizonyos – életkorhoz, szülői engedélyhez kötött - beléptetési szabályokról. Decemberben egy fideszes képviselő már tragédiát vizionált ezzel kapcsolatban. A szülők a Facebookon szerveződnek.
Budapestre látogat és a kormány képviselőivel tárgyal a médiaszabályozásról az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) sajtószabadság-képviselője - jelentette be a bécsi székhelyű nemzetközi szervezet.
Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el hétfőn a Duna Pest megyei szakaszán, egyebek mellett Göd, Szigetújfalu és Makád térségében, miután hajnalban megérkezett a régióba az árhullám - közölte a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság igazgatója.
Láng Zsolt fideszes országgyűlési képviselő már tavaly írásbeli kérdést intézett a szakminiszterhez a szórakozóhelyek 2009-ben "lebutított" engedélyezési eljárásával kapcsolatban, nehogy "beláthatatlan következményekhez", "tragédiákhoz" vezessen.
A Nemzetgazdasági Minisztérium elküldte a sukorói kaszinókomplexum koncessziós szerződésének felbontásáról szóló levelet és a fizetési felszólítást a beruházó cégnek és üzletembereknek - nyilatkozta az elszámoltatási kormánybiztos.